Nézd a cirkuszt, láttunk focit! Olyan igazit, mikor a focisták futnak, támadnak meg ilyenek! Na nem végig, az első félidő, hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kreativitás csimborasszója volt és az izgalom a tetőfokára hágott. Az első húsz percben angol fölény, hát az is olyan hókadtka volt, aztán olyan dögletes unalom, hullaszag és nem is értem, a svéd válogatott úgy nézett a labdára, mikor hozzájuk került, mint kezdő háziasszony a konyhájába valahogy betévedt két kilós tükörpontyra, hát ezzel meg mit kezdjek bazmeg?! Elképzelés semmi, és mintha valaki utasításba adta volna nekik, hogy a középpályán meg kell bénulni. Mindenkinek, kivétel nélkül. Na persze, amikor a Lóbaszó Lófarkas gyerek közelébe került a labda, a kommentátor úgy visított, mint aki beszorult. Meg is untam, és a szünetben kimentem a konyhába, és elraktam a kovászos uborkát. 

Így maradtam le az egyenlítő svéd gólról, jé, egy-egy, a tévé előtt mégsem az marasztalt, hanem a kommentátor egyre hisztérikusabb sivalkodása. Ilyet utoljára az Indul a bakterházban hallottam, a Banyától. Aztán ott is ragadtam a tévé előtt, mert láss csodát, mintha két másik csapat lett volna a pályán. Az 58. percben, Mellberg góljánál már én is visítoztam, a 64. percben, a csereként a pályára lépő Walcott jött és egyenlített, az angolok harmadik gólját Welbeck szerezte, sarokkal, a hosszú alsóba, nabazmeg, az angol szurkolók szétszedik Kijevet, szét-sze-dik! Azzal nem feltétlenül értek egyet, hogy ez volt az Eb eddigi legjobb meccse, de igazán sajnáltam volna, ha a második félidőt nem látom. 

Holnap reggel hosszabb összefoglaló, ahol majd hosszasan tárgyalom Gerrard érdemeit, különös tekintettel az első gólt megelőző gólpasszra. Annyit viszont muszáj most megjegyeznem, kimondottan Sixxnek címezve soraimat, az operettfoci minősítő jelzőre és az azzurik haján levő zselé mennyiségére tett megjegyzésére reagálva, ahogy Carroll levonult a pályáról a szünetre, kibontotta a haját, először megrázta (ekkor megcsillant fürtjein a diszkrét wax), majd többször beletúrt, na ahhoz képest az olasz focisták ilyen jellegű megmozdulásai ku-tya-fa-sza!

22 komment

Címkék: összefoglaló eb svédek

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr104591363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Májking 2012.06.15. 23:31:16

Szerintem az eddigi legjobb meccs volt az EB-n. Előny itt, előny ott, előny itt. Welbeck gólja a történelmi emlékezet része lesz. Az, hogy a svédek ezekben a percekben elkezdenek csomagolni, vagy talán Ibra és Mellberg most üti egymást a zuhany alatt, külön öröm. És! Jön Rooney is. Egészen biztos most már, hogy nyerjük az EB-t!

N.Zoli 2012.06.15. 23:43:19

A lófarkas az vajon ragadozó, vagy növényevő-é? A lóbaszó lófarkas az csak egy lóbőrbe bújt farkas lehet.

G_Norton 2012.06.16. 00:09:13

Dögletes unalom, meg hullaszag, a fenéket, Carroll gólja elég szép volt azért.:) Gerrard passza nagyon penge vót, nem is értem, hogy a 'Poolban miért nem nyomattak ilyeneket Carroll fejére, egyedül a Newcastle elleni decemberi meccsen láttam ilyet, ott is Gerrard lőtte Carrollnak, aki meg szétfejelte a kapufát.

És Hodgson még jól is cserélt, lehozta az idióta Milnert, a csereember egyből lőtt egy szép gólt. Bár nem értem, hogy mit balfaszkodtak össze a két svéd gólnál annyit a védők, a második után bántó volt látni, ahogy egymásra néznek, hogy "na, kire fogjuk, hmm..." De csak behúzták valahogy.:D Rooney biztosan kell?

Egyébként valaki tippelje már meg, hogy Ibra a második gólnál mit ugatott oda Hartnak? És milyen nyelven?

TUNYA 2012.06.16. 00:24:08

Ha nem is a legjobb meccse, de h a legjobb félideje az biztos :D A legszebb az, h megmutattuk Európának, h ennyire tartalékosan is tudunk játszani! Welbeck gólja priceless, nemhiába a mi fiunk :P, Theonak pedig szintén óriás pacsi :D

xylon 2012.06.16. 00:30:44

@G_Norton: a kapus felretolta az goloromkodo svedeket, es ez nem tetszett a bosnyak uriembernek. Az arckifejezesebol itelve keltaul fejezte ki magat.

ottomoll 2012.06.16. 00:33:40

@TUNYA: Persze a svédek ellen...Még mi is (Mo) megvertük őket. Sztem Schweiniéktől most is kapnátok egy 4-est.(Azóta ez a szerencseszámom :)))))

aehrenthal 2012.06.16. 00:39:53

Örülök. A honlap kezelőjétől kérdeném, hogy az angol zászló melletti Gerrard miért Pool mezben van?

TUNYA 2012.06.16. 00:41:57

@ottomoll: Az a meccs félidőben nálam félbeszakadt 2-2-nél, és nem is pazarolnék rá több szót :D Az elődöntőben remélem találkozunk, gólbírokkal lehet nem lesz ennyire nagy az arc a meccs után!

G_Norton 2012.06.16. 10:42:02

@xylon: Nézem újra neten Hart támadását, amit az úriember (öcsém:D) így reagált le. Hát erre így reagálni itt a nyóckerben szoktak...:)

Olvasom, hogy még Hart kulacsából is ivott bosszúból.:D

TUNYA 2012.06.16. 12:02:47

@aehrenthal: Mert a Sixxx kezdte el vezetni a blogot, és Pool drukker, de ha ez engem mint United szurkolót nem bánt, akkor ne bántson senkit, mert EB-VB alatt egyek vagyunk!!

2012.06.16. 12:49:52

Carroll vaxa....nahát az érdekes, még nem láttam embert aki bevaxolt haját lófarokba fogja, ebből következik, hogy csakis új csodafegyverről lehet szó, fejeléseknél jobban tapad a labda! :))))
Rohadt jó fejes volt egyébként, benne volt ennek a robosztus testnek minden ereje!

Hódos Hajnalka 2012.06.16. 13:01:13

@beebeer: van hajfény-wax is ám. szaténfényű ragyogást biztosít és nem nehezíti el a hajat. (röhögök)

N.Zoli 2012.06.16. 13:03:20

Szerintem Steven Segal waxolt hajat kotott lofarokba.

Hódos Hajnalka 2012.06.16. 13:04:47

@N.Zoli: sztem is.
jól van, ezt szeretem gyerekek, az anális erőszaktól kezdve a hajvakszon keresztül mindenről tudunk beszélgetni. hát van még egy ilyen hely valahol?! :D

WeAreEngerland 2012.06.16. 13:44:26

De mit mondtam előző meccs után? Carroll kell a kezdőbe hogy v.ki lefejelje a labdákat(1gól) és kell Walcot(2-3gól)valamint cserébe nekünk 70-75 perctől kell Defoe( ha ő fut a végén a beívelésnél ő nem beszari és ráordít a ROSSZABB helyzetben jövő Gerardra hogy hagyjad nekem nem úgy mint a falábú OXLADE-CHAMBERLAIN akit nem tudom minek tesznek be még szerencse hogy csak csere volt...)

2012.06.16. 13:52:48

@N.Zoli: jó, de csak azért, mert Segal maga a rezzenéstelenség. Még a haja is! :)

A kézisek milyen vaxot használnak? Jó, gondolom, hogy nem - mit írt Hajni? - szaténfényű ragyogást, de valamiféle vaxot biztos, hogy betapadjon a labda. Amikor még játszottam, úgy a mohácsi vész idején, még nem volt, de hallottam valami ilyesmit.

jo.e 2012.06.16. 13:56:00

Andy hajáról nekem az a vicc jutott eszembe, h. "anyu, nem szoros a copfom?" (közben két kezeddel húzod a szemedet kifelé)
Biztos kib..tt kényelmes lehet így hátragumizni.
A fejese állati jó volt. Welbecket én már addigra rég lecseréltem volna, mert sztem 1 csomót balfaszkodott. Még jó, h. nálam sokkal hozzáértőbb a sz.k. :)) Ha direkt így csinálta - már pedig mér' ne - akkor az EB gólja. Emlékeztek azt a bizonyos [Madzser] (?) gólt hány évig ismételgették...
És én is 1et értek Májkinggel :)))

ottomoll 2012.06.16. 14:08:39

@TUNYA: Az igazi gond nem az, hogy nálad félbeszakadt, hanem ,hogy a csapatodnál is. Egy meg nem adott gól miatt mimózavirágként össze kell omlani? Nyugodtan lehetett volna még lőni egy-két gólt. Volt még idő. Ehhez képest eltűntek, és a németek a második félidőben lemosták őket a pályáról. Egyébként sajnos nem fogunk találkozni, mert a Spanyol, Olasz, Horvát hármas bármelyike elver titeket.

TUNYA 2012.06.16. 16:23:31

@ottomoll: Hát öreg, ezekkel a kommentjeiddel, csak a saját karododba dőlsz folyamat :D A meg nem adott gól miatt egy emberként le támadnia kellett Angliának és két kontrából kb 2 védő ellen kaptunk kettőt....Ajánlom figyelmedbe az összefoglalókat a meccsekről, mielőtt írsz valamit, mert látom saját kútfőből, már homályosak az emlékek. Az utolsó mondatodra azt mondom, hogy lehet, de kívánom hogy legyen az elődöntőben annak a 2010-es VB meccsnek egy tisztességes visszavágója, aztán meglátjuk ki a jobb...

ottomoll 2012.06.16. 16:56:17

@TUNYA: Magyarázat mindíg van. Az igazság az , hogy kaptatok még kettőt, hogy biztos legyen. Utána pedig Messiéket is hazaküldtük 4 góllal. 66 óta semmit se nyertetek. Még döntőbe se jutottatok egyszer se. Most se fogtok.
süti beállítások módosítása