Na, reggel lett az estére ígért elemzésből, a meccs végén ugyanis elaludtam a fotelban. Az vesse rám az első követ, én legalább nem a stadionban, mint a méretes bajusszal rendelkező francia úr, ugye. Hosszas gondolkodás után mégsem azt a címet adtam a posztnak, lófasz és esti fény, pedig simán megállná a helyét, címadásban egyébként jó vagyok, ami feladja a leckét, az lesz, hogyan beszéljek hosszan a semmiről. Mert harcosságról, taktikáról, gyönyörűen felépített és kivitelezett támadásokról nem lehet, ugye.

Ha vérig akarnám sérteni a T. szurkolótársakat, azt írnám: az olasz válogatott vergődésének legszebb pillanatait láthattuk tegnap, kétszer negyvenöt percbe sűrítve, kicsit kevesebb nagyhalállal és hentergéssel. Na persze azt senki nem várta, hogy a két rivális, akik ősibb ellenségei egymásnak, mint Hókuszpók és a törpikék, egymásnak esnek, mint tót a lovának, de hogy az első negyedóra után - amikor még nyomokban felfedezhető volt a széleken való próbálkozás az angolok részéről - elképzelést sem fedeztem fel, hiába erőlködtem, nem jó dolog, sporttársak.

tapsitapsi.jpg

Aztán, ki tudja. A két szövetségi kapitány lelkesen nyilatkozgat arról, elégedettek az 1-1-s végeredménnyel, meg a csapat teljesítményével is. Az angol szövetségi kapitány szerint a franciák elleni meccs egy jó kiindulási pont és külön kiemelte a jól teljesítő védelmet. Hőségezett visszafogottan egy kicsit, holott tegnapelőtt még azt nyilatkozta, mindenki másnak melege van, nemcsak nekik, nem fognak a hőségre hivatkozni. De ezt már csak a rosszmájúság mondatja velem.

Hát, örülök, hogy rajtam kívül mindenki elégedett, szerintem ez egy szar meccs volt, közepes alá teljesítménnyel, a második félidőben a béka segge alá süllyedő színvonallal. Ha más nem is ért velem egyet, a közönség talán igen, aki olyan enerváltan "zúdult" fel a második félidőben Benzema lövésénél, hogy fájt hallgatni. A meccs végén a füttykoncertet azért nem, mert - ha tudnék, én is fütyültem volna.

Tényleg jó ez az egy-egy? Oszt mire?


(Játékosértékelés: itt.)

69 komment

Címkék: összefoglaló eb hodgson kesergő

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr174582471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

UinvestHungary · http://uinvest.blog.hu/ 2012.06.12. 09:51:17

Ezen egymagában Rooney sem fog változtatni, szerintem.

G_Norton 2012.06.12. 10:15:43

Nono, Blanc azt mondta, hogy érthetetlenül gyávák voltak az elején, és ha legközelebb is így kezdenek, csúnya bukás lesz a vége.

Ha belegondolok, nem is értem, mit vártunk: Hodgson az életben nem játszott szép támadófocit, a marha jónak kikiáltott Fulham-Juventus meccs is többnyire unalmas volt, amikor Gerával a döntőig mentek. A franciáktól sokkal, de sokkal többet vártam volna.

Az angoloknak az 1-1 azért jó szerintem, mert hodgsoni gondolatmenettel élve legalább nem kaptak ki, a franciáknak meg ez lett volna a legnehezebb meccs. Ehhez képest az ukránok meglepően jónak tűnnek, gond lesz velük mindkét csapatnak, a svédeknél a főparaszt meg mindig veszélyes.

T@Z 2012.06.12. 10:17:41

Részemről én pontosan azt kaptam, amit vártam. A játékkal nem, az eredménnyel azonban elégedett vagyok. Jobb, mintha a franciák mennének 3 ponttal...

frontember876 2012.06.12. 10:21:56

szégyen mindkét csapat részéről, a futball és a nézők szemen köpése.

Amikor Hart percekig tologatta a labdát a tizenhatoson belül, és még csak érdeklődő sem volt, aki játszani, támadni szeretett volna, arra gondoltam, és gondolok most is, hogy remélem az angolok is és a franciák is kiesnek a faszba.

Ez nem taktikázás volt, hanem az egész leszarása mindenestül.

Olyan nincs, hogy valaki nem akar nyerni egy meccsen, nem támad, nem csinál semmit, az egész csapat sétálgat a pályán mindenféle elképzelés nélkül. Ez igaz a franciákra is.

Gusztustalan és elfogadhatatlan, amit a 2 csapat csinált, remélem elbuknak mindketten a továbbjutásért.

Nevetséges volt az egész meccs.

lt aldo raine 2012.06.12. 10:27:15

Mégis mi a tökömet vártál? Te kinek szurkolsz?

Az EB egyik esélye ellen játszottak az angolok, 0-0-nál üres kapus helyzet (Milner), 1-0-ra vezettünk, 1-1 lett a vége, úgy h végig tolta a spori a franciákat (ugyanazért az angol sárgát kap, másik oldalon le sem fájja). A franciáknak 90 perc alatt gyakorlatilag nem volt ziccerük, a gól is egy távoli lövés volt.

Ebben a meccsben kb ennyi volt benne, kihoztuk belőle a maximumot. 2000-ben zakóval kezdtünk a portugálok ellen, 2004-ben kikaptunk a nyitómeccsen a franciáktól, 2008-ban meg ott se volt az angol csapat. Ami a franciáknál a Nasri, Benzema, Ribéry, az nálunk a Milner, Welbeck, Arsenalos ifista. Kicsit más szint, nem?

A hőség tényleg szar lehetett, nem véletlen, hogy nem csak az angol csapat ácsorgott, hanem a francia is, szerencsére a következő meccs már esti lesz.

Szóval én meccs előtt is, és miután az egyenlítő gól után elkezdtek nyomni a franciák, kb a 40. perctől kezdve is aláírtam volna a döntetlent. Kezdésnek jó volt, nem hoztuk magunkat szar helyzetbe, nem kell futni az eredmény után - hanem azt majd a svédeknek kell, és így lehet okosan kontrázni, és ha Terry leszedi zlatant, akkor egy jó kis 1-0-lal már majdnem meg is lehet két kör után a továbbjutás.

Nem az angol blogon kéne fikázni az angolokat...

Trpanj Tóni 2012.06.12. 10:29:29

Az az alvó szurkoló jól jellemezte a mérkőzést. (Bár neki sokat kellett utaznia és fizetnie azért az alvásért. Otthon biztos olcsóbb lett volna.)

A meglepő angol-francia barátkozás láttán rögtön beugrott az 1982-es vb, amikor egy NSZK-Ausztria barátságossal a két csapat kigolyózta Algériát.

Hódos Hajnalka 2012.06.12. 10:37:47

@lt aldo raine: az van, hogy sosem voltam híve a vak elfogultságnak. a továbbiakban is sarkos véleményt fogok megfogalmazni, jobb, ha hozzászoksz ;)

@frontember876: van egy jó mondás, én is attól hallottam, aki megfertőzött focival, és nagyon igaz: szarul játszani lehet, lélektelen játszani bűn.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.06.12. 10:46:45

A fantasztikus olasz-spanyol után enyhén szólva pofátlanság olasz vergődésről beszélni, amikor ennyire felháborítóan szar volt az angol válogatott (persze a francia is).

Ez tipikusan az a meccs volt, amikor mindkét csapat 0 pontot érdemelne.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 11:26:56

@frontember876: Ááá dehogy... Csak a két beképzelt garnitúra azt hiszi, hogy ők az esélyesek a csoportban. És ezt úgy vélték lerendezni, hogy "nem erőltették" a támadófocit, azt képzelvén hogy a svédeket, és ukránokat úgyis verik. Bár részemről angolpárti vagyok, azt azért remélem hogy az élet majd jól orrbakúrja őket ezért...
Bár az is igaz, hogy a németek ocsmány nyitányaira sem szokás utalgatni egy megnyert torna után. Pedig nekik ez azért hagyományosan ott volt a pakliban. (most is szarok voltak)

Viszont a védekezés alapvetően jó volt, Oxlade nekem kellemes meglepetés volt, Parker jó volt. Lehet ebből még jó csapat.

frontember876 2012.06.12. 11:33:24

@lt aldo raine: én spanyolpárti vagyok, de leginkább a szép, élvezetes foci híve vagyok. Értem a taktikát, értem Rooney hiányát, értem a meleget, de leszarom. Legalább a látszatát illett volna fenntartani a futballnak, és itt nem csak a angolokat szidom, ugyanezt megírtam a francia blogra is :)

ap@tigris · http://apatigris.blog.hu 2012.06.12. 11:33:29

Nyugi.

Angliának nem most kell csúcsformában játszania, hanem 2012. július elsején.

A svédeket verni kell, mert Ukrajna ellen meleg lesz a ki-ki meccs...

pimpalini 2012.06.12. 11:37:02

@lt aldo raine:

"ha Terry leszedi zlatant, akkor egy jó kis 1-0-lal már majdnem meg is lehet két kör után a továbbjutás. "

Na ez itt a baj. Ezért volt fos 2010-ben is az angol csapat, s ezért fos ma is. Ha ez a fő cél, hogy valahogyan 1:0-ra nyerjek, kibekkeljem a meccset, stb...

S nem kell azzal a szöveggel jönni, hogy esélyes ellen játszottatok. Érdekes módon a spanyolok és az olaszok tudtak jó meccset játszani, pedig ott is úgymond a két esélyes került össze az első körben. Mégis mindkettő győzelemre játszott. Na ez a hatalmas különbség.

Röhej. Örülök, hogy nem vagyok angol drukker, mert ezeknek nem lehet szurkolni. Túlértékelt celebválogatott, ami nem játszik semmit.
Remélem az ukránokat tovább rugdossák ellenük.

S igen, angol drukkeroldalon fogom elmarasztalni az angolokat, mert tegnap délután baromi mérges voltam, mikor láttam ezt az unalmas maszatolást...

pimpalini 2012.06.12. 11:41:05

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

A német meccs valóban nem volt egetverő, sőt. De ehhez legalább annyi köze volt a portugáloknak is, mint a németeknek. A portugál egy baromira nézhetetlen csapat. Most majd kíváncsi leszek, hogy mit kezdenek a dánok ellen. Mert nekik kell majd rohanni.
Érdekes módon 1:0 után tudtak focizni a németek ellen is.

Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy a portugálok ellen az esetek nagy részében csak szar meccset lehet játszani. Emlékezzünk csak a VB-re.

t.o.d. 2012.06.12. 11:41:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: én egyetértek az írással, nem hiszem, hogy az angol blognak Anglia elvtelen dícséréséről kellene szólnia.

A csapat annyira ötlettelen és lelketlen futballt játszott tegnap (amire nem mentség, hogy a franciák se szaggatták szét az istrángot tegnap...), Ashley Cole teljesen súlytalan volt, Welbeck nem tud labdát kezelni, és az, hogy Milner mit keresett a jobbszélen, mikor Walcott ott ül a padon, azt meg csak Buta Woy tudja. Theo nem okos gyerek, meg labdatemető is kicsit, de gyors, technikás szélső, nem egy dromedár, mint Milner. Ashley Cole egyetlenegyszer (!) indult meg előre a meccs alatt, akkor is szar indítást kapott. Azt meg, hogy Hendersonnak minek kellett egyáltalán elutaznia a csapattal, nemhogy beállni tegnap, azt nem nagyon tudom. Woy olyan antifutballt csinált tegnap, hogy mélységesen felháborodtam. Ez méltatlan, minden szinten.

Az eredmény ezzel a csapattal egyébként nem rossz. Ha Rooney nem hozza el a Kánaánt (persze addig még el kell jutni, bár a svédek nem tűnnek verhetetlennek...), akkor a végtelenül lelkes (és helyenként ügyes) ukránoktól akár ki is kaphatunk, és mehetünk haza, ami azért még ezzel a nyamvadt kerettel, és edző nélkül is blamázs lenne.

t.o.d. 2012.06.12. 11:42:18

@t.o.d.: "Ashley Cole teljesen súlytalan volt" természetesen Ashley Youngra gondoltam itt, elnézést. :-)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 11:44:17

@lt aldo raine: "úgy h végig tolta a spori a franciákat (ugyanazért az angol sárgát kap, másik oldalon le sem fújja"

Ajgen. Ez azért elég érdekes volt, bár a játék nyilván nem ezen múlt.
És hát ugye Gundi is úgy látta, hogy... Áááá...

Megjegyzem a bírók színvonala ölég mélyen leledzik úgy általában is, nem csak ezen a meccsen volt gond. És nem is itt a legsúlyosabb.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 11:46:49

@pimpalini: Jó, ez is benne lehet.
És nyilván a dolgok itt is akkor kerülnek a helyükre, ha láttunk a többi párosítást is. Mert hiába van jelenleg úgy hogy az ukrán-svéd volt nekem eddig a legjobb meccs (második a cseh-orosz), látni kell mire mennek ezek a csapatok az angolokkal/franciákkal...

merre 2012.06.12. 11:51:58

@Imiface:
Ez a nulla pont találó megjegyzés.
Szerintem arra számítanak és az angolok és a franciák, hogy a másik kettőt megverik (ukrán, svéd)
Remélem nem, én se a franciáknak, se az angoloknak nem szurkolok.

Brukk 2012.06.12. 12:06:17

@frontember876: Nekünk, kívülállóknak igen.: A szép foci, meg a sok gól, az orosz-cseh, meg az olyan meccsek kellenek, ahol mindig történik valami, mert ez a jó.
De érdekes lenne megkérdezni ez után a meccs után egy angol angol szurkolót, meg egy francia francia szurkolót, nem feltétlenül lennének ezen a véleményen.
Vagy el lehet játszani azzal a gondolat-kísérlettel, mi lenne, ha mi is ott lennénk./Jó-jó, tudom, de ha mégis./ Személy szerint én pont leszarnám a vergődő játékunkat abban az esetben ha valahogy tovább jutnánk.

Dr. GGG77 2012.06.12. 12:08:24

Az olasz válaogatott láthatóan rengeteget lépett előre 2010-hez képest (igaz hátrafelé, már nem nagyon lehetett volna, talán a franciák voltak lejjebb). Az angol viszont nem.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 12:08:38

@merre: Ajgen. Remek a nulla pont.
Főleg fotelből megaszondva a tutit.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.06.12. 12:14:09

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Te is fotelből mondod meg a tutit, nem? Csak Te éppen a bírókat kritizálod. Akkor most mi is a különbség?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 12:14:58

@t.o.d.: Ez nagyon aranyos. Fikázás a hsz 2/3-án majd ez:
"Az eredmény ezzel a csapattal egyébként nem rossz."

Hát akkor?
Ez van ezzel kell főzni. Ha szerinted nem rossz az eredmény, akkor?
Akkor nem antifutbal, hanem a kerethez megfelelő taktika.

lt aldo raine 2012.06.12. 12:15:10

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: de ez egy drukker blog, nem? a másik 15 eb-csapat blogja nyugodtan fikázhatja az angolokat, itt más lenne szerintem a cél. de te blogod, azt csinálsz vele, amit akarsz :)

@pimpalini: az angol keret (amúgy is, de ilyen előzmények után végképp) maximum arra alkalmas, hogy bekkeljen és kontrázzon (követendő példa: Görögország 2004, Chelsea 2012). Mindenkinek fel kell mérnie saját korlátait és abból kihozni a maximumot. Sajnos ahol egy Milner a legjobb jobbszélső (Walcott nem tud védekezni, amire pedig szükség volt a Nasri/Ribéry szélsőpáros ellen), és ahol egyelőre a Carroll, Welbeck duóból kell kiválasztani az egy szem csatárt, ott nem űrfocit kell várni.

Főleg annyi blama után, ami az angolokat érte az utóbbi 10-12 világversenyen (mindig gyökér módon estek ki (pl. 11-esek, Lampard meg nem adott gólja, Dinho 200 méterről való emelése, stb, vagy ki se jutottak), hogy most - egy ilyen kerettel - a biztonságra kell játszani.

Végre van egy kapus, aki tud védeni. Viszont már nincs sehol a Beckham, Gerrard, Lampard, Joe Cole álomközéppálya... Ez van.

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): hálistennek én angol kommentárral néztem, így Gundiról lemaradtam. Nyilván nem ezért volt szar meccs, de így az angoloknak az esélye se volt meg arra, hogy támadjanak a franciák ellen. Pont annyira fújt a galloknak, hogy ne kerülhessenek bajba hátul. Iszonyat fárasztó mindig nyomozni a labdát, főleg úgy h ha megszerzed, akkor visszadják az ellenfélnek, ha szabálytalanul elveszik, azt meg hagyják. De nem akarok semmit a bíróra fogni, csak hát így még nehezebb.

lt aldo raine 2012.06.12. 12:19:06

@Brukk: "én pont leszarnám a vergődő játékunkat abban az esetben ha valahogy tovább jutnánk."

Ennyi a lényeg. Ha választani kell h odaélvezzek a gyönyörű spanyol tilitolitól, mert annyira szép ahogy azzal nyerik meg az Eb-t; vagy az angolok bűnrossz meccseken kiszenvednék a győzelmet - akkor gondolkodás nélkül a másodikra szavaznék.

_KingJack_ 2012.06.12. 12:19:34

Unalomból jeles volt a meccs, Hajni meg még mindig faszául ír.

Sok gólt viszont nem fog kapni ez az angol csapat:
www.hatharom.hu/article/c0b4aa-unalombol-jeles-meccselemzes-franciaorszag-anglia

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 12:21:47

@Imiface: Nem. Én az ágyból mondom meg a tutit. És? Ettől neked már ül a null pontos hülyeséged?

Egyébként kritizálja a fene... Szövegértés?
Épp azt mondtam, hogy a dolgok nem ezen múlnak. Legkevésbé a tárgyalt meccsen.

Ami pedig a null pontot illeti...
Nem 2:1 pontrendszer van, nem elég 3:1 arány? Mihez akarod kötni a pontot? Közönség SMS szavazásához? Lőtt gólszámhoz?
A meccs szar volt.
(A német-portugál is. Akkor ők most kapjanak 3 helyett csak két pontot?)

A csapatok megkapják az egy pontjukat amit megérdemelnek. Aztán legfeljebb majd jól úgy alakul hogy a hajukra kenhetik...

pimpalini 2012.06.12. 12:25:34

@lt aldo raine:

Megértem.
PErsze ezeket azért elmondhatnánk még vagy 6-8 válogatottra is, de mindegy.

Csak nehéz volt az első három nap (szenzációs nap) után visszaszállni a földre.

PErsze még mindig ez minden idők legjobb EB-je (szerintem), csak ez a meccs lehúzta az átlagot.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 12:32:06

@lt aldo raine:

Nem értek egyet... Nem attól kell helyzetbe kerülni, hogy befújnak egy lökést. Pláne nem angolként, ugyebár.

A dolog arról szól, hogy adott egy válogatott ahol egy hónapja van kapitány. Ismerkednek. Ez van.
És védelemből kezdenek. Ha jól megy jönnek még előrébb, ha nem kiesnek.

Nekem a lehetőségekhez képest bíztatónak tűnt a meccs.

Bár a támadósor télleg vérszegény volt, de ez a meccs eleve nem rájuk volt kihegyezve...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 12:41:32

@pimpalini: Próbálom visszaidézni a három szenzációs napot, de....
Mikor is volt az?
Eddig jó volt(nem szenzációs, jó!) a cseh-orosz, és az ukrán-svéd. A spanyol-olaszt nem láttam, de még ha szenzációs döntetlen is volt (amit nem hiszek) akkor is 8-3. Ettől azért nem halnék be...

pimpalini 2012.06.12. 12:46:50

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Szerintem azért elég jó meccseket kaptunk. Eleve nem volt 0:0 eddig.
A lengyel-görög meccs is kellemes meglepetés volt.
A holland-dán is izgalmas volt sok holland lövéssel, kihagyot helyzettel.
3 meccset te is említettél, azokról nem szólnék.
A német-portugálon is kemény volt az utolsó 20 perc. Meg előtte is volt kapufa, helyzet, esemény.
A horvát-ír meccs eredménye önmagáért beszél. A meccs attól függetlenül élvezthető volt, hogy az ember egyiknek sem szurkolt.

Ennyi gól első körben nem nagyon szokott EB-ken lenni. VB-ken sem kifejezetten.

Szóval jó ez, attól függetlenül, hogy persze, lehetne jobb is. De az is jelent valamit, hogy 8 meccsből csak egy volt igazán felejthető.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 12:51:33

@pimpalini: Félre ne érts!
Ez az EB eddig elég jó. Pláne mivel ez még csak az első kör...
Nade azért a "szenzációs" enyhén szólva túlzás...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:01:39

@pimpalini: "Túlértékelt celebválogatott, ami nem játszik semmit.
"

Ezt csak most láttam.
Mégis... Ki lenne a celeb az angoloknál?
Az egyetlen igazi "celeb" Beckham már nincs itt. (Amit én spec sajnálok)

WeAreEngerland 2012.06.12. 13:02:25

Nem kell itt a sárba tiporni az angolokat. Senki nem gondolta hogy esélyesei vagyunk a meccsnek és még is X lett. Aki angol drukker és tényleg érez is v.mit mikor elékeződik a meccs az szerintem nem elégedetlen. Jó kezdés ez egy EB-n ráadásul egy ilyen francia válogatottól aki 2010 nem tudom mióta veretlen... A csapat védelme jó a kapus jó. Ha Carroll vagy Defoe kezd akkor sokkal magabiztosabb csatárjátékunk is lesz. C. esetében még beívelésekre is lehet alapozni. Összességében izzadós meccs volt nem volt szép de hasznos volt.

Azt elvárom a cikk írójától hogy legyen nyílt és őszinte ezzel nem is volt bajom csak mikor még régebben példának a CFC mezünket hozta föl hogy tessék azt fikázni. De most nem éreztem semmi rosszat ebben az írásban. Az viszont hogy a kommentelők között is vannak ezek az " essen ki mind két csapat" stb... hát ez minősíthetetlen.

pimpalini 2012.06.12. 13:04:57

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Amúgy a harmadik körben szoktak olykor alibi játékkal kiejteni csapatokat, de most eléggé összekeveredett a pakli.

Az első csoportban a görög döntetlen áthúzta a lengyelek számítását.
Ha a görögök papírforma szerint veri ka cseheket, akkor a harmadik körben az orosz-görög meccs egy unalmas szalonremi lehet.

A halálcsoportban a holland vereség miatt kemény lesz a helyzet végig. Nem lehet alibizni egy meccsen sem.

A spanyol csoportnál sem lehet ellazsálni a hátra lévő mérkőzéseket, maximum akkor, ha a horvátok verik az olaszokat. Ebben az esetben ugyanis a spanyol-horvát meccs max. a csoportelsőségről dönt majd, ami igazából szinte mindegy. Aki európa-bajnok akar lenni, annak mindenkit verni kell.

A D-ben meg az ukrán meccs miatt még bármi lehet. Így lényegében még mind a 4 csapat tovább mehet.

Kezdetben úgy voltam vele, hogy egy házigazda azért tovább fog jutni. Csak éppen a lengyelekre gondoltam. Most nagyon úgy fest, hogy ezek az ukránok lesznek...

pimpalini 2012.06.12. 13:08:36

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Nem celebek válogatottja, hanem celebválogatott.

Ez arra vonatkozik, hogy mindig esélyesnek kiáltatnak ki. Függetlenül attól, hogy mi a realitás. Híresek, mert ők az angolok. Ennyi.
A brazil is celebválogatott, mert ők is mindig esélyesek. Híresek, mert ők a brazilok. Függetlenül attól, hogy éppen kik veszik fel a nemzeti színű mezt.

Én a játékoskeret alapján simán az angolok elé helyzeném a következőket:
németek, spanyolok, portugálok, hollandok, oroszok, franciák, olaszok.

Ennek ellenére az angolokkal továbbra is mint esélyesekkel foglalkoznak, csak azért, mert ők az angolok.

pimpalini 2012.06.12. 13:11:51

@WeAreEngerland:

Nyilván más a szurkoló és más a semleges néző hozzáállása.
Szerintem teljesen természetes, hogy te szurkolóként másképp láttad ezt a meccset, meg másképp az, aki egyik csapatnak sem drukkolt, csupán egy jó (a két csapat nevéhez méltó) fociélményt akart látni.
Főleg a spanyol-olasz mérkőzés után.

Teljesen érthető, ha a semleges nézők minél jobb meccseket karnak látni, s a taktikázó, alibiző csapatokat nem kedvelik.

jo.e 2012.06.12. 13:13:57

Az 1. félidő még elment, a 2. katasztrófa volt. Ha jól emlékszem a stúdióban is 1 sokkal jobb 2.félidőt vártak - bár ez lehetett a kincstári optimizmus is...
1 kicsit úgy tűnt, mintha csak Gerrardnak lenne fontos ez az egész. Nemtom Roy hogy gondolta ezt, mert szépen felépített támadásaink nem nagyon voltak, csak szöglet meg szabadrúgás + fejes. De akkor meg mér' nem játszott Carrol?
Sztem a franciák többet vesztettek, mint mi mert jobbnak éreztem őket.
Nincs mese, bízzunk Shrekben meg hogy felébred a csapat...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:21:54

@pimpalini: Sehol nem mondták őket esélyesnek. (Persze... Görögország is esélyes...)

Épp ellenkezőleg. Mindenhol azt firtatták mi lesz velük ilyen kerettel...

Te most komolyan ilyen hülyeségek alapján ítéled meg őket?

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:23:23

@pimpalini: A halálcsoport vélhetőleg a dögunalom parafrázisa...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:29:03

@pimpalini: Mi a túró volt a spanyol olaszon?
Azon kívül hogy ha jól hallottam a spanyolok csatár nélkül mentek ki...(támadó foci mi?)

pimpalini 2012.06.12. 13:31:21

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Helyzetek, iram, győzni akarás.
Három olyan dolog, ami ezen a meccsen nem volt.:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:36:22

@pimpalini: Érdekes. A kommentárok szerint ugyanaz volt mint itt. A "jó a döntetlen" életérzés.
Szóval hogy is van ez a győzni akarás csatár nélkül? :)

@WeAreEngerland: A stat szerint Defoe rosszabb volt mint Milner...

pimpalini 2012.06.12. 13:41:33

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Láttam mindkét meccset.
De ha nekem nem hiszel, akkor olvass a témára vonatkozó cikkeket.
Az egy élvezetes meccs volt, ez meg egy élvezhetetlen mérkőzés. Ez ténykérdés. Nem azért mert én mondom, ezt mondja az emberek nagy része.

Csatár nélkül? Az egy dolog. Pl. a Barcában sem nagyon van tipikus center, mégis támadó futballt játszanak.

Itt voltak csatárok, mégsem nagyon volt épkézláb támadás, helyzet.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:46:12

@jo.e: A stúdióban olyak ökrök ültek aki képesek voltak azt mondani a svéd-ukrán félidejében(!), hogy talán "majd most bevállalják a nyílt sisakos játékot a csapatok"...
Ezek után róluk azt hiszem nem kell többet mondani.

Igazságtalan vagy. Parker pl. szénné hajtotta magát. És alapvetően a többiek is. Ilyen védekezést nem lehet másként abszolválni.

Carrol vélhetőleg azért nem játszott, mert így is volt aki kihagyjon ziccert..

A franciák nem voltak jobbak. A Barca legrosszabb verzióját sikerült bemutatniuk. Sok passz az értelmetlenség óceánjában.

Rooney semmilyen csodát nem tud tenni.

pimpalini 2012.06.12. 13:49:45

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Hát igen, a franciák játéka is megér egy külön misét.

Ribery, aki nem passzol, mindig leviszi a vonalig, s addig cselez, amíg el nem veszik tőle a labdát.
Nincs szélsőjáték, mindent középen erőltetnek.
A jobb oldalra akkor sem passzolnak, ha tök üres (nincs ott egy ember sem, hatalmas üres területek vannak kihasználatlanul).
Inkább viszik oda a jobbszélsőnek a labdát, mintsem oda passzolnák.
A végén már nincs is jobbszérny, mert senki sem fut fel, okkal, hisz korábban sem kaptak labdát.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 13:53:16

@pimpalini:
lásd: "A kommentárok szerint ugyanaz volt mint itt. A "jó a döntetlen" életérzés."

t.o.d. 2012.06.12. 13:57:00

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): biztos megértenéd a kommentemet, ha meg akarnád. Vagy ha figyelmesen olvasnád...

A fikázás a játék képét, a teljes reménytelenséget, az ordító nihilt illette. Az akarat hiányát az Angol Válogatottnál. Úgy tűnt, az a koncepció, hogy 1-1 után is maradunk betonban, és ha nálunk van a labda, csak az idővel játszunk, meg sem próbálunk valódi támadásokat vezetni.

Az eredmény egy másik kérdés. Tulajdonképpen az eredménnyel kiegyeztem volna látatlanban, mert ez a francia válogatott nagyobb játékerőt képvisel az angolnál, pláne WR10 nélkül. De van ez a fajta 1-1, mint a tegnapi, meg van a spanyol-olasz 1-1. Én a mi 1-1-ünkkel csak az eredmény tekintetében vagyok elégedett. Ha meccs olyan lett volna, mint amaz, mindennel elégedett lennék. Talán nem nehéz azonosulni azzal, amit mondok. Hm?

t.o.d. 2012.06.12. 14:09:55

@WeAreEngerland: "Aki angol drukker és tényleg érez is v.mit mikor elékeződik a meccs az szerintem nem elégedetlen." - megkérlek, ne döntsd el helyettem, mit kellene éreznem. 22 éve drukkolok Angliának, élek a gyanúperrel, hogy régebben, mint Te, szóval az ilyenektől kímélj meg. Véleményünk lehet különböző, de azt, hogy mit érezhetek, ne akard nekem megmondani.

"Ha Carroll vagy Defoe kezd akkor sokkal magabiztosabb csatárjátékunk is lesz." Erről meg csak annyit, hogy Carroll 34 meccsen 4 gólt lőtt a Liverpoolban, mitől is lenne neki bármiféle magabiztossága? Nála még Welbeck is jobb megoldás, persze tegnap ezt nem nagyon bizonyította.

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Ha Rooney nem tesz csodát, ilyen támadójátékkal nem verjük meg Ukrajnát se, és kiesünk a picsába.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 14:12:38

@t.o.d.: "Az akarat hiányát az Angol Válogatottnál." Ez sajnos azok számára értelmezhetetlen akik látták a meccset.
Akartahiányosan nem lehet ilyen védekezést bemutatni. Ahol méterekről vetődve blokkolnak, nagyon fegyelmezetten zárnak, tolódnak. Nem az akarat hiányzott. Az más kérdés hogy ez az akarat arra irányult, hogy semmiképp ne kapjanak ki, és nem arra, hogy szép játékkal verjék a franciákat.

"Úgy tűnt, az a koncepció, hogy 1-1 után is maradunk betonban, "
Ugyanaz a probléma. Ha valaki látta a meccset, az azt is látta, hogy az a védővonal amely az első félidőben a 16-os és 22-es vonalra állt fel a második derekán már a saját félpálya felére tolódott előre, és mélységben nyílt vagy 5 métert. Valódi támadást(bármit is jelentsen ez az izé) persze nem igazán vezettek, de ezügyben lásd az előző pontnál elmondottakat.

"Az eredmény egy másik kérdés."
Nem, nem másik kérdés. Ugyanis következett a játékból amit bevállaltak.
Ezen játékosállománnyal ezt az eredményt csak így lehetett elérni.
Nyíltabb játék esetén a jobb francia támadósor előnybe került volna az eredmény pedig egy talán mindkáét oldalon sok gólt hozó angol vereség.
Úgyhogy ha az eredmény jó, akkor fogadd el a játékot is.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 14:27:10

@t.o.d.: Rooney egy csatár. Jó csatár.
Nem Krisztus...

t.o.d. 2012.06.12. 14:28:55

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): á, tehát nem akarod érteni. Ember, olvasd el kommentemet. Végig a támadójáték tökéletes hiányát emlegetem. Akkor mozogtunk, ha a franciáknál volt a labda. ha nálunk volt álltunk egy helyben. A mi védekezésünk pedig abból állt, hogy beálltunk a tizenhatosunk elé, és 8-9 emberrel megfojtottuk a franciák kevés meggyőződéssel vezetett támadásait. Ajánlanám becses figyelmedbe, hogy amíg a franciák hátrányban voltak, és más elánnal rohamoztak, 9(!) perc alatt rámoltak be egyet nekünk, utána meg majd' 60 percen keresztül jóformán csak tologászták a labdát, mi meg követtük, aztán fordítva.

Az eredmény pedig igenis másik kérdés. Ha ez a kretén Woy bízott volna a saját maga által kiválogatott játékosokban, akkor esetleg Parker támadásban is labdába érhetett volna, Gerrard labdaérintései nem csak a védekezésre és a pontrúgásokra korlátozódtak volna, Ashley Young nem egyedül cselezgetett volna "kvázicsatárként". Itt nem a taktika volt eredményes, hanem a Nasri egyenlítése után senki sem akart kockáztatni, focizni. A franciák se, de az nem érdekel. A taktika akkor lett volna eredményes, ha nem kapunk gólt, de vezettünk, majd gólt kaptunk. Ez egy szar volt, mákkal.

t.o.d. 2012.06.12. 14:33:00

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): "Rooney egy csatár. Jó csatár.
Nem Krisztus..." ahogy elnézem, Te valami okostojás lehetsz, baszki. Alig hiszem, hogy ezt tényleg bekommentelted. nem hallottál még fociskörökben olyat, hogy valaki csodát tett. Senki nem bibliai csodákra gondol, persze rajtad kívül. Jajistenem. :-D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 14:34:31

@t.o.d.: Elolvastam.
És most hosszan vitázhatnánk hogy ki nem érti amit a másik ír. Nade erre meg ki a faszomnak van érkezése?
Nem ugyanazt a meccset néztük. Ez van. Ha ez vígasztal Gundi egy harmadikat nyomott. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 14:43:03

@t.o.d.: Najól van szívecském!
Te rikta nagy marha vagy ám!
Mégis hogy a bánatos egyszarvúszőrmentébe gondolod, hogy Rooney csodát tesz? Te szerencsétlen!
Magát fogja indítani? Megváltoztatja Roy felfogását? Eléri, hogy mindaz működjön ami most nem? Vagy egyedül megveri az ellent?

Sevcsenkó szerinted tegnap csodát tett?
Nem!
Egy iszonyatosan pörgő jó csapatban hozta azt amiért tartják. Ez nem csoda.
Ez a normális.
Ha Rooney jön max ennyit tehet ő is. Nem csodát!

Aki "csodát" vár az a vallásos tévképzetekben fetrengő lázbeteg.
Még akkor is, ha ezt félpályáról lőtt ollózós gól fomájában képzeli el.
Érthető voltam?
Ha igen, ha nem, feléd ennyi volt.

t.o.d. 2012.06.12. 14:53:50

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): játszottál valaha csapatjátékot?! Ezek szerint nem. Valszeg nem fogja magát indítani, meg félpályáról ollózós gólt lőni, viszont tudja hajtani a csapattársait, ahogy mindig is tudta, esetleg extramód érzik egymást Welbeckkel és/vagy Younggal, esetleg bebassza azt, amit Milner kihagyott, és egyáltalán: lesz egy épkézláb támadó a pályán. Én nem állítom, hogy így lesz, csak remélem, mert ha nem, ki fogunk esni a csoportból, ahogy Woy érkezésekor azt angol berkeken belül és azon kívül is suttogták, majd a kerethirdetés után már nem is csak suttogták. Roo az egyetlen esélyünk, hogy legyen velünk valami, és legalább anyolc közé eljussunk, ahonnan viszont (látva az olasz-spanyol duót, mint vélhető ellenfeleket...) nagy eséllyel a repülőtérre vezet majd a Három Oroszlán Útja.
Részemről is befejezve.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.06.12. 15:09:32

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Amúgy nincsen csajod, vagy miért vagy így befeszülve pár komment miatt?

Hülyegyerek. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.12. 15:15:13

@Imiface: Nem rohanhatok haza szexelni, ahányszor valami egetverő ostobaságot pötyiztek be! ;)
Mégis hogy gondolod? Az én koromban?

Te az asztal alatt tartod a sajátodat vészhelyzet esetére? :)

Hódos Hajnalka 2012.06.12. 15:41:52

fiúk, jók legyetek lécci, elkezdett fájni a fejem.

Májking 2012.06.12. 16:18:29

Most is 1-1, mint a VB nyitómeccsén, mégis más.
Kapusunk nincs továbbra sem, Hart a gólban benne volt, bizonytalan volt, sok labda jött ki róla. Gerard szerintem jó volt, Oxlade-Chamberlin is. Millner szerintem gyenge, és Lampard hiányzik nagyon. Rooney kellene nagyon, ha másért nem, azért, mert két embert leköt folyamatosan.

Egyébként meg ha választani kell, hogy rossz játékkal EB-t nyerni, vagy gyönyörű játékkal kiesni a csoportból, akkor hogy döntenénk?

c.miller 2012.06.12. 20:20:17

hmm hat nem szurkolok 22 eve anglianak, csak 18 ( egeszen pontosan 10 eves voltam, amikor lattam a 96-os eb angol-nemet meccset, ahol tiziparbajban vereztunk el, konkretan akkor szerettem bele a fociba es onnantol csakis anglianak szurkoltam ) eve, de en inkabb azt lattam, amit mar valaki megfogalmazott: minden aron el akartak kerulni a vereseget. en nem erzem magam rosszul ettol a dontetlentol sot, azt gondolom mocskos modon le voltak irva ezek a sracok meg a sajat hazajukban is, szoval hoztak a maximumot. mert ugye gyozelemrol senki nem almodozott... amikor jottek szepen a hirek a serult emberekrol akik kiestek a keretbol, es olvastam a kiutazo keret nevsorat azt mondtam magamban: te jo eg, ez lesz a leggyengebb csapatunk akit csak valaha lattam. jo ha egy kiados zakot el tudunk majd kerulni rogton a csoportmeccseken. nem volt szep foci, nem voltak latvanyos megoldasok de ez a csapat most ennyit tudott, erre volt kepes. javulni meg mindig lehet.

pimpalini 2012.06.12. 23:01:17

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

"Sevcsenkó szerinted tegnap csodát tett?
Nem!
Egy iszonyatosan pörgő jó csapatban hozta azt amiért tartják."

No igen. S itt a különbség a lélektelenül játszó, gyáva, elképzelés nélküli angol fociban, meg a lelkes, hajtós focit elővezető, támadni is kész ukránban.

Pedig ha azt vesszük az ukrán csapat még egy Wellbecknek vagy Youngnak is örülne, mint majom a farkának.

Szóval ne beszéljünk már arról, hogy a tartalékokkal csak erre telt. Nevetséges. Inkább vállald be azt, hogy nem akartak játszani az angoljaid, mert NEM TUDNAK játszani, s ez nem sztárkérdés. Ez van évek óta.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.13. 09:24:34

@pimpalini: Az ÉN angoljaim????

És ki vitatta a különbséget?
Az más kérdés hogy butaság elképzelés nélküliséges és gyávaságot emlegetni.
Az elképzelés ez volt. Masszív védekezés, talált gól esetén öröm. Szegényes elképzelés? Talán. Láttunk már ilyennel EB győztest. Nem is egyet.
Gyáva? Taktikailag talán. Egyébként meg nem.

Nem hinném, hogy az ukránok adnák Sevcsenkót akár 10 Wellbeck-ért. Úgyhogy ezt azért gondold át légy oly kedves!

Sehol nem hivatkoztam "tartalék"-os mivoltra. ÉN még csak Rooney hiányára sem. ÉN annyit mondtam hogy egy hónappal a kapitányváltás után ennyi telt.

A "nem tudnak játszani" duma meg ostobaság. Ezt speciel te is tudod.

jo.e 2012.06.13. 11:05:21

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Már nem emlékszem ki volt a szakértő, de mivel Kovács Z. -t szoktam néha ott látni igazat kell adnom neked.
Parker - akkor csak nem jól figyeltem.
Carrol nem hagyta volna ki!!! :)
Lehet, h. nem voltak jobbak - bár ezt sztem nehéz tényszerűen megállapítani - de nekem ez volt az érzésem.
Rooney meg nem fog csodát tenni, nem is ezért bízom benne, hanem azért hogy ő be fogja rúgni amit be kell. Lásd Millner helyzete.
Sztem az olyan kaliberű játékosok mint ő v. pl. Torres a spanyoloknál azért jók mert nincs az a csapat, aki ne figyelne rá különösen. Akármilyen formában van bármikor "elsülhet" a lába...

1ébként szerintetek mi lesz a svédek ellen? Walcott körbefutja őket v. Carrol lebirkózza? :)

jo.e 2012.06.13. 11:08:29

@Májking: Ne viccelj már, ez nem kérdés! :) A győzelmet nem kell magyarázni. Kit érdekelne, hogy jutottunk el odáig, csak legyen meg!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.13. 11:19:16

@jo.e: Jó kérdés...
Nem gondolnám, hogy ilyen könnyedén lehetne őket venni. (Arról nem is beszélve, hogy sem a körbefutást, sem a lebírkózást nem pontozzák. :) )

A gyorsaság és mozgékonyság döntő lehet, de nem hinném hogy ez általános lerohanásban fog megvalósulni ahogy az ukránoknál.
Gondolom megmarad a masszív védelem, és a gyors játékosok megjátszása hosszú passzokkal(Gerrard). Részemről remélem hogy Oxlade többet próbálkozik egy-egyben, mert elég jól ment neki.

A svédek jók voltak az első meccsen, dehát ott gyakorlatilag nem létezett középpálya egyik oldalon sem. Ezért volt látványos a meccs.

Részemről kíváncsi vagyok arra, hogy ezek a párosok mire fognak menni egymással.

t.o.d. 2012.06.13. 11:59:18

@pimpalini: azért azt nem értem, hogy Te mondjuk minek jössz ide. Trollnak? Mi itt kulturálatlanul vitatkozunk :-), de az angoloknak drukkolunk. Te viszont kulturálatlanul trollkodsz, miközben olyan kifejezéseket használsz, mint a "nem tudnak játszani", amit nagycsoportban használtam utoljára, és már akkor is kiröhögtek érte.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.13. 14:28:39

"A legfontosabbnak azt tartja, hogy a csapat higgadtan, józanul támadjon,..."

Nohát, akkor azt hiszem meg is van mi várható. :)

Justice for 96 2012.06.13. 17:13:39

Roy papa nem tud más taktikát játszani csak ezt a "jaj ne kapjunk gólt". A svédek ellen ugyanez lesz, de ott ha Ibra esélytelen, mert a védők leveszik a pályáról, akkor lehet 0-ra hozni a találkozót. Esetleg játszatni kellene Carroll-t, mert a felívelgetésen kívül itt nem sok minden lesz. Neki meg talán lesz esélye a "törpe" svédek között. Egy nagyon sovány 1:0 lehet az eredmény. Minden más szerintem csak hiú ábránd. Sajnos!
süti beállítások módosítása