Móres: latin eredetű szó, jelentése becsület, tisztesség. Na, ezt fognak ma este tanulni a koronáról leszakadt hamburgerzabálók, amikor kifut ellenül nemzetünk 11 büszkesége. Elég volt a nagyképű beszólongatásokból, a lekicsinylő "celebtizenegy" jelzőkből, John "fickós" Terry cseszegetéséből, Wayne Rooney mentális problémáinak felemlegetéséből és a Peter Crouch testalkatán való élcelődésből. Szájkarate is over, ma este 20:30-tól el lesz kenve a szátok, nyomorult kolonista banda.

Aki egy kicsit is ért a labdarúgáshoz, tudja: az amerikai bohócválogatottnak, aminek annyi pénze nincs, hogy tisztességes mezük legyen, és a játékosoknak edzés helyett műanyag palackokat kellett gyűjteniük, hogy az abból készített felszerelésben futhassanak majd ki a pályára (bele sem merünk gondolni, miből vannak a cipellőik), semmi, de semmi esélye nincs a Szent György kereszt lovagjai ellen, akiknek a mezét így készíti elő egy jómunkásember minden meccs előtt:

 

A móresre tanításban ez a kezdő 11 vesz majd rész: Green, Johnson, Terry, King, A Cole, Lennon, Lampard, Gerrard, Milner, Heskey, Rooney. A kapusunkat tesztelni nem fogják a gömb alakú labdával csak ismerkedő alattvalóink, a védelem közepén két szikla, két szélén két szélvészgyors játékos, a középpályán az angol Dombi Tibor és a labdarúgás jelenlegi legjobb középső játékospárja is szerepel, elöl meg egy alacsony, de erőtől duzzadó és egy magas, jól fejelő játékos, mi kellene ennél több, emberek, ezzel a csapattal AGYONBASSZUK A JENKIKET, GO ENGERLAND, YOU NOBLE ENGLISHMEN, WIN THIS CUP!

60 komment

Címkék: beharangozó vs usa

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr172076786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.06.12. 19:15:40

Green helyett Hart, Heskey helyett Crouch jobb lenne, de persze így is alázunk.:)

kutyacica 2010.06.12. 19:23:38

Fuckin ay! Du du du du du du du du du du du du du du du du ENGLAND!

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.06.12. 19:38:34

fél-off: elmerengtem rajta ki lehetne a jövőben Roo ékpárja, mert a mostani kínálat elég gyenge. A megoldás: Sturridge. Erős, agilis, ügyes. Csak el kéne egy olyan csapatba szerződnie, ahol játszik is.

garizim 2010.06.12. 19:50:10

Hála Istennek, nem James véd :))))))))

14Gus88 2010.06.12. 20:00:08

Jó munkás ember lol ;)

Hefe 2010.06.12. 20:03:58

@[bs]: en inkabb torgelle sanyikat javasolnam.

14Gus88 2010.06.12. 20:04:44

Na hol maradnak a kommentek? Mindjárt kezdődik az alázás azért egy kis Hajrá Anglia -t mindenki írhatna ;)

Hefe 2010.06.12. 20:06:48

@14Gus88: nem hiszem, hogy olyan nagy alazas lenne. Egy, esetleg ket gollal nyernek majd az amcsik, ugyhogy most nem alaznak majd annyira.

Hefe 2010.06.12. 20:14:25

Hajrá Ingrisfőd!

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 20:37:06

OH YES, Stevie G te vagy az isten!

Sierpe (törölt) 2010.06.12. 20:39:14

Stevie valóban az, hajrá Liverpool, meg most Anglia, egyébként meg Viva Espana! :)

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.12. 20:40:45

Stevie, Stevie :) - bakker, megyek, fogadok még rátok:)

N.Zoli 2010.06.12. 20:47:13

Proper ballgame!

Stevie-nek sajat post code-ja van.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.12. 20:47:21

Nem tudom, mit evett Gerrard vacsorára, de ezt kéne a magyaroknak is adni tétmeccs előtt - mindenhol ott van, lelkesít, becsúszik, szerel - ja meg lőtt egy gólt.:)

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.12. 20:50:41

Ó, hogyaza - ha ez elér középre...:(

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 20:51:13

Stevie free role-ban nyomja, mindenütt ott van, ahol kell.

donaldk 2010.06.12. 20:57:04

Beck azért hiányzik, kíváncsi lettem volna milyen vele a csapat!

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 20:58:46

Milner elég darabos és lassú. Asszem holnap írok egy posztot az angol válogatott örök rákfenéjéről, a nem létező baloldalról.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 20:59:39

Heskey kirúgta Tim Howard szívét az ürgéből.

N.Zoli 2010.06.12. 21:00:29

Szivgodron rugtak a kapust.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:01:55

sejtettem, hogy ez lesz, Milner láthatóan nem mozgott jól. SWP majd elrohangál a balon.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.12. 21:02:03

Hm. Milner le? miért?
Howard-nak innen is jobbulást...

GGG77 2010.06.12. 21:06:59

Csak szólok, hogy az Umbro a jenki Nike tulajdona. Ja tényleg, olyan, hogy angol tulajdonú cég, lassan nincs is... :)

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:11:16

jézus atya úristen, ezt emlegettem a blog első posztjában. a kibaszott kurva úristenit.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:11:53

Johnsonnak odavertek egyet a szájára közben.

Yorkshire 2010.06.12. 21:12:24

nembaj, legalább nem fognak az angolok unatkozni

N.Zoli 2010.06.12. 21:12:25

alamizsna, alamizsna

garizim 2010.06.12. 21:12:32

Hozzátok be Hartot!!!!

Hefe 2010.06.12. 21:13:07

ez a green gyerek a mexikoi kapus szintjen van.

GGG77 2010.06.12. 21:14:18

Jó a kapusotok, méltó utódja az olyanoknak, mint pl Seaman. :)))

donaldk 2010.06.12. 21:14:38

ilyen gólt hogy lehet kapni????

Hefe 2010.06.12. 21:14:44

csak egy gyors kerdes: rooney miert nincs a kezdoben ma?

normaluser 2010.06.12. 21:15:42

ó tökömbe Green B*meg, ezért kellett agyon dicsérni, többek közt nekem is :s

Hefe 2010.06.12. 21:16:49

@sixx: a nevet lattam kiirva a kezdoben, de a palyan nincs ott, tutira. Lehet hogy majd a 2. felidoben bekuldi Capello.

The Paramour 2010.06.12. 21:17:13

Mekkora potya :D:D
Shilton óta nincs normális kapusa Angliának..

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:17:46

@Hefe: ja, hogy ez egy ún. vicc volt, értem.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:18:19

@The Paramour: Clemence óta, nem? Shilton is szar volt.

lalikirály 2010.06.12. 21:19:45

Szerintem akármennyire is kínos lesz Greennek, de le kell cserélnie őt Capellonak. Én Hartot hoznám be...

lalikirály 2010.06.12. 21:21:22

@sixx: Egy gyorselemzést a félidőről kérhetnénk a blogírótól? :)

The Paramour 2010.06.12. 21:21:44

@sixx: Shilton nem volt rossz kapus, főleg azokhoz képest, akik utána jöttek.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.12. 21:22:13

Egyszer, csak egyszer lenne egy olyan tétmeccs, amit megúszunk balfaszkodás nélkül. Komolyan. Nem szerencsét szeretnék, csak ilyen balszerencse ne legyen. KHM.
Na mindegy, van még egy félidő megnyerni a meccset. :)
Amúgy csak én látom úgy, hogy Lampard piszkosul nem találja a helyét ott, ahol kell(lene) játszania?

normaluser 2010.06.12. 21:23:10

@sixx: ... persze, mert nem volt púlos, hagyjuk már. Shilton kinyomta Clemence-t a kapuból

Hefe 2010.06.12. 21:27:35

@sixx: az a szomoru dolog, hogy ez nem vicc. Itt a netes kommentarok allandoan mondjak a meccs kozben, hogy a vilag legjobb (?) csatara. Ehhez kepest rooney labdahoz sem ert es a golokat is a bunyos pityu rugdossa helyette.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:30:22

@Hefe: bunyós pityu? gerrard? menj a faszomba.

Hefe 2010.06.12. 21:34:34

@sixx: OK, megyek oszt keresek egy kulturaltabb blogot. neked meg kuldok egy kis kenyeret, szalonnat, hagymat, hatha megeheznel meccs kozben.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:37:03

@Hefe: te kezdted gyalázni Gerrardot, te szerencsétlen pöcs.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.12. 21:40:59

bruno, az anyád úristenit!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.12. 21:42:23

Heskey eldöntötte, hogy így vagy úgy, de ma átjut az amcsi kapuson - lábbal, labdával, mindegy:)

The Paramour 2010.06.12. 21:44:52

Ezt a Heskey-t minket erőlteti Capello.. Lassu, körülményes és nem egy nagy gólvágó.

Ted Striker 2010.06.12. 21:58:54

Úgy tűnik ezen a VB-n Green a Jens Lehmann-díj elsőszámú várományosa, bár ha még véd egy-két ziccert akkor a képzeletbeli serleg átnemesül Fabien Barthez-emlékplaketté :-)

Ted Striker 2010.06.12. 22:09:55

Olybár tűnik, hogy az angolok még mindig képtelenek megoldani a Gerrard-Lampard eredménytelenségi sejtést...De majd most a higanymozgású Kráucs :-)
süti beállítások módosítása