Na, reggel lett az estére ígért elemzésből, a meccs végén ugyanis elaludtam a fotelban. Az vesse rám az első követ, én legalább nem a stadionban, mint a méretes bajusszal rendelkező francia úr, ugye. Hosszas gondolkodás után mégsem azt a címet adtam a posztnak, lófasz és esti fény, pedig simán megállná a helyét, címadásban egyébként jó vagyok, ami feladja a leckét, az lesz, hogyan beszéljek hosszan a semmiről. Mert harcosságról, taktikáról, gyönyörűen felépített és kivitelezett támadásokról nem lehet, ugye.

Ha vérig akarnám sérteni a T. szurkolótársakat, azt írnám: az olasz válogatott vergődésének legszebb pillanatait láthattuk tegnap, kétszer negyvenöt percbe sűrítve, kicsit kevesebb nagyhalállal és hentergéssel. Na persze azt senki nem várta, hogy a két rivális, akik ősibb ellenségei egymásnak, mint Hókuszpók és a törpikék, egymásnak esnek, mint tót a lovának, de hogy az első negyedóra után - amikor még nyomokban felfedezhető volt a széleken való próbálkozás az angolok részéről - elképzelést sem fedeztem fel, hiába erőlködtem, nem jó dolog, sporttársak.

Aztán, ki tudja. A két szövetségi kapitány lelkesen nyilatkozgat arról, elégedettek az 1-1-s végeredménnyel, meg a csapat teljesítményével is. Az angol szövetségi kapitány szerint a franciák elleni meccs egy jó kiindulási pont és külön kiemelte a jól teljesítő védelmet. Hőségezett visszafogottan egy kicsit, holott tegnapelőtt még azt nyilatkozta, mindenki másnak melege van, nemcsak nekik, nem fognak a hőségre hivatkozni. De ezt már csak a rosszmájúság mondatja velem.

Hát, örülök, hogy rajtam kívül mindenki elégedett, szerintem ez egy szar meccs volt, közepes alá teljesítménnyel, a második félidőben a béka segge alá süllyedő színvonallal. Ha más nem is ért velem egyet, a közönség talán igen, aki olyan enerváltan "zúdult" fel a második félidőben Benzema lövésénél, hogy fájt hallgatni. A meccs végén a füttykoncertet azért nem, mert - ha tudnék, én is fütyültem volna.

Tényleg jó ez az egy-egy? Oszt mire?

(Játékosértékelés: itt.)