A felkészülési meccsek arra jók, hogy a kapitány felmérje a keretet, lehetőséget adjon azoknak, akik eddig nem nagyon szerepeltek és megnézze, az állandó szereplők hogyan muzsikálnak a kiegészítő emberekkel. A Mexikó elleni meccsünket elnézve nem irigyeljük Capello állását.

Mit tudott meg a mester? A kapusok közül Greent és Hartot próbálta ki, mindkettő kapott egy félidőt, az egyik még egy gólt is, amiről nem igazán tehetett. Hartnak több védenivalója volt, de Green bravúrokat is bemutatott, mindkettő igazolta helyét a keretben. 

A védelemben Rio Ferdinand továbbra sem tud helyezkedni (soha nem tudott), ráadásul le is lassult, életveszélyes középen tartani. Ledley King azért játszott, kiderüljön: befér-e a 23-as keretbe. Nem fér, mert lassú és olyan darabos, mint annak idején Butcher volt, csak amikor a jó öreg Terry futballozott, akkor még kocka alakú volt a labda, és az ilyen védők simán megéltek a gyepen. Aztán jött egy Maradona nevű alacsony kokainista, a többit tudjuk.

Leighton Baines kellemes meglepetés volt balbekkben, ha Ashley Cole lesérülne (van rá esély), Baines tudja helyettesíteni, bár a támadásokhoz nem sok mindent tud hozzátenni. Nem úgy Glen Johnson, akit én Rafa helyében a Liverpoolban jobbközépben játszatnék, mert neki meg a védekezés nem az erőssége, ami igen hülyén hangzik egy jobbhátvéd esetében, de ez van. Mivel jobb nincs a posztján, utazni fog, a gólja magáért beszélt.

Jamie Carragher idei liverpooli idénye nem sikerült a legfényesebben, le is lassult kegyetlenül, és már nem ér oda minden labdára, de középhátvédben ezerszer inkább őt kellene Terry mellett játszani, mint Riót. Szükség esetén jobboldali védőt is tud játszani, bár a lassúsága miatt ez nem egy jó ötlet. A tegnapi teljesítménye elfogadható volt. 

A középpályán voltak tegnap az igazi gondok, Gerrard nem találja magát továbbra sem, bár ha Fat Frank belép mellé, akkor jobb teljesítményt fog nyújtani, mint a gyors és határozott mexikóiak ellen. Carrick beválogatását semmi nem indokolja, határozatlan, fantáziátlan futballt játszott tegnap is, csak úgy, mint a klubjában. Walcott szegény akart bizonyítani, de nem tudott, az ő karrierjét a csodagyerek státusz vágta oda, még mindig akad olyan idióta szurkoló, aki azt várja tőle, hogy ő legyen az angol Maradona. Nem lesz.

Aaron Lennont, az angolok Dombiját viszont be kel válogatni, mert ebbe az alapvetően lassú keretbe kell egy gyors ember, és sérülése ellenére több tűz van benne, mint Walcottban. A csávó gyors, az egyszerű parasztcsellel (elgurítom balról, jobbról kerülök és futás) úgy szopatta a mexikói bekkeket, mint kamionos az ukrán kurvát a négyesen. James Milner, az örök ígéret megint nem bizonyított, én, ha a helyem múlna a keretben, akkor legalább úgy tennék, mint akit érdekel a meccsem neki ez sem sikerült - egy beadás nem elég repjegyhez.

Crouch és Roo helye biztos, az egyik egy góllal és gólpasszal vette ki a részét a lagymatag sikerből, a másik meg kell a pálcikaember mellé, mert kiválóan megértik egymást, ráadásul Rooney kirobbanó energiája és mentalitása példamutató lehet mindenkinek. Huddlestone és Adam Johnson csak azt bizonyította, mennyire szar az angol utánpótlás, el kellene komolyan gondolkodni azon, kinek és hogyan segít az, hogy ennyi idegenlégiós van a ligában, de ezt már nálam sokkal okosabb emberek is elmondták. Defoe-t elviszi Capello Dél-Afrikába, mert kell neki négy csatár, és egyszerűen nincs jobb nála szerte a vidéken.

A mexikói válogatott néhol kifejezetten jól és élvezetesen játszott, a mezük pedig kibaszott jó, irigylem is érte őket mocskosul. Az angol csapat végül is nyert egy felkészülési meccset, amit például Portugália nem mondhat el magáról a Zöldfoki szigetek ellen nyújtott siralmas teljesítményével, szóval nem sírjuk tele a mezünket, de ettől még a teljesítmény a híg fos és a bohócliga átlaga környékén mozgott, ami semmire nem lesz elég nyáron.

Fotók: Tom Jenkins, guardian.co.uk

34 komment

Címkék: felkészülés

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr182029266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ronal-d'oh! 2010.05.25. 08:41:50

Adam Johnson kapott 5 percet, de addigra már annyira szét cserélte Capello a csapatot, hogy nem volt semmi ritmusa a meccsnek, ez alapján nehéz megítélni szegény srác teljesítményét.

t.o.d. 2010.05.25. 10:09:32

Húzzunk be minden meccset ilyen hitvány teljesítménnyel a csoportban (szerintem nincs a mehikóinál erősebb ellenfelünk a C-ben), aztán a németek, argentínok, a döntőben meg a spanyolok, vagy a brazilok. Egyszerű lesz. :-)

t.o.d. 2010.05.25. 10:14:52

szerintem egyébként nem rossz az új mez, csak miért nem fekete, vagy sötétkék a gatya hozzá?

1hurka 2010.05.25. 10:18:14

@t.o.d.: Az USA-tól úgy kikapnak mint a szar.

Ronal-d'oh! 2010.05.25. 10:36:47

@1hurka: erre nem tennék nagyobb pénzt, abban viszont biztos vagyok, hogy állástól függetlenül a csoportkör egyik legjobb meccse lesz, és valóban, veszíteni valója csak az angoloknak van.

greycup 2010.05.25. 10:38:36

Balbekkbe honositani kene Bale-t. Baines egy (rossz) vicc.

Ronal-d'oh! 2010.05.25. 10:49:42

@greycup: Bale idén már balszélső volt, Assou-Ekotto játszott balbekket a Spursben.

firefighter 2010.05.25. 10:51:11

Azért Ferdinand még fél lábbal is jobban megállja a helyét, mint Mr. "Owngoal" Carragher, a többi nagyjából igaz. A legnagyobb szükség egy mélységi irányítóra van, aki meg tudja tartani a labdát, és szorult helyzetből is üres területre tud mozogni egy-egy testcsellel. Sajna ez nincs meg sem Carrickben, sem Milnerben. Ennek hiányában pedig a középpálya sajnos nem "klikkel". Kár, hogy Scholes nem hajlandó ismét vállalni a válogatottságot, égető szükség lenne rá a tegnapi meccs láttán. Talán végig is bírná a vb-t, ha Capello a korának megfelelően használja. Ami még meglepő az Asley Young kihagyása a keretből, aki egyénileg sokkal jobb szezont futott mint a keretből két, hozzá játékstílusában leginkább hasonlító társa Walcott és Lennon, ráadásul bevethetősége sem olyan korlátolt mint a fentebb említett kerettagoknak. (lévén mindkét oldalon bevethető, bal és jobb lábával is kitűnően bánik a labdával) Jelenleg a mutatott játék alapján a legvérmesebb szurkolók sem bízhatnak őszintén Anglia győzelmében a közelgő tornán. Úgy néz ki, még rengeteg feladatot kell megoldania szövetségi kapitányunknak, az idő pedig vészesen fogy...

t.o.d. 2010.05.25. 10:52:39

@1hurka: az ámérikaiak a konföderációs kupán jók voltak, a csoportban meg is lesz nekik a 2. hely, de azért a (3) oroszlán bajszát megrángatni a VB-n, az más. persze láttunk már a szar románoktól kikapó Angliát is, szóval minden lehet. sajnos Angliának drukkolni nem biztosítés a nyugalomra... :-/

firefighter 2010.05.25. 10:52:49

Akarom mondani Ashley Young.

t.o.d. 2010.05.25. 10:53:57

@greycup: meg Bale valszeg nem azért választotta a Walesi Mezt, mert annyira akarna angol válogatott lenni... :-/ Különben szerintem is elférne, ahogy Giggsy is elfért volna anno. :-)

t.o.d. 2010.05.25. 10:56:23

@firefighter: igen, Carragher Rioval egy lapon említése érző Pudliszívre vall, és ezzel nem Rio hibáit vonom kétségbe... :-)

Ronal-d'oh! 2010.05.25. 11:00:43

@t.o.d.: elfért volna? Lehet nyertek volna valamit, de minimum szebben és ötletesebben játszanának.

@firefighter: szerintem Lennon a legjobb szélsőjük jelenleg, mármint akkor, ha cserére kerül a sor. Rendkívül gyors és lendületes, 2006-ban is okozott gondot a portugáloknak, amikor a fáradt Beckham helyére jött be, azóta meg sokkal érettebb is lett. Ashley Young meg egy szinten van Johnsonnal, csak utóbbi még keveset játszott.

EasyFriend 2010.05.25. 11:00:58

És te még azt hitted, a Lost finálé miatt fogod megkönnyezni a hétvégét...

4-4-2 2010.05.25. 11:37:24

Csak halkan jegyezném meg, hogy egy ilyen felkészülési meccs (ahol a fix kezdők fele nem is játszott, lsd. Chelsea-játékosok) alapján megítélni egy csapat világbajnoki esélyeit minimum érdekes. Speciel én akkor aggódnék, de nagyon, ha parádés játékkal 5-0-ra lemostuk volna a burritózabálókat. Nem most kell jól nyomni, hanem három hét múlva. Ettől függetlenül persze kínos, hogy az "angol válogatott kapus" mint olyan gyakorlatilag nem létező fogalom (még ha Green tegnap nem is volt rossz) és lesz mit dolgozni a védekezésen is.

t.o.d. 2010.05.25. 11:44:26

@4-4-2: Shilton óta nem volt olyan angol kapus, akinek voltak erényei francia, német, olasz, vagy spanyol válogatott portásokkal szemben. Sokat mutat, hogy egy David James a közelében tud maradni a válogatottnak, és az is, hogy egyesekben Almunia honosítása merült fel lehetőségként... :-/

Ronal-d'oh! 2010.05.25. 11:49:26

@t.o.d.: @4-4-2: aztán ti fogjátok leginkább fényezni Hartot júl. 11-én este 11-kor, hogy mekkora király már, hogy gólt se kapott a végén, meg 3 büntetőt is fogott a döntőben! :D

t.o.d. 2010.05.25. 11:51:48

@nekedX: legyél hát próféta itt, és minden ehhez kapcsolódó blogon! ámen. :-D

egyébként Hart tűnik a legbiztosabbnak a bajnokikon nyújtott teljesítménye alapján. Green ideggyenge, Jamesnek meg mindig is mozgáskoordinációs problémái voltak.

4-4-2 2010.05.25. 12:18:37

@nekedX: Ha igazad lesz, így látatlanban beígérek neked egy sört!! De én azzal is kiegyeznék, ha azon sopánkodnánk, hogy Rooney hogyan tudta kihagyni azt a 11-est a 87. percben és miért lett így csak 3-0...

4-4-2 2010.05.25. 12:27:42

@t.o.d.: Sajnos, tökéletesen igazad van. Ne legyen igazam, de ezért nem lesz meg idén sem a vb-cím. Kapus nélkül nem megy, márpedig mindegyikben benne van a lepke esélye (és akkor még finom voltam). Elképzelhetetlennek tartom, hogy potya nélkül megússzuk.

normaluser 2010.05.25. 16:04:51

Aaron azért annyit nem játszott, hogy rácuppanjunk! Meccshiánya van, a japánok ellen játszatni kéne elejétől!
Inkább Carragher, mint Rio?
Azért ennyire nem rossz a helyzet! :D

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.05.25. 18:59:15

@nekedX: ebben abszolút benne vagyok - ha így lesz, látatlanban meghívlak egy csapolt Guiness-re.

Nekem még mindig bizonytalan, hogy mi történik, ha Wazza lesérül/kiállíttatja magát. Ne legyen így, de akkor ki lő gólt?

t.o.d. 2010.05.26. 09:00:50

@nekedX: @1hurka: www.nemzetisport.hu/nso_hirek/vb-2010-kikaptak-a-csehektol-a-keretszukites-elott-allo-amerikaiak-2030171
azért ez nem azt mutatja, hogy komoly félnivalónk (Anglia) lenne. Mondom ezt úgy, hogy persze tudom, hogy ennek ugyanúgy nem szabad hinnünk, mint ha ma Torgi duplájával megint megütjük (Magyarország) a németeket... :-)

djemba 2010.05.26. 20:35:39

@4-4-2:

totálisan egyetértek
ilyen szinten a formaidőzítés a legfontosabb, a vb-n kinn lesz legalább 7 olyan válogatott, akik simán nyerhetnek vb-t, és a szerencse mellett a formaidőzítés a legfontosabb, ez fog dönteni az igazán éles pillanatokban
leszarom ha kikapnak japántól, és csoportmásodikként jutnak tovább, ahol nagy nehezen legyűrik a németeket, ha utána egyre javuló játékkal oktatják majd a mezőnyt

kutyacica 2010.05.26. 23:33:42

na orulok h megvan az angol blog mar kerestem.

viszont el is szomorodtam rogton, a szurkoloi blogtol inkabb pozitiv mentalitast vartam mint ezt az onoltast.

nem mondom hogy nincs alapja a megfogalmazott kritikaknak.. de ezt a "magyar" mentalitast kar volt atmenteni ide.. feketelevest mashol is lehet olvasni, itt inkabb indulot youtube-ozni szeretnek, meg ilyesmi.

remelem a vb kozeledtevel atvalt a hangnem optimistaba. Hol a pozitiv hozzaallas amit selejtezok alatt latott dinamikus jatek erdemelne? Lamps, Barry, Cole visszater a keretbe, felporgetjuk az oraszamot es kothetik fel a gatyajukat az ellenfelek.

Remelem a blogiro is atveszi ezt a mentalitast miutan elpaholtuk a japanokat hetvegen.

En-ger-land!

kutyacica 2010.05.26. 23:41:59

ja csak most esik le hogy ezt a blogot is sixx irja. Mik vannak. Akkor mar latom pofonert jottem beleugatni :)

3Lions all the way

Walmer 2010.05.27. 11:12:34

Azért Kinget ne egy meccs alapján ítéljük már meg. Carragher középen öngyilkosság. Terry-King közép lenne a legjobb. ledley nagyon komolyat játszott a Spursben az idény vége felé.
Milnert sem húznám le annyira. lehet hogy ezen a meccsen gyenge volt, de általában hozza magát és igenis kell egy ilyen munkabírású fazon a középpályán. Johnson meg az idény legkellemesebb meglepetése volt számomra. Volt egy szar barátságos meccsünk mexikó ellen, amit 3-1-re nyertünk. Na bumm. Mexikónál erősebb csapat nincs a csoportban sem.

SPEED 2010.05.27. 12:11:11

"Huddlestone és Adam Johnson csak azt bizonyította, mennyire szar az angol utánpótlás"

Most komolyan, pár perc alapján egy szétcserélt, lötyögős barátságos meccsen? Hogy lehet már ilyen hülyeséget leírni, de tényleg? Főleg, hogy Johnsonnak 5 perc alatt is futotta egy zseniális cselre.

Walmer 2010.05.27. 12:39:20

@SPEED: abbahagytátok a blogot, vagy mi?
Szívesen olvasnék arról, hogy szerintetek milyenek az esélyek, mi a legjobb keret, stb. Tuti nem vagyok egyedül.

SPEED 2010.05.27. 13:40:35

@Walmer: Nem hagytuk, jelentkezünk majd.

petyaaa 2010.05.27. 22:04:00

mondom, Owen kellene azért ide. jolly jokerként. tett annyit a válogatottért, hogy megérdemelje
süti beállítások módosítása