Most jönne az a rész, ahol felvázoljuk, hogyan fogja az angol válogatott feltörölni a gyepet ezekkel a nyomorult csigazabálókkal, aztán miként gyalázza porig szerencsétlen svédeket és ukránokat, hogy aztán meg se álljon a döntőig. Kettő, négy, hat, nyolc (stb.) évvel ezelőtt még lehet, hogy pont ez történt volna, azóta viszont szegényebbek lettünk pár illúzióval. Az „aranygeneráció” (ki találta ki amúgy ezt a baromságot?) úgy öregedett ki szép lassan, hogy negyedannyit sem tudott elérni, mint amire képes lett volna, miközben egymást váltották az inkompetensnél inkompetensebb kapitányok a válogatott élén. Capello kinevezése sem tűnt éppen egy zseniális ötletnek, de azért bíztunk az olaszban, logikus gondolat volt a töketlen Erikson és McClaren után egy szigorú taktikust szerződtetni. Don Fabiónak sajnos pont annyira sikerült ráhangolódnia a nemzetközi futballra és az angol viszonyokra, mint az angol nyelvre – alig. A selejtezőkkel nem volt probléma, épp csak a VB-n derült ki, hogy mégsem állt össze a csapat. Az FA igazi bűne nem az volt, hogy végül mondvacsinált okokból elküldte Capellót, hanem, hogy nem nevezett ki a helyére senkit azonnal, inkább az utolsó pár hétre hagyta a döntést. Ravasz húzás: ha a válogatott még a csoportból sem jut tovább, nyugodtan lehet azzal védekezni, hogy Hodgsonnak nem volt ideje felkészíteni a csapatot. Roy papa cserébe hivatkozhat a valóban durva sérüléshullámra, ami az előzetes terveit szépen keresztülhúzta. Hodgson ugyanis valószínűleg úgy okoskodott, hogy mivel ilyen kis idő alatt nem lehet új csapatot építeni, inkább a friss BL-győztesekre fog alapozni. A Terry-Cahill-Cole-Lampard tengelyből azonban ketten is kiestek, a Unitedes támadósornak (Rooney-Young-Welbeck) pedig pont a legfontosabb láncszeme hiányzik.
Előre a dimatteói úton!
2012.06.11. 16:46 Baski Sándor
7 komment
Címkék: beharangozó találgatás eb 2012
Út az Európa Bajnokságra
2012.06.11. 15:18 Baski Sándor
Alig három óra és elkezdődik a háromoroszlánosok számára is az Európa Bajnokság. Azon koca-drukkerek számára, akik az Európa bajnoki-selejtezőket nem követték, mert eléggé el nem ítélhető módon a magyar válogatott meccseit nézték a selejtezők időpontjában, most megmutatjuk, hogyan jutott ki Anglia a kontinensviadalra. Az alábbi videókban az FATV munkatársai a gólok mellett korábban nem látott felvételeket is bemutatnak, a felkészülésekről, a színfalak mögötti pillanatokról. (A linkekre kattintva a blogos meccsértékeléseket lehet olvasni.)
1. Anglia - Bulgária (4-0)
Szólj hozzá!
Címkék: videó összefoglaló eb selejtező
Shout For England - Hangolj zenével!
2012.06.10. 14:47 Beyonder
Állítólag már tegnap és tegnapelőtt is történt valami szolid labdarúgdosás a lengyel és ukrán stadionokban, de ez ne tévesszen meg senkit, pontosan tudjuk, hogy az Európa Bajnokság holnap délután hatkor kezdődik csak el. Ideje tehát hangolni, mégpedig zenével. Köztudomású, hogy a popzenében Anglia az örökös Európa- és Világbajnok, valószínűleg ennek a tradíciónak köszönhető, hogy az angol zenészek hazafias kötelességüknek érzik, hogy kétévente dalban mondják el, miért fog végre idén sikerülni. A hivatalos EB- és VB-himnuszok mellett így aztán jó pár alternatív verzió is született, volt tehát miből válogatni az alábbi ötös toplista megalkotásakor.
Előtte viszont nézzük meg (vagy inkább ne) az idei hivatalost EB-dalt. Az egykori futballista Chris Kamara énekli, aki mostanában a Sky Sportson égeti magát. Mintha a magyar válogatott indulóját Kovács Kálmán adná elő… (Azzal a különbséggel, hogy Kamara tudja magáról, hogy egy bohóc.)
Zeneileg egy fokkal tolerálhatóbb Marcus Day próbálkozása, de ez sem több egy középszar popszámnál. A YouTube-on található kínálatból ez a visszafogott(abb) induló emelkedik ki, ez a paródia pedig helyenként egész vicces. És akkor a szubjektív best of:
6 komment
Címkék: zene vélemény videó vicces
Eközben Krakkóban
2012.06.09. 16:01 Baski Sándor
Jelenleg az a legjobb hír, hogy nincs hír. Vagyis nincs újabb sérülés, leszámítva Kelly migrénjét és Milner apróbb húzódását, ami miatt kihagyták a legutóbbi edzést. Defoe, akinek szerda éjjel elhunyt az apja, visszatért Krakkóba, és újra edzésbe állt. A válogatottra a hasonló holtidőkben elsősorban az unalom szokta a legnagyobb veszélyt jelenteni, legalábbis többen panaszkodtak a legutóbbi VB után arra, hogy a semmitevés lelohasztotta a harci kedvüket. A menedzsment ezúttal sajátos módon igyekszik lefoglalni a játékosokat: túrát szerveztek a Schindler múzeumba és Auswitzba. Felpörgetni valószínűleg nem fogja ez a depresszív élmény őket, mindenesetre jobb mintha kurvázással ütnék el az időt. Young közben nyilatkozott egy kötelezően optimistát a Guardian-ben, szerinte nagyon együtt van a csapat, Roy bácsinak hála sokkal szervezettebbek lesznek, és igenis van esélyük a franciák ellen. Tartottak egy nyilvános edzést is (lásd: alant), ahol gólt ugyan ritkán sikerült lőni, viszont láthatólag jó hangulatban zajlott a bemutató.
Szólj hozzá!
Címkék: hír felkészülés
Ezt érzed
2012.06.08. 21:45 Hódos Hajnalka
Tudom, mit érzel. Tudom, milyen várni. Hogy majd csak jobb lesz. Ülni és nézni a tét nélküli meccseket. Belefásulni, több tonna súllyal belenehezedni a fotelbe. Remény nélkül. Fáradt vagy, töri a szemed a ki tudja honnan belekerült homok. Félretolod a sört. Leveszed a hangot, hogy ne halld az értékelést, hátrahajtod a fejed és csak egyet akarsz. Mélyen letüdőzni és lassan kifújni a füstöt és tudomást venni az ürességről, ami eluralkodik rajtad. Hagyod. A focidrukker bánata keserű és magányos. Más nem értheti. Egyedül akarsz lenni, szeretnéd gyűlölni ezt a kibaszott csapatot, ami nem ad semmit, pedig te odaadtad mindenedet, nem buzog a véred, hanem elmocsarasodik, és nem rohad le az a kurva ég, csak a zsibbadás, a csend. Az a halott csend. A csend a legrosszabb. Már kiölte a nyüszítő dühöt, az öldöklő dühöt is, amikor a falhoz vágod a távkapcsolót és üvöltesz, a szégyent, olajosan zöld és sűrű, lemoshatatlan és jobban mar, mint a sav. Kifosztottnak érzed magad, csontig lecsupaszít ez a rohadt idő, tikitak, tik-tak, kilencven perc az élet, kilencven perc a halál. És te hiszel a halál utáni életben.
Angol drukker vagy, ezt érzed. Más is megírta. Úgy, ahogy még senki. Más is beledöglött, más is tudja. Nick Hornby tudja. Őt hoztam nektek, mert ő is túlélő. Te is az vagy, mert angol drukker vagy.
"Úgy lettem szeremes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem."
"Emlékszem az egész dolog férfiasságára - szivar- és pipafüst, csúnya beszéd, (...) és csak évekkel később jöttem rá, hogy mennyire lenyűgöző lehetett ez az egész egy olyan fiú számára, aki az anyjával és a húgával élt együtt és emlékszem, hogy többet néztem a tömeget, mint a játékosokat."
"Sok szurkoló a saját csapatával vagy az ellenfél szurkolóival szemben valódi, szitkokban tobzódó dühöt árul el, amely engem felzaklat és elszomorít. Én sohasem éreztem vágyat ilyesmire; én csak egyedül akartam lenni, hogy gondolkozhassak és fetrenghessek kicsit a bánatomban, s hogy összeszedjem az erőt, ami ahhoz kell, hogy visszamenjek és újból kezdjem az egészet."
"Emlékszem, mikor kicsi voltam, egy darab gittet vagy gyurmát mindig magammal kellett vinnem a mecsre, és idegesen nyomorgattam egész délután (már igazi bagós voltam, mielőtt elég nagy lettem volna ahhoz, hogy rágyújtsak), arra is emlékszem, hogy a programfüzetet mindig ugyanannál az árusnál kellett megvennem, és mindig ugyanannál a forgókeresztnél kellett belépnem a stadionba."
"A futballcsapatok hihetetlenül leleményesek abban, ahogy bánatot tudnak okozni a szurkolóiknak. Vezetnek a Wembleyben, aztán kapnak két potyát; felkapaszkodnak egy értékes döntetlent idegenben, aztán elvesztik a hazai visszavágót, megverik a Liverpoolt az egyik héten, aztán a következőn kikapnak a Scunthorpe-tól; a szezon közepén elhitetik veled, hogy van esélyük a feljutásra, aztán a végén a kiesés elkerüléséért küzdenek... valahányszor azt hiszed, hogy rosszabb már nem jöhet, produkálnak valami egészen meglepőt."
"Biztosan sok olyan apa van szerte az országban, aki átélte a legkegyetlenebb, legletaglózóbb árulást: a gyereke más csapatot választott, mint ő. Ha a saját apaságomról tűnődöm, ami egyre gyakrabban fordul elő, ahogy a biológiai órám lassan éjfél felé közeledik, tisztában vagyok vele, hogy őszintén rettegek az effajta árulástól."
"Végül is az egész futballtörténetemen végigtekintve leginkább ebből az időszakból tanultam meg, hogy engem egyszerűen nem érdekel, mennyire megy rosszul a csapatnak, hogy az eredményeknek semmi közük semmihez. Szeretnék én is olyan ember lenni, aki úgy kezeli a saját helyi csapatát, ahogy a sarki vendéglőjét, vagyis megvonnám tőlük a bizalmamat, ha valami förtelmes kotyvalékot raknának elém. De szerencsétlenségemre (és ez az egyik oka annak, hogy a futball olyan sok balhét okozott, de még egyiket se "vitte" el soha) sok olyan szurkoló van, mint én. Számunkra a foci fogyasztása a minden; a produkció minősége lényegtelen."
"A futballban a legintenzívebb kapcsolat természetesen a szurkoló és a klub között szövődik. De ugyanilyen erős lehet a szurkoló és az edző közti kapcsolat is. A játékosok ritkán tudják úgy megváltoztatni életünk egész tónusát, ahogy egy edző; valahányszor újat neveznek ki a csapathoz, az ember nagyobb álmokat dédelgethet, mint az előző alatt."
"Ahogy idősebb leszek, a zsarnokság, amelyet a futball gyakorol az életem fölött, s ennélfogva az engem körülvevő emberek élete fölött is, kevésbé érthető és kevésbé vonzó. A családom és a barátaim tudják, annyi év kimerítő tapasztalatai után, hogy bármilyen programot próbálnak szervezni velem, az utolsó szó mindig a bajnoki és kupasorsolásé; megértik, vagy legalábbis elfogadják, hogy a keresztelők vagy az esküvők vagy bármilyen egyéb összejövetel időpontját, amelyek más családokban kétségbevonhatatlanul fontosabbak mindennél, nálunk csak előzetes konzultáció után lehet kijelölni. A futball tehát olyan fogyatékosságnak minősül, amellyel mindig számolni kell."
"Nincs körömrágás, nincsenek izgalomtól eltorzult arcok; az ember nem szorítja a fülét a zsebrádiójára, hogy tudja, hogy áll a Liverpool; az eredmény nem okoz sem halálos csalódást, sem eksztatikus örömöket. Az ilyen meccsek minden tétje magukból a szurkolókból fakad, nem pedig a bajnoki táblázatból. És ha eltelik így vagy tíz év, a bajnoki cím olyasmi lesz, amiben vagy hisz az ember, vagy nem, mint Istenben. (...) Reménykedni azért minden szezon elején reménykedtem, és néhányszor (...) a csapat kicsalogatott agnosztikus barlangomból. De a szívem mélyén tudtam, hogy úgysem sikerül soha, mint ahogy azt is tudtam, hogy nem fogják feltalálni a halál gyógyszerét addigra, mire én megöregszem (...).
(Nick Hornby (1957-) angol író és kritikus. Első könyve az önéletrajzi ihletésű Fociláz c. könyv, mely megjelenése évében, 1992-ben megkapta az év legjobb sportkönyvének járó díjat Nagy-Britanniában. Az író tizenegy éves korától Arsenal drukker, a mai napig bérlete van, és minden alkalommal ugyanarról a helyről nézi végig a stadionban a meccset.)
Választottál egy csapatot. Nem kényszerített rá senki. A te döntésed volt. Elolvastad a posztot, még mindig itt vagy, remélem, ökölbe is szorult a kezed. Szóval, nem hallottam kristálytisztán, melyik ez az elbaszott, elátkozott csapat? Tessék?! MELYIK AZ?