Engerland

A Vb utáni számvetést elblicceltük, nem volt kedvünk emészteni az emészthetetlent, de most új korszak kezdődik (NEM), új kapitánnyal. Mármint új csékával: Hodgson bejelentette, hogy Stevie G. elárvult karszalagját Rooney örökli meg. A válogatottbeli mutatója alapján természetesen megérdemli, már csak az a kérdés, hogy képes-e még reprodukálni a fénykorában mutatott játékát. Ami biztos, hogy szeptember 3-án Norvégia ellen léphet pályára a néhány új arccal felfrissített, a Gerradot és Lampardot is (végleg) nélkülöző angol válogatott.

KAPUSOK: Fraser Forster (Southampton), Ben Foster (West Bromwich Albion), Joe Hart (Manchester City)

VÉDŐK: Leighton Baines (Everton), Gary Cahill (Chelsea), Calum Chambers (Arsenal), Phil Jagielka (Everton), Phil Jones (Manchester United), Danny Rose (Tottenham Hotspur), John Stones (Everton)

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Jack Colback (Newcastle United), Fabian Delph (Aston Villa), Jordan Henderson (Liverpool), James Milner (Manchester City), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal) Raheem Sterling (Liverpool), Andros Townsend (Tottenham Hotspur), Jack Wilshere (Arsenal)

TÁMADÓK: Rickie Lambert (Liverpool), Wayne Rooney (Manchester United), Daniel Sturridge (Liverpool), Danny Welbeck (Manchester United)

A többség minden bizonnyal abban reménykedett a vébé előtt, hogy utolsó csoportmeccsünk egy többé-kevésbé tét nélküli mérkőzés lesz, ahol egy 6 és egy 0 pontos csapat fog összecsapni. Nos, ez végül be is jött, aligha lehet azonban ok a boldogságra, hiszen óriási meglepetésre Costa Rica lett a D jelű négyes biztos továbbjutója, mi pedig úgy készülhetünk a mai estére, hogy garantáltan ez lesz az utolsó fellépésünk Brazíliában.

Ritka az optimista hangulat egy vereség után, az angol válogatott körül azonban ez a szokatlan légkör alakult ki az Olaszország elleni zakót követően: kikaptunk, de vállalható, harcos játékkal, egy jó csapat ellen - tartotta a közvélemény. De lám, mennyit változhatnak a dolgok néhány nap alatt: az Uruguay elleni összecsapást követően akkor sem lehetett volna pozitív töltetű a konklúzió, ha nyertünk volna, a csapat ugyanis pocsék játékot produkált csütörtök este. Szerencsére nem is nyertünk - szerencsére, mert hogy ez a társaság egyetlen pontot sem érdemelt tegnap, az egészen biztos.

A helyzet nagyon egyszerű: ma meg kell verni Uruguay-t, ahhoz hogy maradjon esély a továbbjutásra. Ha az első meccsen az olaszok olyan csúnyán megalázták volna az angol válogatottat, mint tették azt a németek a 2010-es vébén, akkor most még egyszerűbb lenne a helyzet. Hodgson ez esetben kénytelen lenne változtatni a kezdőn és a taktikán, hogy felrázza a csapatot, és hogy jelezze mindenkinek: a kudarcnak következményei vannak.

Ha így lenne, most agyalhatnánk azon, hogy

• érdemes-e újra kétfős középpályával felállni;
• hasznosabb, megbízhatóbb játékos-e már most Shaw mint Baines;
• kell-e külön embert állítani Suárezre;
• és a legfontosabb: a kezdőben van-e a helye Rooney-nak?

Az aljas ellendrukkerek szerint (van belőlük elég) az angol válogatott az örökös lúzercsapat, amely végül mindig megszégyenülten kénytelen hazakullogni. Ez természetesen nem igaz. Tény, hogy tizenegyesekkel kiesni nem a legkellemesebb élmény, de létezik annál kínosabb módja is egy tornáról való távozásnak. Az angol játékosok többnyire úgy buknak el, hogy a képességeikhez mérten mindent megtesznek a győzelemért.

A ma hajnali meccs is valami ilyesmiről, a szép halálról szólt. Aminél azért, valljuk be, egy csúnya győzelem mindenképpen hasznosabb lett volna. Lehet azzal vigasztalódni, hogy olyan kreatívan és lendületesen játszott a válogatott, ahogyan’96 óta talán egyszer sem – a 91%-os passzmutatónál jobbat a vébék történetében még nem produkált Anglia –, de ettől még nem lesz könnyebb elfogadni a szimpatikus vesztes szerepét.