Bulgáriát és Svájcot sikerült olyan könnyedén legyakni az első két EB-selejtezőn, hogy minden józan számítás ellenére egy kicsit reménykedni kezdtük, mondván, ha nem is lesz világverő csapat az angol válogatott, a dél-afrikai produkciónál azért többre képesek. A tegnapi, Montenegro elleni szenvedés sikeresen visszarángatta még a legnaivabbakat is a földre. Kiderült, hogy amennyiben az A-terv nem működik, Capello képtelen belenyúlni a meccsbe, a jelenlegi játékoskeret pedig túl alulmotivált / gyenge ahhoz, hogy a húzónevek formahanyatlását kompenzálni tudja.
 |
Capello persze nincs könnyű helyzetben, erősen limitált az a keret, amelyből válogathat. A csatárok közül Bent, Defoe és Zamora sérült, Rooney pedig formán kívül, de nehéz együtt érezni azzal az emberrel, aki egy ilyen szituációban a telefon után nyúl, és egy bizonyos Emile Heskey számát tárcsázza. (A jó öreg William Ivanhoe-nak szerencsére több önkritikája van, mint az olasznak, és nemet mondott.) Másokkal ellentétben nekem nem sikerült ünnepi hangulatba kerülnöm attól sem, hogy a boltoni ketrecharcos végre válogatott mezben is torkon könyökölhetett valakit, erre a 191 centis Andy Carroll vagy a hasonlóan jó felépítésű Sturridge illetve Delfouneso is képes lett volna.
A csatárokig persze előbb el kéne, hogy jusson a labda, de erre tegnap csak egy forgatókönyv létezett: passz a szélsőknek, ívelés Crouch fejére, onnan Rooney elé, aki bevarrja a gólt. A terv nem csak ott hibázott, hogy Wayne egyelőre csak fizikailag tartózkodik a pályán, és minden rápasszolt labda méterekre pattan el tőle, de Crouch annyira nem jó a levegőben, mint amennyire a magassága alapján lennie kéne. De mindegy is: a legtöbbször nem is találkozott a labdával, Youngnak és A. Johnsonnak bőven elég feladat volt a védőjüket megverni, beívelésre már nem jutott energiájuk. (Johnsonnak azért voltak ígéretes megoldásai, de ezúttal nem hagytak teret neki, hogy Robben-módra befelé indulva ballal tüzeljen, a portugál-stílusban pojácáskodó Youngnál viszont még SWP is veszélyesebb volt.) Gerrard ismét hátravonva játszott, és ugyan a Pool kiesés elleni harca miatt most nem lehet a legjobb mentális állapotban, támadóbb szerepkörben talán harcosabb lett volna. (Az 58. percben így is ő produkálta a legszebb majdnem gólpasszt.) A két szélső és a két támadó így egyedül erőltette a teljesen impotens és koncepció nélküli támadásokat, miközben Wilshere a padon lógatta a lábát. (Nem gondolnám, hogy az ő beállítása gyökeres fordulatot hozott volna, pláne, hogy ő sem az a kreatív játékszervező-típus, de az idén már többször becsődölt 4-4-2 helyett egy 5 fős középpályával jobban nyomás alatt lehetett volna tartani az ellent.)
A következő selejtező Wales ellen lesz (március 26, Cardiff), a sima győzelem borítékolható, így Capellónak egy ideig megint nem kell elmorfondíroznia azon, hogy bármit is változtasson a kereten, a felálláson vagy a taktikán.
