Tudom, mit érzel. Tudom, milyen várni. Hogy majd csak jobb lesz. Ülni és nézni a tét nélküli meccseket. Belefásulni, több tonna súllyal belenehezedni a fotelbe. Remény nélkül. Fáradt vagy, töri a szemed a ki tudja honnan belekerült homok. Félretolod a sört. Leveszed a hangot, hogy ne halld az értékelést, hátrahajtod a fejed és csak egyet akarsz. Mélyen letüdőzni és lassan kifújni a füstöt és tudomást venni az ürességről, ami eluralkodik rajtad. Hagyod. A focidrukker bánata keserű és magányos. Más nem értheti. Egyedül akarsz lenni, szeretnéd gyűlölni ezt a kibaszott csapatot, ami nem ad semmit, pedig te odaadtad mindenedet, nem buzog a véred, hanem elmocsarasodik, és nem rohad le az a kurva ég, csak a zsibbadás, a csend. Az a halott csend. A csend a legrosszabb. Már kiölte a nyüszítő dühöt, az öldöklő dühöt is, amikor a falhoz vágod a távkapcsolót és üvöltesz, a szégyent, olajosan zöld és sűrű, lemoshatatlan és jobban mar, mint a sav. Kifosztottnak érzed magad, csontig lecsupaszít ez a rohadt idő, tikitak, tik-tak, kilencven perc az élet, kilencven perc a halál. És te hiszel a halál utáni életben.
Angol drukker vagy, ezt érzed. Más is megírta. Úgy, ahogy még senki. Más is beledöglött, más is tudja. Nick Hornby tudja. Őt hoztam nektek, mert ő is túlélő. Te is az vagy, mert angol drukker vagy.
"Úgy lettem szeremes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem."
"Emlékszem az egész dolog férfiasságára - szivar- és pipafüst, csúnya beszéd, (...) és csak évekkel később jöttem rá, hogy mennyire lenyűgöző lehetett ez az egész egy olyan fiú számára, aki az anyjával és a húgával élt együtt és emlékszem, hogy többet néztem a tömeget, mint a játékosokat."
"Sok szurkoló a saját csapatával vagy az ellenfél szurkolóival szemben valódi, szitkokban tobzódó dühöt árul el, amely engem felzaklat és elszomorít. Én sohasem éreztem vágyat ilyesmire; én csak egyedül akartam lenni, hogy gondolkozhassak és fetrenghessek kicsit a bánatomban, s hogy összeszedjem az erőt, ami ahhoz kell, hogy visszamenjek és újból kezdjem az egészet."
"Emlékszem, mikor kicsi voltam, egy darab gittet vagy gyurmát mindig magammal kellett vinnem a mecsre, és idegesen nyomorgattam egész délután (már igazi bagós voltam, mielőtt elég nagy lettem volna ahhoz, hogy rágyújtsak), arra is emlékszem, hogy a programfüzetet mindig ugyanannál az árusnál kellett megvennem, és mindig ugyanannál a forgókeresztnél kellett belépnem a stadionba."
"A futballcsapatok hihetetlenül leleményesek abban, ahogy bánatot tudnak okozni a szurkolóiknak. Vezetnek a Wembleyben, aztán kapnak két potyát; felkapaszkodnak egy értékes döntetlent idegenben, aztán elvesztik a hazai visszavágót, megverik a Liverpoolt az egyik héten, aztán a következőn kikapnak a Scunthorpe-tól; a szezon közepén elhitetik veled, hogy van esélyük a feljutásra, aztán a végén a kiesés elkerüléséért küzdenek... valahányszor azt hiszed, hogy rosszabb már nem jöhet, produkálnak valami egészen meglepőt."
"Biztosan sok olyan apa van szerte az országban, aki átélte a legkegyetlenebb, legletaglózóbb árulást: a gyereke más csapatot választott, mint ő. Ha a saját apaságomról tűnődöm, ami egyre gyakrabban fordul elő, ahogy a biológiai órám lassan éjfél felé közeledik, tisztában vagyok vele, hogy őszintén rettegek az effajta árulástól."
"Végül is az egész futballtörténetemen végigtekintve leginkább ebből az időszakból tanultam meg, hogy engem egyszerűen nem érdekel, mennyire megy rosszul a csapatnak, hogy az eredményeknek semmi közük semmihez. Szeretnék én is olyan ember lenni, aki úgy kezeli a saját helyi csapatát, ahogy a sarki vendéglőjét, vagyis megvonnám tőlük a bizalmamat, ha valami förtelmes kotyvalékot raknának elém. De szerencsétlenségemre (és ez az egyik oka annak, hogy a futball olyan sok balhét okozott, de még egyiket se "vitte" el soha) sok olyan szurkoló van, mint én. Számunkra a foci fogyasztása a minden; a produkció minősége lényegtelen."
"A futballban a legintenzívebb kapcsolat természetesen a szurkoló és a klub között szövődik. De ugyanilyen erős lehet a szurkoló és az edző közti kapcsolat is. A játékosok ritkán tudják úgy megváltoztatni életünk egész tónusát, ahogy egy edző; valahányszor újat neveznek ki a csapathoz, az ember nagyobb álmokat dédelgethet, mint az előző alatt."
"Ahogy idősebb leszek, a zsarnokság, amelyet a futball gyakorol az életem fölött, s ennélfogva az engem körülvevő emberek élete fölött is, kevésbé érthető és kevésbé vonzó. A családom és a barátaim tudják, annyi év kimerítő tapasztalatai után, hogy bármilyen programot próbálnak szervezni velem, az utolsó szó mindig a bajnoki és kupasorsolásé; megértik, vagy legalábbis elfogadják, hogy a keresztelők vagy az esküvők vagy bármilyen egyéb összejövetel időpontját, amelyek más családokban kétségbevonhatatlanul fontosabbak mindennél, nálunk csak előzetes konzultáció után lehet kijelölni. A futball tehát olyan fogyatékosságnak minősül, amellyel mindig számolni kell."
"Nincs körömrágás, nincsenek izgalomtól eltorzult arcok; az ember nem szorítja a fülét a zsebrádiójára, hogy tudja, hogy áll a Liverpool; az eredmény nem okoz sem halálos csalódást, sem eksztatikus örömöket. Az ilyen meccsek minden tétje magukból a szurkolókból fakad, nem pedig a bajnoki táblázatból. És ha eltelik így vagy tíz év, a bajnoki cím olyasmi lesz, amiben vagy hisz az ember, vagy nem, mint Istenben. (...) Reménykedni azért minden szezon elején reménykedtem, és néhányszor (...) a csapat kicsalogatott agnosztikus barlangomból. De a szívem mélyén tudtam, hogy úgysem sikerül soha, mint ahogy azt is tudtam, hogy nem fogják feltalálni a halál gyógyszerét addigra, mire én megöregszem (...).
(Nick Hornby (1957-) angol író és kritikus. Első könyve az önéletrajzi ihletésű Fociláz c. könyv, mely megjelenése évében, 1992-ben megkapta az év legjobb sportkönyvének járó díjat Nagy-Britanniában. Az író tizenegy éves korától Arsenal drukker, a mai napig bérlete van, és minden alkalommal ugyanarról a helyről nézi végig a stadionban a meccset.)
Választottál egy csapatot. Nem kényszerített rá senki. A te döntésed volt. Elolvastad a posztot, még mindig itt vagy, remélem, ökölbe is szorult a kezed. Szóval, nem hallottam kristálytisztán, melyik ez az elbaszott, elátkozott csapat? Tessék?! MELYIK AZ?
