Amikor egy válogatott egy világbajnoki nyolcaddöntőben 4-1-re ég, 15 perc van hátra a meccsből, és Heskey-ben és a mágikusnak tulajdonított vörös mez erejében bíznak, akkor kurva nagy bajban van az adott ország labdarúgása. Az angol válogatottat a német csak azért nem verte el hat góllal, mert a németek fiatal játékosai nem tudtak mit kezdeni azzal a különleges helyzettel, hogy ellenfelük annyi ellenállást nem képes kifejteni, mint a Baktalórántháza öregfiúk.

Alázat, akarat, lelkesedés - ezt lehet hiányolni az angol válogatott játékából, ami úgy kezdte a meccset, hogy nem nagyon lehetett érteni, egészen pontosan mit is akarnak. A játékban nem volt benne a támadás ígérete sem, Rooney és Defoe csak kóválygott a pályán, a középpályán Lampard, Barry és Gerrard egymással csatázott, Millner meg a labdával (egészen elképesztő, hogy egy ilyen közepes képességű futballistáért húszmillió fontot kér a klubja).

A védelemben James egy jó védéssel kezdett, ami elméletileg önbizalmat adott neki, de a valóságban csak a keze remegett meg tőle, mert az első és a harmadik gólban vastagon benne volt - csak úgy, mint a borzasztó napot kifogó Upson-Terry kettős, akik nem tudtak mit kezdeni a villámgyors németekkel. Jár a faszkorbács persze a két szélsőhátvédnek is, Glen Johnson liverpooli idényéhez hasonlóan többet tartózkodott az ellenfél térfelén, mint a saját kapuja körül, Ashley Cole meg lehet, hogy villámgyors, de úgy szopatta az embere 90 percen át, hogy rossz volt nézni.

A meg nem adott és teljesen szabályos gól hatását most ne boncolgassuk, 1-2-es állásnál, amikor szabadrúgáshoz jut az ember az ellenfél kapujától 28 méterre, és Lampard JELZI, hogy rá fogja verni, akkor tessék már elmagyarázni, hogy miért kell az ÖSSZES védőnek felmennie a német 16-oson belülre? Mi a jó büdös francot keresett Terry ott? És Upson? Nem derült ki az előző 60 percben, hogy a németek VESZETT GYORSAK? 

A két újabb kontra megpecsételte az angolok sorsát, 1-4-ről EZ az angol csapat holnap reggelig nem jött volna vissza. Hitetlenül, fásultan és rosszul játszottak, a németek teljesen megérdemelten verték szarrá őket. A csapatot Capello állította össze, így az ő felelőssége is benne van a kudarcban, de lehet emlegetni az iszonyúan megterhelő idényt, a fáradt játékosokat, és persze az idióta bírót is, mert ha megadja a gólt, stb. 

Felesleges. Ezt a vereséget Anglia azért szenvedte el, mert gyengén futballozott, míg a németek lendületesen, néhol kifejezetten jól és szellemesen játszottak. Ez pedig egy ilyen meccsen bőven elég.

135 komment · 2 trackback

Címkék: vs németek

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr992113948

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Videóbírót, basszus! 2010.06.27. 22:05:33

 Nem igazán tudom megfejteni, miért zárkózik el a bevezetésétől a FIFA, a legfőbb(igazából az egyetlen) értelmesnek hangzó érvük az, mert nem lehetne mindenhol alkalmazni, így nem lennének egyenlőek a feltételek, ami hűde igazsságtalan. Engem nem ...

Trackback: Kiesett Anglia 2010.06.27. 18:59:36

Németország-Anglia 4-1(2) Góllövők: Müller (70', 67'), Podolski (33'), Klose (20')   Upson (38') Rendkívül jó meccset láthattunk a kb. a 70. percig, annak ellenére, hogy 2 vaksi bíró tevékenysége beárnyékolta a meccset. Hogy lehe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

14Gus88 2010.06.27. 18:19:22

Grat Rooneynak és az egész csapatnak a végére már nem fért volna bele egy szépitő találat?
Nem baj kellenek az angol bajnokságba Afrikából meg a halálfaszáról a külföldi játékosok.

banjo 2010.06.27. 18:19:39

szánalmasan szarok ezek az angolok....pfúúúj

normaluser 2010.06.27. 18:23:23

Sixx az a legkeményebb, hogy az angol válogatott fiúk még azt az örömöt is elvették tőlünk, hogy nyugodt szívvel anyázzuk a bírót, lecsalózzuk a világot... de hát 1-4 után hova csalózzunk. Ilyen eredmény után ki nem szarja, hogy le a bíró már a meccs legelején lest fújt, amikor a német védő lepasszolta Roo-nak a lasztit, 1 kontra 1 -ben mehetett volna kapura + a többi sztori meg nem adott gól stb. Ki nem szarja már le... 4-1 atyaúristen. Várom az angol sajtó kivégzését! Eddig ez a leglelketlenebb angol válogatott. Igen kemény volt a PL, de a PL mindig kemény volt. Hullafáradtan jönnek örökké a VB-re vagy az EB-re... erre nem foghatják... Nyugodt szívvel szopogassák a történelmi cumit! Megharcoltak érte!

14Gus88 2010.06.27. 18:24:36

Lol milner 20 milliót ér?
Nagyon megéri az árát:D

dzzzzz 2010.06.27. 18:26:22

Hajrá Ghána! Hajrá Ghána!

Pistie 2010.06.27. 18:40:36

Nagyon sajnálom az angolokat, mert ebben több volt. Azzal nem lehet vitatkozni, hogy a játékosok a saját klubjukban kulcseberek, és ezen klubbok nagy része nem csak Angol élvonal, hanem világ élvonalába tartozik. (Cfc, Manu, Pool) Ha más nem, akkor 3 olyan Chelsea játékos volt a kezdőben, akik gyakorlatilag bármelyik klubcsapatban alapemberek lennének. Vagy Gerrard, stb.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az angoloknál volt 6-7 jó játékos, a többi meg fos, és a nyakukba írható ez a gyászos szereplés.

Gyengék voltunk a kapusposzttól elkezdve a védőkön át a középpályán át a csatárokig. Mindenki egy kalap fos volt amit nyújtott, leszámítva Lampard 3 lövését (1 gól, 1 felsőlév, meg egy felsőléc alá tartó lövés) és Gerrard 1 lövését. Upson gólján és ezeken kívül nem nyújtott a válogatott ma értékelhetőt.

Ennek ellenére én soha sem fogom elfelejteni, hogy 2-1 után nem 2-2 jött, hanem 3-1, majd 4-1 - mivel ennek bőven köze volt az alaposan kinyíló védelemhez, ahol a korosodó középső és szélsővédők természetes, egyáltalán nem meglepő, hogy nem tudják tartani az iramot a 20 éves német csatárokkal.

Mindez (kinyílás és lekontrázás) elkerülhető lett volna egy megadott szabályos góllal, vagy ha Rooney jobb formában érkezik és bevágja a helyzeteit.

Peace. És légyszi, szépen kérem azokat, akik itt akarnak örömködni az angolok kiesésén, hogy húzzanak el a halál bús faszára (vagy a német forumra). Köszönöm.

Mixer 2010.06.27. 18:42:26

szép, korrekt elemzés

a bíró szar volt, de az angolokban nem volt LÉLEK, így nem ezen múlt

Angliának igazából NEM IS EZEN AZ ÁGON KELLETT VOLNA LENNIE

ott szúrták el a fiúk. Ghána könnyebb falat lett volna

garizim 2010.06.27. 18:58:53

Egyszerűen nem értem. Elfogadom, hogy nem adtak meg egy gólt, és lehet, hogy 2-2 után másképp nézett volna ki a meccs. De magyarázza már el valaki, hogy 4-1 után mért nem próbáltak meg legalább szépíteni. A németek hasonló helyzetben kihajtották volna a belüket...
Hogy lehet, hogy egész Angliában nincs egy használható kapus, a többi posztról nem is beszélve...
És most melyik csapatnak szurkoljak?

Langren007 2010.06.27. 19:01:43

Mindenki láthatta, h a németeket "leírni" előre nem szabad...
Hiába boncolgatta azt már az elején is mindenki, h. sok az idegen a csapatban... de legalább ezen emberek megtanultak focizni!
Remélem láthatunk még ilyen gól gazdag mérkőzéseket...
A bírók viszont már csúfosan leszerepeltek...

Beyonder 2010.06.27. 19:06:40

Idemásolom az NST-s kommentemet: Ha egy válogatott ennyire szétesik, abban az edző is benne van. Kérdések:
1. Ha a selejtezőkön működött a Gerrard baloldalon, gyors szélső a jobboldalon (Lennon / Walcott) felállás, akkor most miért kellett átszervezni mindent? Lampard, Gerrard, Milner, Barry mind középen próbálkozott, szélső játék semmi nem volt.
2. Miért nem lehetett legalább 1-2 fiatalt beépíteni?
3. Miért nem védhetett a MINDEN szakértő szerint legjobb angol kapus, Hart? Mert fiatal a 23 évével? (Casillas hány évesen is lett kezdő a Reálban?)
4. Ha tudja Capello, hogy 1 azaz egy darab normális angol csatár van, miközben támadó középpályásból van elég, miért ragaszkodik a 4-4-2-höz?
5. Ha King felépült a meccsre, miért nem ő játszott?

logan 2010.06.27. 19:08:36

korrekt elemzés, egyetértek az összes ponttal

ahogy felálltak az angolok null-kettőnél az szép volt, abból kellett volna több

a különbség ott érződött, hogy amikor a németek egy talált labdával, akár ketten öt angollal szemben megindultak, mindíg érezni lehetett rajtuk, hogy tudják mit csinálnak és mit lehet kihozni a szituból és rengeteg variáns van a lábukban

míg az angolok ha el is jutottak a 16-osig, akkor is rájuk volt írva, hogy ok, na de innen hogy tovább, kinek adjam, satöbbi és már el is vesztették a labdát

így nem lehet, sokkal hatékonyabb és profibb volt a német csapat, minden szempontból jobbak voltak nálunk és fájdalom kimondani, de jogosan vertek szét

pereszke 2010.06.27. 19:12:23

Nem vedenem az angolokat, mert tenyleg szarok voltak, de azert mas kontrat jatszani egy tamadni kenytelen csapat ellen, es mas felallt vedelmekkel szemben jatszani. Nem mondom, hogy a meg nem adott golon mult, de nagy szerepe volt a vegeredmenyben, 2-2 utan nem kellett volna kinyilniuk.
Ja a nemeteket prdig mindenkepp utalom, ugyhogy hajra Portugalia es Hollandia

Player 1 2010.06.27. 19:15:36

Bocs, de az ''Internationalelfezés'' és a német szurkolói blogon való köcsögösködés, miatt nem bírtam megállni, hogy ideírjak.A német gőzhener Ausztrália után hasonló vereséget mért az ősi ellenségre, Angliára!Előre a döntőig!Bár mi vagyunk a lehető legnehezebb ágon, akkor is megnyerjük!

Player 1 2010.06.27. 19:21:10

Ja, és a németek egy döntőt veszítettek el egy kétes gól miatt.Tudom, hogy az régen volt, de vajon akkor mit érezhettek a németek?

jozinho 2010.06.27. 19:21:16

Nem lehet, hogy az angol játékosok túl vannak értékelve?
Mintha saját magukhoz próbáltak volna felnőni.

red7 (oda adjad befelé a labdát, bazzmeg!) 2010.06.27. 19:21:25

Ha nem a németek játszották volna azt, amit láttunk, biz' isten tapsoltam volna. Hihetetlen, hogy milyen pontosan, és életveszélyesen játszották meg a világ legegyszerűbb trükkjét: kb. 30-szor adták el a 2-2 elleni kényszerítőket. Azt meg nem értem, hogy a kibaszott nagy világsztárnak számító védőink, hogy nem olvasták ezeket a szándékokat 20 perc után. Lahm-Müller, Müller-Özil, Özil-Klose, Klose-Podolski - megállás nélkül a kis kényszerítőket nyomatták, és agybafőbe szopatták a siralmasan lassú védőinket. Faszom az egész vébébe...

garizim 2010.06.27. 19:22:46

@Player 1: Álmodjál csak szépeket kisgyerek! Menj csicsikálni! Következő fordulóban szembekerltök egy igazi nagycsapattal (sajnos az angolok nem voltak azok) és utaztok haza. Jó utat hazafelé!

raindog ¤ 2010.06.27. 19:39:15

Győzött a jobbik csapat. Ha őszinték akarunk lenni, az angolok a csoportkörben nyújtott siralmas és tökéletesen impotens játékukkal már azt sem érdemelték meg, hogy a legjobb 16 közé jussanak.

Player 1 2010.06.27. 19:40:16

Amúgy pedig az a gól, amit megad a bíró.Szomorkodjatok az amerikaiaknak, akik nyertek volna a szlovének ellen, és Algéria ellen is hamarabb szereztek volna vezetést.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.06.27. 19:42:21

Nekem ez a meccs iazi meghasonlás volt, mert ennek a két csapatnak drukkoltam, még ha talán kicsit inkább a németeknek, akkor is fájt ez a zakó, és az angolok ötlettelen, lassú, tétova játéka. És igen, egyetértek a posttal, és azzal is, aki itt leírta: az angolok maguknak köszönhetik, hogy a németeket kapták Ghána helyett (ahol amúgy szintén villámgyors és jó csatárok vannak, ez a védelem pont úgy alkalmatlan lett volna ellenük, mint németország ellen). Szlovénia ellen tetszettek volna futballra hasonlító teljesítményt előadni. És bátrabban nyúlni a kerethez, mert a szent tehenek az egész VBn csak hátráltatták a csapatot, Rooneytól az összes meccsen 3 méterre pattant mindent hozzá irányított labda, Gerrard és Lampard váltva voltak szarok (vagy néha együtt), és hát kapusposzton őszintén ki várta hogy a veterán James fogja megváltani a világot?

Ennek a meccsnek sokkal később kellett volna következnie, de az eredmény sajnos teljesen tükrözte a pályán mutatott játékot.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.06.27. 19:46:13

Amúgy a post címe érdekes, Waterloonál nem az angolok győztek véletlenül? :)

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2010.06.27. 19:50:56

@sixx: mivel Waterloonál az angolok győztek, valszeg egyedül náluk nem jó a párhuzam, legyen inkább Mohácsuk, bostoni tea-partyjuk vagy mittoménjük ez...:-)))

@Pistie: kulcseberek kifejezésedet kulcsegereknek daráltam elsőre, megtetszett, így beírom, valszeg jobb az angol kulcsemberekre, mint az eredeti.:-))

@Beyonder: +1

SPEED 2010.06.27. 20:00:59

Aki a mai meccs után képes Jamest szapulni, az tökhülye. Legkevésbé a kapuson múlott sajnos.

Hódos Hajnalka 2010.06.27. 20:03:35

Sajnálom.
Az utolsó 25 perc több mint kínos volt.
Minden angol drukkerrel együttérzek, énmácsak tudom miket beszélek, még akkor is, ha Capellónak nem szarból kellett várat építenie.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.06.27. 20:06:42

@SPEED: Legalább két gólban csúnyán benne volt. Nem mondom hogy más kapusok nem hibázták volna be, nem volt ordító hiba, de egy klasszis kapus, vagy csak egy jó napot kifogó kicsit jobb mint közepes ezeket fogta volna.

yafet 2010.06.27. 20:10:14

Bejött a német villámháború.

Csak a FIFA nem engedte meg, hogy az USA és a SZU itt is kisegítse lassú, körülményes angolokat.

fraki 2010.06.27. 20:19:51

@Player 1: a szabálykönyvben szerintem nem így van :)

Beyonder 2010.06.27. 20:21:04

@SPEED: Ja, lehet James nélkül is kikapunk, de egy 2:1 azért nem lett volna ennyire megalázó vereség.

Hódos Hajnalka 2010.06.27. 20:23:00

Akkor most játsszunk olyat, hogy mostantól csak az kommentel, aki életében már látott legalább 10 angol/német meccset az elmúlt 5 évben, vb, eb, bl nem ér.

(a fasszopó ribanc mit ugatsz bele már megvolt, valami újat lécci)

TomiEnglish 2010.06.27. 20:26:39

Amióta megszerettem az angol futballt, mindig kiesnek. Ám Alan Shearer, Gary Lineker és Peter Shilton idejében nem lehetett elképzelni, hogy Anglia úgy játsszon, ahogyan azt ma tette. Ez a legnagyobb gyalázat volt, amit valaha láttam a szigetország labdarúgóitól. Sokkal nagyobb szégyen, mint például a legutóbbi EB selejtező elbukása otthon, a horvátok ellen, mert azt is ellúzerkedték, de küzdöttek, kúsztak-másztak. A mai meccsen meg semmit de semmit nem mutattak a brit szellemből. Hol van az a nép, illetve annak a népnek a lelke, melynek Churchill azt üzente, hogy we never surrender??? És hagyjuk már ezt az elcsalt gól - dolgot. Ezen sírhat valami zselézett hajú sukár csávókból álló latin hulladék válogatott a meccs után, például Portugália. Egy Anglia ilyen helyzetben ne rogyjon meg, hanem szorítsa össze a fogát, és harcoljon. Harcoljon földön, vízen, levegőben. 2004-ben hősies harcban estek ki. 2006-ban is. A mai nap szégyen-gyalázat. És ha valaki azt kérdezi, kinek szurkolunk ezután, hát megmondom. Azoknak, akik képviselik a harci szellemet, az akaratot és a megtörhetetlen büszkeséget. Tehát nyilván nem a csaló, műeséseket produkáló, rinyagép, hulladék délieknek. Német-holland döntőben reménykedem.

qwertész 2010.06.27. 20:29:45

@Hódos Hajnalka: Az elmúlt öt évben csak háromszor játszottak.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.27. 20:33:38

@qwertész: akkor nem kommentelhetsz, éééérted?

qwertész 2010.06.27. 20:35:51

@sixx: Huha. Milyen szellemes.

Sir Black The Brightest 2010.06.27. 20:36:45

hiába a 4-1 azért azon, hogy 2-2nek kellett volna lennie a félidőben nem lehet túltennie magát az embernek... ez a HA túl erős ahhoz hogy csak úgy továbblépjünk... a védelem az no comment... Lampardot és Gerrardot sajnálom. ők szerintem jók voltak. nem rajtuk múlott... amúgy minden angol szurkoló nézzen magába hogy mit érezhettek a játékosok amikor látták, hogy nem adták meg nekik a jogos 2. góljukat... én teljesen kiakadtam... ilyen szintű igazságtalanság után nem tudom mennyire könnyű játékosként csak úgy tovább játszani mintha mi sem történt volna...

Circus 2010.06.27. 20:40:31

Ugybár, mi magyarok jók vagyunk a mi lett 'volna, ha' játékokban, de 2-2 után másképp alakul a vége.

Mindazonáltal, most legalább ismét el lehet gondolkodni a videoíró használatáról. Nesze neked, konzervatív Anglia.

TomiEnglish 2010.06.27. 20:40:48

@VodkadrinkerPíter: Ilyen esetben két lehetőség van. LKeülünk a fűbe oszt búsulunk, vagy fölszívjuk magunkat. Én egy angol válogatottól az utóbbit várom el.

joerg1234 2010.06.27. 20:44:50

itt az eredménye az ország mentalitásának
ahol mindenki külföldi és csak azok dolgoznak még a fociban is
azért jo a pl mert sok külföldi van benne
azért jok az első harmadban lévő csapatok mert külföldiekkel van tele

amugy egy rakás szar lenne mint az NB I

TomiEnglish 2010.06.27. 20:46:16

@joerg1234: A második legtöbb vendégmunkás a BL után a Bundesligában van...

Hódos Hajnalka 2010.06.27. 20:52:16

@qwertész: Úgy értettem, legalább tíz meccset az elmúlt öt évben a bundásliga vagy premierlíg meccsek közül.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.06.27. 21:01:49

Úgy látszik a mai nap a bírói hibákról szól...

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.27. 21:02:16

Még nem vagyok túl rajta, és fáj, de kurvára fáj. Az eredmény is, de mutatott játék, az jobban. Sixx már leírta, mi miért volt szar - mélységesen egyetértek vele. Értelmesebben nehéz leírni, de valami nagyon hiányzott a csapatból. A hit, az akarat? mindegy. Kérdés, hogy Capello kap-e még időt. nagy kérdés. Én még hiszek benne - a játékosokban nem annyira.

A bírónak meg a kurva nénikéjét, Blatterral, meg a Fifa konzervatív, vaskalapos köcsögjeivel együtt.
(Most, mikor ezt írom, kaptak az argentínok egy gólt, ami ismétlés után nem az. ez egy ilyen nap, bakker.)

Player1: Sok sikert kívánok a németeknek, jobbak voltak, (és többen is, de ezt hagyjuk.)
Játsszanak még jó meccset, meccseket.
Viszont az internationalelf-es megjegyzéseim részemről továbbra is fenntartva. Písz.

Justice for 96 2010.06.27. 21:13:59

Justice for England!

Szégyen és gyalázat, hogy ugyanez a szopás megy tovább az Argentina-Mexico meccsen is. Ideje elgondolkodni a videóbírón. Hánynom kellett attól a fasztól, aki csütörtökön a bumerángban közölte, hogy a fociban nem lehet videó, mert nem lehet. Értelmesen persze nem tudta megindokolni, miért nem. Ez nem egy határeset volt.,élőben lehetett látni, hogy gól volt, még lassítás sem kellet hozzá. Erre ez a sutyerák bíró meg továbbot int. Szégyen és gyalázat! Nem tudom, hogy 2:2-nél a németeknek sikerült-e volna gólt szerezni.
Anglia persze szarul és lélektelenül játszott és a csalástól függetlenül nem érdemelt továbbjutást, de akkor is!!! Angliának pedig hadat kell üzennie Uruguay-nak, ez csak természetes :-)

stars7726 2010.06.27. 21:14:48

akkor sírtam el magam amikor becserélték a heskeyt...soha nem fogom megérteni mit keres ez az ember az angol válogatottban...

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2010.06.27. 21:22:13

Tudom, hogy a meg nem adott góllal nem lehet takarózni.

De azt halkan megjegyzem, hogy a nagyobb futballszabály változtatások mindig vb után jönnek létre
- sárga piros lapok 1966-os vb után (olasz-chilei santiagoi mészárlás)
- 3pt bevezetése 1990 után

Ezen meccs hatására vajon befogják-e valamilyen módon vezetni a videóbírós rendszert az elkövetkező években akár vb-n akár EB-n vagy a PL-ben ?

Amúgy tényleg nem játszott jól az angol csapat.A csoportkörben sem. Sajnos.

lottoferi 2010.06.27. 21:54:31

Vajon növeszt-e szakállat Rooney?

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2010.06.27. 21:57:04

@kis_kiraly: Helyesbítek:
Ezen meccs hatására helyett: A mai nap után

garizim 2010.06.27. 22:03:15

Meg lehet nézni a mexikoi hozzáállást. Valahogy így kellett volna az angoloknak is...

WeAreEngerland 2010.06.27. 22:04:20

Mostanra kerültem olyan állapotba hogy higgadt fejjel írjak. Volt szerencsém egy helyen nézni ahol több volt a nem mondom hogy szakértő de német szurkoló tehát én és az angol mezem szemtől szembe kaptuk a savat a kedves németektől.

Én azt mondom az a gól igen is sokat számított mert aki focizik vagy bármilyen sportot űz tudja ez milyen ez. Bár ezek elvileg profi játékosok szóval ezen túl kellet volna tudni tenni magukat nem sikerült és a második félidőbe nem is jöttek ki a pályára gyakorlatilag.

Most pedig egy kis személyes ömlengést tennék közre sajnos úgy érzem becsapjuk magunkat mi angol drukkolók mindig többet hiszünk és várunk a gárdától. Én nem csalódtam mert ilyen játékot játszottunk egész VB-n ez van erre volt képes a csapat talán jobb hogy a németek küldtek minket haza BÁR és itt jön a bár mert oké az Argentinok kipakoltak volna minket az lett volna akár 7 vagy 8-1 is de bazdd meggg a NÉMET csapattól nem lehet kikapni 4-1 re hát nem hiszem el az utolsó 20 percbe nem fociztak konkrétan nem fociztak és ez szégyen és GYALÁZAT!!!!

Úgy érzem Cappelo kezéből kicsúszott az irányítás a VB előtt v.mi dolog történhetett amiről senki nem tud de megmondom őszintén le is szarom a lényeg hogy lássunk tisztán szeretem imádom az angol válogatottat jó érzés mikor gólt rúgnak és teljes szívemből tudok örülni de sajnos lássuk be a foci tőlünk indult de sajnos túllépet rajtunk már egy ideje.

Csatár és rendezett középpálya nélkül ( ma a védelem is szétesett ) nem lehet sajnos focizni és főleg ötlet nélkül konkrétan ez az angol válogatott GRUND FOCIT MUTATOTT BE AZ EGÉSZ VB kivéve az első amerikai gólt bár én még mindig azt vallom Green potya gólja után elszállt valami ami megvolt de lehet ez is csak egy kapaszkodó és lehet bele kéne törődni az Angol válogatott egy szerethető középcsapat de sajnos nem több csak ezt fáj látni.

Egy zárásnak még annyit talán hogy ezt a kérdést én megfogalmaztam magamba már párszor de most itt is közzé teszem: -James Milner , Gareth Barry ez a két játékos mi a kékeres lófaszt keres a válogatottba??? Milnernek konkrétan az egész VB egy jó labdába érése volt oké abból Gól lett de ez kicsit kevés. És te Barry remélem látod ezt és lefordítják neked ezt DE te egy kibaszott szar vagy semmi labdabiztosság de semmi és még falábú is vagy nem tudsz passzolni beadni semmit nem tom hogy focizhatsz és hogy kerülhetsz válogatott közelébe nem látod át a játékot egyszerűen mintha v.mi hobby suli focin lennél hát Rooneyval együtt bazd meg a kurva anyád

Thorwald 2010.06.27. 22:07:47

Eh...
Azt az egyet nem ertem, hogy az agyonsztarolt es szetfizetett jatekosok ilyenkor miert nem csillogtatjak meg az aranylabukat?:S

Thorwald 2010.06.27. 22:15:55

@WeAreEngerland: "giggadt fejjel irjak" :D:D:D:D

Amugy meg nem. Nem Grund foci, mert ott van lelkesedes.

Az a gol meg nem adas pedig igen is sokat szamitott, mert dontetlennel sokkal jobban hajtottak volna. Az eredmeny ervenytelenitese kurvara visszaveti az embert. Ez egy dolog, de az utolso ket gol... azutan amit muvelt a "csapat"... szegyenteljes volt.

rizla 2010.06.27. 22:29:10

@TomiEnglish: "A mai meccsen meg semmit de semmit nem mutattak a brit szellemből."

0-2ről egyenlíteni az semmi?

Watchman 2010.06.27. 22:32:27

Hagyjuk már ezt az elcsalt gól hülyeséget. Előtte is szarok voltak a srácok... sajnos. A baj valahol ott kezdődött, amikor az első két gólt bekapták. A védekezés is szar volt már a legelején, és a támadás is. Defoe? Rooney? Később Heskey? Ők vajon szélfogónak voltak a pályán? Mert értelmes megmozdulásra nem futotta.

avus · http://avus.blog.hu 2010.06.27. 22:41:04

Most örülök, hogy egy német sem szerepelt a Nike reklámjában :).

SWExile 2010.06.27. 22:43:40

Azért azt meg kérdezhetem a kedves Internazionalelf-ezőktől, hogy Glen Johnson, Emil Heskye, Ledley King, Rio Ferdinand, Jermaine Defoe, Ashley Cole stb. játékosok csak a napon barnultak le vagy netán Angliában őshonosak a színes bőrű emberek?
Ők is ugyan úgy bevándorlók leszármazottai, mint a németeknél lévő játékosok, csak nekik angolosak a neveik és nem szúrja annyira a szemeteket. De bezzeg a francia válogatottat azt tudjátok Afrika válogatottazni, mi?
Ezeknek a játékosoknak a nagy része
Németo.-ban született, vagy az apja vagy az anyja német, de ami, a legfontosabb szerintem, hogy Németo.-ban tanultak meg focizni, németként fociznak és németnek vallják magukat, úgy mint a színes bőrű franciák, angolok és hollandok is.

andorka 2010.06.27. 22:50:37

@thorwald: Talán azért nem csillogtatják meg az aranylábukat, mert évközben (PL és BL meccsek alatt) több pénzt kaparnak össze, mint itt a válogatottban. A VB és az EB csak egy újabb lehetőség, hogy lesérüljenek és kispadosként kerüljenek vissza a klubjukhoz. Szóval jobb a békesség, kis foci a szezon végén aztán vissza a malomba és készülni az új idényre...

bitond 2010.06.27. 22:53:11

@TomiEnglish: Teljesen igazad van, szégyen ugyan hárommal kikapni, de még nagyobb szégyen lenne ezt a meg nem adott gólra fogni! És ha a gólvonalra vágódott volna a labda? Akkor meg a fatális balszerencsére lehetne hivatkozni? Rengeted esetleges dolog van egy meccsen, aki nem tudja egy ilyenen túltenni magát, az komolytalan, nincs keresnivalója az élvonalban.

ionsrác 2010.06.27. 22:55:39

@14Gus88: "Grat Rooneynak"

ő is a pályán volt?

L.K.R. 2010.06.27. 22:56:11

sixxx, a blog címét írd waterloo-ról irapuato-ra! :-) sokkal találóbb.
Egyébként a fiúk szerepléséről csak annyit, hogy tipikus angol vb szereplés volt. Sajnos... Persze az utsó 20 perc tényleg szégyen volt, de lássuk be, mi mindig a látványosan búcsúinkról voltunk híresek (66 be számít)---
Egyszerűen ez van.
Nem baj, Rioban megnyerjük 4 év múlva!
Go England!!!!!!

stars7726 2010.06.27. 22:56:59

@SWExile: hát mondjuk az özilnek kétlem hogy német az apja...itt már nincsenek árja németek,maximum a kapus gyerek.
de mindegy is egyébként,mert kurvára nem ez a lényeg.a legnagyobb baj,hogy ez a vb nem a fociról szól.hanem a vuvuzeláról,a bírói bakikról,a csalásokról,a hülye hisztis sztároknak nevezett díszfaszokról.a legnagyobb buzi amúgy a fifa.és a hülye kockafejű vezetőik.

L.K.R. 2010.06.27. 22:57:39

most látom hogy az elfogyasztott piamennyiség miatt hiba csúszott a spelling-be, de ki nem szarja le...
:-)
E N G L A N D !!!!!!!

L.K.R. 2010.06.27. 23:00:21

A Krautoknak gratula, de jövő hét végén ők is repülnek haza!

bgds.susu 2010.06.27. 23:01:09

Halkan jegyzem meg, hogy a szanaszét szidott partjelző kb. 15 méterre állt az alapvonaltól, mert ott voltak az utolsó játékosok. (Nézzétek meg a gólösszefoglalóban) Ja! És nem felülről látja a pályát, mint mi a közvetítésben. Szóval esélye sem volt látni, hogy hova pattan a labda....

Azaz nem a játékvezetők hibáztak, hanem azok, akik szerint nem kell videóbíró...

Nem mellékesen a Németek sokkal jobbak voltak.

SWExile 2010.06.27. 23:02:10

@stars7726: Mint az a közvetítésben is kiderült Özil másdik generációs bevándorló család gyereke. Világ életében Németo.-ban élt, ott tanult meg német edzőktől németül focizni. És ha meg nézed a kommentemet én is használtam a "vagy" szót, hogy vagy ott született vagy egyik másik szülője német, de még azt a kifejezést is, hogy a játékosaik nagy része.

Laciii 2010.06.27. 23:11:32

@stars7726:
Talán inkább az anyja, ebben nem vagyok biztos, valamelyik biztos, de nem ez a lényeg. Németországban született, 7 éves kora óta Németországban játszik, tehát német. Ugyanez igaz Boatengre, meg Gomez se véletlen kék szemű.

Ha ők nem németek Ferdinand se angol, Defoe meg pláne nem.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.27. 23:13:56

abba kellene hagyni a származás firtatását, de sürgősen.

L.K.R. 2010.06.27. 23:23:42

Most komolyan skacok, angol fan-ként tényleg nem azon kéne rugózni, hogy az ellenfél anyukája milyen nemzetiségű. Ez a mentalitás szöges ellentétben áll az igazi british értékrenddel. Ez inkább valamiféle SS beütés. Komolyan aki ezzel van elfoglalva, az nem is igazi angol fan, inkább csak divatszurkoló...
Azok meg most remélem lemorzsolódnak.
:-)

pöcsöm pattintsd ki 2010.06.27. 23:46:59

@sixx: már miért? mert te úgy gondolod? mások meg így gondolják
el kellene fogadnod, hogy a világ sokszínű
xD

Pistie 2010.06.27. 23:53:44

@koromvirag: A cikkben van egy ilyen mondat: "Azok a futballisták - Rooney, Terry, Cole, Gerrard -, akiktől mindenki a gólgyártást, de minimum a brillírozást várta úgy tűnik mélységes csalódást okoztak országuk számára."

Érted. Egyrészt 2 Cole van. Az egyik védő, a másik szélső aki élete legrosszabb szezonját futotta. Meg ideveszi Terryt. Kb jellemzi a cikk színvonalát!

oltarczy 2010.06.28. 00:04:28

ez a német válogatott képes arra hogy vb-t nyerjen.és ezt nem azután mondom hogy a szar angolokat lefocizta a pályáról hanem amikor 10 emberrel beszorította a szerbeket a saját 16osukra.és csak podolskin múlt hogy nem siekrült egyenlíteni vagy netalántán nyerni.akkor mondtam azt hogy atyaég mien jók.

kunos 2010.06.28. 00:36:45

Az volt a baj hogy semmi otlet es elkepzeles nem volt a jatekukban.Mintha nem tudtak volna hogyan kell egy tamadast felepiteni.Mellete meg a vedekezest is elfelejtettek.Amikor elkezdodott a mecs 10perc utan nem az volt a kerdes hogy ki nyer hanem hogy mennyivel kapnak ki az angolok.Es ha megadja a biro Lampard goljat akkor mi van?A nemetek rugnak meg kettot minden gond nelkul.Vagy talan tobbet is.Szerencsem volt a legtobb angol jatekost eloben latni koszonhetoen hogy angliaban elek es nem ertem hogy felejthettek el focizni az egesz vb alatt.Mert egy nulla amit mutattak 4mecsen.Ennel tobbet varok egy csapattol ahol a palyan levok atlagban 80ezer fontot keresnek hetente.Megerdemeltek a kiesest.Sot a vb-n nyujtott teljesitmeny alapjan azt sem erdemeltek meg hogy ott legyenek.

Májking 2010.06.28. 00:49:21

Nincs kedvem kulonosebben semmire, de gondoljatok azt vegig, hogy Lampard goljat a biro is eszreveszi, es a csapat ugy megy be az oltozobe, hogy bazdmeg, visszajottunk 0-2-rol, kibaszott jok vagyunk, szetharapjuk a torkukat, es a szunet errol szol az oltozoben, vagy pedig a szunet arrol szol, hogy bassza meg, elvettek a golunkat stb stb. `Es kepzeljetek el a nemet oltozot is mindaket esetben. A ''profit'' sokan az erzelemnelkuli geppel azonositjak, azert ez nem igy van.
Az teny, hogy az angol focival sok gondvan mar regota, ez a meccs talan jobban elohozza, talan megoldast is talalnak ra.

Szomoru vagyok nagyon.

Robson bá 2010.06.28. 00:51:57

@pöcsöm pattintsd ki:
Jajjdebarom suttyó vagy (mondjuk ilyen nickkel...). Nem azért mert így gondolja, hanem mert KIBASZOTTUL SEMMI KÖZE A FUTBALLHOZ. Szándékosan kiabáltam, bár te úgysem fogod megérteni.
És akkor az angolokról.
Remélem sokan láttátok a japánok seppukuját Anglia ellen. Na ott, azon a meccsen lehetett tudni, hogy ez lesz. Nyilván nem a pontos eredményt, de a játék színvonalát igen. Már ott sem sikerültek a passzok, labdalevételek, keresztek, indítások, semmi. Bele kellett volna nyúlni a csapatba. Capello nem mert, ez lett belőle (mondjuk ha nem játszatja Rooney-t, Gerrardot, stb. és kikapnak, lecsavarják a fejét). Szenvedés 4 meccsen keresztül. Ezt a válogatottat a PL első 6-7 csapata hazavágta volna.
Szóval nekem sajnos nem meglepetés, külön szar, hogy a fritzek vertek ki.
Mindegy ez van, lehet várni augusztus 14.-ét, indul a bajnokság, ennél sokkal jobb meccsekkel...

England win The Ashes! 2010.06.28. 00:53:16

@TomiEnglish: Ha már "Churchill azt üzente, hogy we never surrender???", akkor vidítsuk fel magunkat ezzel:

www.youtube.com/watch?v=GghCs_C65v0

bitond 2010.06.28. 01:00:46

Én még láttam 1970-ben a 8 között az Anglia-NSZK-t. A 2. félidő elején az angolok megszerezték 2. góljukat, 2-0. Mit csináltak erre a németek? Játszották ugyanazt, amit addig, talán egy nüansszal gyorsabban. Aztán Beckenbauer elhúzott egy védő mellett, és keresztbe laposan a bal sarokba lőtt. Uwe Seeler pedig kicsavarodva befejelt egy beadást. A hosszabbításban pedig azt hiszem, Gerd Müller jött, továbbmentek e németek. Hű, de nagy meccs volt!

Az ő fejüket még nem tömték tele a "vezet az ellenféé, támadni kell, ki kell nyílni" marhasággal. Ők úgy gondolták. hogy küzdeni és játszani kell! És ők tudtak is!

(Pontosabban: az a marhaság, hogy egy féligazságot alapigazságként hirdetnek. Egy jó csapat lekontrázható kinyílás nélkül is tud gólt szerezni. Ha nem. akkor miben bízik?)

Sir Black The Brightest 2010.06.28. 01:07:03

@Robson bá: szerintem a főbb bajnokságok első pár csapata (Chelsea, MU, Barca, Real, Inter) minden válogatottat elverne pusztán azért mert sokkal többet játszanak együtt és nemigen vannak bennük gyenge pontok mert nem köti őket a nemzetiségi békjó azaz mindenből megveszik a legjobbat.

WeAreEngerland 2010.06.28. 01:54:21

@bgds.susu: hallod ha bírónak mész ezt látnod kell ne haragudjál ez nem CFC Liverpool gól nem gól eset (BL) volt a labda kb fél méterrel biztos a gólvonal mögött volt onnan fel is pattant majd csak ezután fogta meg a kapus ha bíró vagy a partjelző ezt nem látja akkor az hihetetlen nagy hiba és nincsen egy VB-n a helye és ezen fölösleges vitatkozni!

A bírót illetően csak remélni tudom kap pár kedves képes lapot és talán a bírói állás mellőzése mellet dönt azok után... ( hiszen angolokról révén szó erre volt már példa nem is baj )

sunázósün 2010.06.28. 01:56:26

@bitond: Persze, csak ahogy írod eltelt közben 40 év, kicsit megváltozott a sportág.
Ebbe keményen belenyúlt a bíró és ráadásul szerencséjük sem volt.
A 3.-ra meg gyorsan megkapták a 4. gólt persze hogy összeomlottak, a németek ellen onnan már nem jön vissza senki, főleg annyi idő alatt.

WeAreEngerland 2010.06.28. 02:02:52

Nem jön vissza oké nem jön de küzd ha másért nem azért mert kötelezi a név !!!! Az utolsó 20 perc gyalázat volt ha 6-0 ra szopok akkor is küzdök azért vagyok sportoló aki élsportol vagy élsportolt valaha érti mire gondolok ENNYI

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.28. 03:06:31

Én nem szeretem sem az angol, sem a német focit (annak szurkoltam, hogy essen ki mindkettő a csoportkörben, és jusson tovább Szerbia meg Szlovénia), de aki játszott már életében bármilyen labdás csapatsportot grundszint fölött, az azért tudja, hogy miért faszság az elemzés fentebb.
Ugyanis ha a 2. angol gólt megadják, lehet, hogy az angolok, mivel lendületben vannak, és mivel a németek kicsit megtörnek a 2 perc alatti egyenlítés hatására, megszerzik a 3.-at is még az első félidőben.
Így viszont ők törtek meg, a németek meg lelki előnyt (is, az 1 gól mellé) kaptak Rosettitől.

Ez persze nem mentség arra, milyen szarul játszottak az utolsó 20 percben, meg úgy általában az egész VB-n, de talán kicsit élesít a képen.

@Hódos Hajnalka:
Hááát... nő, fociról?
Ugyan már!
Maradj inkább a Malackaraj blognál. Az való neked. :-P

al Dajjal 2010.06.28. 03:57:09

Az angol válogatott valamennyi tagja a hazai bajnokságban játszik. Klubszinten a PL vitathatatlanul a világ 5 legerősebb bajnoksága évtizedek óta.
MIÉRT NEM KÉPESEK AKKOR EGY KIBEB@SZOTT VÁLOGATOTTAT ÖSSZERAKNI BELŐLE?!?!
Négy meccsen mutatnak egy félidőnyi játékot összesen. Jó, ez is több, mint némely más válogatott teljesítménye. Pont a 16 közé való. 8 közé jutást nem érdemel. Sőt! A futball ősatyjainak helyében hoznám a tábori ásót, s nagyon mélyre ásnám el magam a helyükben, ha nem akarnám csakazértis megmutatni a világnak. És ők nem akarták.
Az angol foci mindig is a szívem csücske volt. De évtizedek óta csak klubszinten ér valamit. Valahogy olyan érzésem van az angol válogatottnál, mint a Real Madridnál. Összeszedik a PL sztárjait, akik együtt, egymással nem bírnak mit kezdeni. RM-ben a sok sztár, mindegyik a középpontban akar lenni. Az angol válogatottban, meg a nagy rivális csapatok tagjait kell segítenem, kiszolgálnom.
Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy örüljünk, hogy túljutottunk a csoporton. Valamit nagyon át kellene szervezni végre, de már évtizedek óta.

robot_ 2010.06.28. 03:57:18

@Vészmadár:
:D
ok, de akkor a hollandok is internationalelf,
az angolok internationaleleven,
a franciak international onze,
...stb.
jobb ezt a temat nem feszegetni. senkit se basztattak jobban amiatt hogy csak feher szokek jatszottak a vallogatottjaban korabban.
Hidd el hogy nem a nemeteknel kell keresni a keveredés forrását, ok csak felvettek ezt magukra, mert ha most 11 feher szoke lenne fent akkor meg menne a rasszistazas, meg a megfigyelések...stb.
Azert azt elfelejted h nekik erre kicsit jobban kell vigyazni mint masoknak, nekik van mit "törleszteni", azzal h beengedik a bevandorlokat a tiszta orszagukba.

Hódos Hajnalka 2010.06.28. 06:37:23

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Ühüm, nő a fociról, már csak azért is, mert azt látom ha beleolvasok a szurkerblogokba, nem én írok olyan egetverő baromságokat, hogy ha a kutya megenné, beledöglene, hanem egytől-egyig a hozzáértő és felkészült Férfiak.

normaluser 2010.06.28. 07:10:24

Várom a PL-t. Nekik is jobban áll, ha utálják egymást és nekünk is. Majd négy év múlva jobban összeállunk.

csoko20 2010.06.28. 07:33:30

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Rosetti az Argentína-Mexikót fújta.

Ha már mindkét meccsen a 2 bíró volt a főszereplő illene nem összekeverni őket.
Lehet, meg mi lett volna ha érvelés tipikus magyar mentalitást tükröz. Ez egy VB meccs volt, egy angol és egy német csapattal, ne sértsd meg őket ennyire.

Szóval maradj inkább a Malackaraj blognál!

stars7726 2010.06.28. 07:50:44

@al Dajjal: hiába PL.hiába jó a bajnokság.nem az angol játékosok miatt.a saját csapatukban csak vízhordók.van 2-3 játékos aki klasszis,rooney,gerarrd,lampard,de a többi,átlag,vagy az alatti.a rengeteg külföldi miatt jó a PL,sajnos.

bbnet1 2010.06.28. 08:05:31

"Hülye angolok, angol hülyék!"

gunga 2010.06.28. 08:13:05

Elég nevetséges a cikk...
Hogy ne boncolgassuk, hogy milyen hatása lehetett a meg nem adott gólnak...
Az angolok 0-2 -nél kezdtek el játszani, ezen VB-n még sosem hasjottak ennyire. Az első gől után érett a második. És meg is lett. A németek nem tudtak hirtelen mit kezdeni a felgyorsult, feljavult angolokkal.
Aztán a bíró nem adta meg a gólt...
Szerintem nem csoda, hogy kicsit megroppantak. Aztán a németek utána lefocizták őket.
Én a németeknek szurkoltam, és nagyon örültem, amikor vezettek, és aggódtam,a mikor jöttek fel az angolok. És összességében örülök, hogy ők nyertek, de azért kcisit belerondít a dologba, hogy a bíró is az angolokat szopatta a meg nem adott góllal. Így most ezen lehet vitázni, meg felemlegetni, hogy így meg úgy lett volna. Ahelyett, hogy simán elmondhatnánk, igen, a németek szépen lefocizták az angolokat, és végre ismét nagyon szépen tudtak játszani egy jó - még ha nem is csúcsformában levő csapat ellen.

Ezek után most már minimum hozni kell a döntőt. :-)
Hajrá Németország!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.28. 08:13:41

Hmmm...furcsa egy szurkolói blogon ez az elemzés. Szerintem ez volt az eddigi legjobb meccsük és minden jel arra mutatott, hogy még javulni is fognak. Két gólt beszedni ilyen hamar borzasztó. Ebben a védelem is benne volt persze és James is, aki elindult a kapuból, majd bizonytalanul visszahátrált, tehát rossz döntést hozott. Ezután azonban fölpörgettük a játékot és hamar kiegyenlítettünk. A bírói csalás azonban folyamatos gólkényszerbe hozta a csapatot. Játszottak, támadtak, kinyíltak. Mit kellett volna tenni, kedves Sixx? Hátul várni a csodát? Légyszíves, mondd már meg az okosságot?! Kb. 30-40 percig mindent egy lapra téve támadtunk, kapufát is lőttünk, így alakul. A négy gól persze rossz védekezés eredménye is, de ne felejtsük el az előzményeket. És nem kellene önostorozni talán.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.28. 08:27:19

ez volt a legjobb meccsünk???? te mit néztél? az első húsz percben azért nem kaptunk négyet, mert Calamity megfogott két ziccert, a németek meg kihagytak még kettőt, ne idegesíts már. ne kell elvakultnak lenni, ha valami szar, az szar. az ilyen szurkolóktól mentse meg az úristen minden csapatot.

bgds.susu 2010.06.28. 08:42:24

@WeAreEngerland: Hát igen... Életszerű, ahogyan a partjelző kb. a tizenhatos vonalánál áll, és figyel, hogy ne baszogassák, az esetleges leshelyzet miatt. Ekkor kapura lőnek, elkapja a tekintetét, és egyből fókuszál a gólvonalra... És persze a pillanatok alatt lepattanó és aztán felpattanó labdát tökéletesen leköveti. Mert őt úgy választották ki... Mert ő a vb.-n vezet...

De próbáld ki. 15 méterre tőled lepattintanak (csak úgy kézből, nem rúgják...) egy labdát, és te mondjad meg, hogy hová pattan. Sok sikert...

Én csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy egy ilyen helyzetben van a nyomorultnak 0.1 másodperce dönteni úgy hogy alig láthatja... Ezért kell a videóbíró...

Mirrmurr 2010.06.28. 08:53:54

James kapus pont nem tehetett a gólokról, nem értek egyet az ostorozásával. Ezen kívül baromi gyenge volt a komplett csapat, de ami egészen durva, hogy teljességgel lélektelen.
Olaszokat meg ne hozzanak már többé angol kispadra!

sabana 2010.06.28. 09:18:15

@Hajrá, Fő- és Albánia!: a csajom valoszinu jobban ert a focihoz mint te. Azonkivul Fo- es Albania?...aztakurva, te ilyen igazi humorarc lehetsz.

Tengereczki Pál · http://egyzene.blog.hu/ 2010.06.28. 09:30:59

@Player 1: és egy döntőt nyertek (54-ben) egy meg nem adott gól miatt hm, nem 66ban vették vissza tőlük, amit 12 évvel azelőtt kaptak? hmhm?

larry 2010.06.28. 09:34:56

Anélkül, hogy Capellora kenném (nem tudok haragudni rá): miért kellett a selejtezők alatt működő szerkezetet szétkapni? Barry meghatározó emberből ballaszt lett, megint kijött, hogy semmi értelme Gerrardot és Lampardot együtt játszatni, kijött, hogy egy angol csatár van, és hogy a legjobb PL csapatok védelme csak nyomokban angol, erre az egészre pedig rájön egy teljesen értelmetlen 4-4-2. Nincs frissítés, így mindenki válogatott lehet, aki valaha letett valamit az asztalra (pl. Heskey és Crouch máig a liverpooli éveikből élnek).

Player 1 2010.06.28. 09:45:27

@fraki: Egyetértek, mert szerintem sem.De attól még ami igaz, az igaz.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2010.06.28. 09:46:38

Az egészben a legelkeserítőbb az utolsó negyedóra volt. Gyalázat.

ekszpert 2010.06.28. 09:46:54

@Mixer: Ghána is elkente volna az angolokat. Te nem ezt a vb-t nézed sztem...

stero · http://newyorkrangers.blog.hu/ 2010.06.28. 09:48:48

larry: "Nincs frissítés, így mindenki válogatott lehet, aki valaha letett valamit az asztalra (pl. Heskey és Crouch máig a liverpooli éveikből élnek)."

ez a lényege az egésznek csak kicsit pontosítanék. az egész premier leagueben nincs 50 angol játékos és abból kell összerakni egy válogatottat. ami ugye nem nehéz mert a fele elég lenne bőven, a gond ott kezdődik, hogy ennyiből minőségit kellene összepakolni. az pedig nem megy úgyhogy a "világ legjobb bajnoksága" jól megszopatta az angol válogatottat a következő 20 évre. soroljon már fel vki 5 angol tehetséget - lehet benne kapus is - és ezzel szemben nézze meg mit csináltak a német U csapatok az elmúlt években. sajnálom az angol szurkolókat mert sikerélményük max annyi lesz, hogy kijutnak ide - oda. talán....

Player 1 2010.06.28. 09:49:34

@VodkadrinkerPíter: Szerintem a stadionban nem ismételték meg.Tegnap, mikor megtették, az összes mexikói odarohant a partjelzőhöz, az angolok is ezt tették volna.A németek vb címet veszítettek a partjelző fszságáért, ráadásul utána nem 3-as különbséggel nyertek.

Player 1 2010.06.28. 09:51:01

Az ''Internationalelfezés'' pedig szánalmas.Pont emiatt a hozzáállás miatt nem tudtam megállni, hogy ne írjak ide, mint német-szurkoló.

Player 1 2010.06.28. 10:00:09

Az angol válogatottban itt a vb-n 23-ból 8 afrikai.Most jöhettek azzal, hogy ''jujj török, lengyel, ezazmegamaz'', de Ösil ott született, Podolski 2, Klose 9 évesen került Németországra, márpedig ilyenkor még biztos nem a tehetségükre figyeltek fel, és honosították.Egyébként is, a lengyel vagy a török foci mikor volt jobb a németnél?

Player 1 2010.06.28. 10:02:53

Egyébként is, magatokat hibáztathatjátok, hogy nem Ghánával kerültetek össze.Kellett nektek az ''EASY'' csoportban 2.-nak lenni?:)

Player 1 2010.06.28. 10:05:17

@WeAreEngerland: Miután Mexikót csak 3-1-re tudta megverni, egy szabálytalan góllal, aztán a morálisan tönkretett védő hibájával, kétlem, hogy az argentínok jobbak lennének.

Player 1 2010.06.28. 10:09:53

@L.K.R.: Inkább írja Waterloo-ról Dunkerque-re.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 10:10:46

UNCSI

a rinyalas!

meg ha 2-0-nal nem adnak meg egy golt, megertem,h az lelektanilag rombolo (bar onmagaban a 2-0 nem az egy ennyire sztarolt, "focioshazaja" stb. angol valogatottnak),

de 2-1-nel egy allitolag sztarcsapat lekokad lelkileg?!

SZAROK AZ ANGOLOK, CSAK A REKLAMJUK NAGY

WeAreEngerland 2010.06.28. 10:15:31

@bgds.susu: nem érted az a baj, hát ez bőven benn volt érted szóval ezt egy VB szereplő játékvezetőének látnia kell én valószínű nem láttam volna de nem is megyek sporinak szóval fölösleges ez a szar duma nézd vissza az esetet ez bőven bőven belül volt azon a határértéken amit meg kell tudni ítélni ez ismétlem magam nem CFC POOL vagy olasz szlovák gól nem gól esete volt de ha nem akarod megérteni nekem mind1 videóbíró természetesen kell hiszen NFL NBA NHL de még a tenisz is pl sokkal jobb lett a videóbíró bevezetése után de videó bíró a kétes szituációkhoz kell ez pedig EGYÉRTELMŰEN GÓL volt nem "kétes szituáció"...

Player 1 2010.06.28. 10:24:08

@Tengereczki Pál: 54-ben a németek meg nem adott gól miatt?Nem azt csalással és lefizetéssel nyerték, az elég nyilvánvaló.Csoportkörben 8-3-ra kikaptak a magyaroktól.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 10:24:25

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

jav:kimaradt egy ?!

(bar onmagaban a 2-0 nem az egy ennyire sztarolt, "focioshazaja" stb. angol valogatottnak?!)

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 10:34:13

@WeAreEngerland:

A hulye angolokat csak az anglofon orszagok sportsajto sztaolja,aminek azonban globalis folenye van.

kozben valojaban szarok

a focinak meg amugyis k-amerika az oshazaja

en.wikipedia.org/wiki/Mesoamerican_ballgame

JTB 2010.06.28. 10:39:42

Korrekt cikk, ezen a meccsen egy pillanatig sem látszott, h itt az angoloknak esélyük lenne! Szerintem csak annyiban befolyásolta a vb menetét a meg nem adott gól, hogy ha feljönnek 2-2 -re akkor erősen kétlem, hogy a következő meccsen Neuer kezd :D Amúgy már az is meglepetésként ért, h ilyen játékkal tovább tudtak jutni a csoportból, de szerencséjükre elég könnyűbe kerültek, nem hiszem, hogy a többi csoportban ilyen játékkal esélyük lett volna.

Circus 2010.06.28. 10:41:28

Hát nem tudom...
Tény, hogy a németek jobbak voltak, megérdemelték a továbbjutást.

Mindazonáltal, bár persze értelme nincs a 'mi lett volna, ha' kérdéseknek, azért azon gondolkodjon el mindenki, aki lehűdeszargyengefos-ozza az angol válogatottat, hogy 2-2 után vajon hogyan folytatódott volna a meccs? Lendületbe jött angolok benyomnak mégegyet? Németek visszakapcsolnak, óvatosabbak?

Ugyanez igaz a 4-1 utáni 20 percre. Ha már fociztál, tudhatod, milyen, ha visszajöttök a meccsbe (igen, Anglia ott visszajött! 2-2), de rajtad kívülálló okból ezt lenullázzák. Nem a balfék hátvéd, az sajáthiba.

Rooney - bármibe fogadjunk, hogy nem alvással, edzéssel és koncentrálással töltötte az elmúlt néhány napot.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.28. 10:42:17

Az angoloknál évek óta ugyan az a hiba fedezhető fel és ez nem az, hoyg együtt játszik gerrard és lampard a pálya közepén hanem , hogy nincs a szélen két olyan igazi emberük aki egy az egyben lendületből megverné a védőt. Vagy ha van a padon csücsül. Lendület, gyorsaság nélkül nem lehet focizni.

Persze gerrard-lampard duóba is bele lehet kötni, mert egyikük sem az a tipikus labdaszerző kp. Oda Hargraves lenne jó megoldás ha nem lenne állandóan sérült. Vagy pár év mulva Huddlestone a Spursből. Így Gerard szabadon focizgathatna előtte.

Persze nem ártana még egy épkézláb csatár, mert ha a tunyacsáp vagy bruno játszik akkor csak az ívelgetés lehet a foci, az meg nem az már 15 éve. Mozgékonyabb, kombinatívabb embert kell találni.
2 év mulva már ki lehetne vinni DANNY WELBECK-et a Manchestertől, pl a padra.
Addig meg miért ne mlehet Rooneyra bízni a centerposztot mogé meg bebaszni JOeCole-t futkorászni?

Ja és Walcot már nemegyszer bizonyította, hogy fel tud nőni a feladathoz ha érzi a bizalmat...

SPEED 2010.06.28. 11:24:59

Egy elemzés itt, nem másolom be, mert elég hosszú: rugdesfuss.blog.hu/2010/06/28/please_be_cruel#c10300919

pimpalini 2010.06.28. 11:29:49

@Hooshee:

Ne lény már értetlen...

Ez egy szimbólum. Pl. a magyar labdarúgásra is szokás alkalmazni (Marseille, Irapuato, stb...) pedig mi - kivéve Pákolicz József lópatkoló kovácsot - ott sem voltunk akkor Belgiumban...:)

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.28. 11:46:39

@SPEED: tisztelem-becsülöm Inkeit, de amikor azt írta, hogy Millner jól játszott, abbahagytam az olvasást, mert komolytalanná vált ez elfogultságtól.

pimpalini 2010.06.28. 12:18:15

@WeAreEngerland:

Annak ellenére, hogy német szurkoló vagyok - s örülök a csapat továbbjutásának - meg kell jegyeznem, hogy sajnáltam az angolokat (Lampard góljánál üvöltöttem, mert baromi nagy lett volna, ha 2 perc alatt egyenlítenek, ráadásul ki tudja mi lett volna 2:2 után). Ezen a meccsen. Csak.
Mert amit eddig nyújtottak, több volt, mint kiábrándító. Évek óta várok egy kiemelkedő teljesítményt ettől a csapattól, elvégre a játékosok kvalitásai és tehetsége alapján elvárható lenne. De valahogy sosem jön össze. S ha ezen már a világ legjobb (egyik, de számomra "A") edzője sem tud segíteni, akkor nagy baj van.

Az angol foci kritikájával kapcsolatban egyetértek. Elhiszem, hogy egy meg nem adott gól morálisan sokat jelenthet egy csapatnak. De kérdem én? A németek tudtak Klose jogtalan kiállítása után játszani? Nem láttam rajtuk az önsajnálatot, sem a megilletődöttséget. Valahogy emiatt szerettem meg a focijukat annak idején (86-ban). A megalkuvás nélküli győzni akarás, amely az igazi sportember sajátja, nem ismeri a kifogásokat. Nem ismeri a körülményeket, játékvezetői hibákat. Ha ez számítana, az USA csapata el sem jutott volna a 16-ig. A "nagy" angol válogatott tanulhatna a fiatal amerikai futballtól, amely a mai - agyontaktikázott - fociban képes a nyíltsisakos küzdelemre, a 90 percen keresztül történő hajtásra, s mindezt agyonfizetett sztárok nélkül teszi.

pimpalini 2010.06.28. 13:01:11

@TomiEnglish:

Jól beszélsz. Egyetértek.

hahali 2010.06.28. 13:14:28

Nos német drukker vagyok. A meccs előtt a két válogatott mutatott formája alapján nagyon bizakodtam a német sikerben, mert azt gondoltam, hogy bár az "angolok" (bár itt is legalább annyi bevándorló van, mint a németeknél) a csoportmeccseken nem játszottak jól, de azért a németek ellen felszívják magukat. De úgy látszik ennyi volt bennük. Az egyik hozzászóló írta, hogy argentinoktól ki lehet kapni de németektől nem. Hát kedves barátom, a csoportmeccsek alapján sejthető volt, hogy igen, csak a mérték volt kérdéses. Már csak azért is, mert az elmúlt tíz év legjobb német csapatát láthatjuk. Még ez akkor is igaz, ha szombaton kiverik az argentinok őket. Csakhogy ez egy fiatal gárda és sokat fejlődhet. Az angoloknál teljes átalakításra van szükség. Ja és még valami Rooney-t miért nem felejtitek már el??? Az egy bunkó fasz, soha nem is tudott focizni...

Player 1 2010.06.28. 13:49:54

@hahali: Nem kap ki tőlük.. :)

Chiro2 2010.06.28. 14:18:19

@Circus: Nem a 2-2-vel, hanem a 2-1-gyel jöttek vissza az angolok a meccsbe. Mégpedig azért, mert a németek a 2-0 után leeresztettek. Mennyiben lett volna más a meccs képe a 2-2 után, de komolyan? Visszaálltak volna védekezni az angolok? Kontrázni tetűlassúak voltak a németekhez képest, aki ráadásul a felállt védelem ellen is nagyon jók, lásd ellenünk a meccset. Szerintem még a különbség sem lett volna kisebb. Az angolok egyszerűen túlértékeltek, nincsenek benne Európa 5 legjobb válogatottjában.

SPEED 2010.06.28. 15:57:35

@sixx: "Milner a jobb szélen nem játszott rosszul, megtette, amit kértek tőle, volt pár jó beadása, de nem véletlen, hogy ő a Villában is a pálya közepén virágzott ki igazán, szélsőnek ő túl darabos és lassú."

Az egyik legkevésbé rajta múlott, maradjunk annyiban.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.28. 15:59:13

@SPEED: jaja, a nullánál nehéz rontani, szép kerek, semmitmondó.

SWExile 2010.06.28. 16:16:05

Pont hasonlót akartam írni, mint Chiro2.
Az angolok az első talált góljukkal jöttek vissza a meccsbe, ezután eltelt kettő darab perc és találtak szintén a semmiből egy lecsorgó labdából egy gólt, erre itt mindenki azt a következtetést vonja le, hogy micsoda feltámadást produkáltak meg minden. Ha azt a gólt megadják annyi történt volna, hogy az angolok 2 perc alatt találtak két gólt (néha előfordul), ezután a németek tovább támadtak volna és bedarálják az angolokat, ennyi. Angliának köze nem volt tegnap a meccs alakulásához.

SWExile 2010.06.28. 16:19:38

Jah, és még egyébként is örülhetnek a szigetlakók, hogy nem alapból 4-1 nél esett az a meg nem adott gól.

reelbeba 2010.06.28. 16:21:31

Talan nem mondtam volna Capellora semmi rosszat, de akinek a csapata 3 gollal van szopoban a 75. percben, lehozza az egyik csatarat es bekuldi HESKEYt (hagyjuk mifele joszag, nem az o hibaja hogy angol valogatott lehet), nos, az menjen a picsaba!
Mellesleg az volt a kurvanagy taktikai elkepzeles, hogy senki nem jatszik a posztjan hanem minden jatekos osszevissza rohangal a palyan?? Sajnos a nemeteket ezzel nem sikerult megkavarni, de pl. Rooneyt szemmel lathatolag igen, o folyamatosan a nemet balhatvedhez passzolt, mar amikor egyaltalan el tudta rugni a labdat, mert egyebkent csak tizedmasodpercekig tudta tartani. Milner 28 millio font, muhaha! Es az megvan hogy Barry konkretan elbujik a bedobas elol?
Capello azt nyilatkozta a meccs utan, hogy a csapat jol jatszott. Volt pofaja! Terry is valami hasonlot bufogott. Hogy mindent megtettek. Melyik meccset neztek ezek (mert Terry is csak nezte sajni)???
Az angol sajtot sem ertem. Aki latta a vasarnap reggeli, es a hetfo reggeli cimlapokat tudja mirol beszelek, ha azt mondom ez massziv tudathasadas. Vasarnap az angolok rohogve kipicsazzak a nemet hulyegyerekeket. Hetfon menjen mindenki a Heathrowra fujolni. Aki latta az angol valogatott utobbi 6 meccset (3 felkeszulesi 3 csoport) annak tudnia kellett hogy ez a csapat csak hatalmas mazlival kerulhet a nyolcaddontobe. OK, mi magyarok mindig a csodaban bizunk, nekunk nincs mas, de az angoloknak vannak jo jatekosaik is idonkent, es azt tisztan lehetett latni mar egy ideje, hogy ez bukta lesz. Valamiert azt hittem, hogy a nyulorruak okosabbak, es a sajto megprobalja lejjebb tenni a mercet, de nem. Hat tessek, most lehet kopkodni.
Kar, bassza meg a lo.

Chiro2 2010.06.28. 20:46:41

Sajnálom a németeket, szerintem őket bántja legjobban, hogy nem lett megadva az a gól. Ez a fiatal remek csapat megérdemelné a legnagyobb kalapemelést, a híreknek a német csikócsapat csodafocijáról kellene szólnia (aki nem a 80-as évek Briegel, Schumacher nevével fémjelzett német gyilokfociján nőtt fel, nem tudja ezt eléggé értékelni), nem erről a francos gólról. Kár. (Csak megjegyzem, hogy a jenkik mintha nem nyafogtak volna a tőlük elvett két gól, két kiállítás és egy tizenegyes miatt...)

pimpalini 2010.06.29. 23:24:51

@bitond:

Tökéletesen igazad van, végre egy értelmes hozzászólás.
Ezen a VB-n a német csapat játssza a focit.
süti beállítások módosítása