Engerland

Az U17-es VB-t 2010 után ismét az angol válogatott nyerte meg, miután tegnap a döntőben tizenegyesekkel legyőzte Hollandia korosztályos csapatát. Jár a gratuláció a fiataloknak, de korai lenne még az angol futball feltámadását vizionálni. A 2010-es csapat tagjainak eddigi karrierje rá a bizonyíték, hogy még egy Európa Bajnoki cím sem garancia a későbbi sikerekre. Abból a csapatból egyedül Jack Butland kapus és Ross Barkley váltotta be (eddig) a hozzájuk fűzött reményeket, Chalobah, McEachran, Wickham és Will Keane egyelőre még nem alkottak felnőtt szinten jelentőset.

Villámkomment: ez így, ebben a formában kábé oké. Ha Wilshere nem teljesen egészséges (és valószínűleg nem az), akkor okosabb lett volna Carricket nevezni helyette, illetve Ashley Cole is megérdemelt volna még egy utolsó kirándulást, de összességében nem lehet panaszunk. Itt a menetrend:

Május 30: Peru (barátságos), Wembley
Június 2: a végleges VB-keret megnevezése
Június 4: Honduras (barátságos), Miami
Június 7: Ecuador (barátságos), Miami
Június 14: Olaszország, csoportmeccs, Manaus
Június 19: Uruguay, csoportmeccs, Sao Paulo
Június 24: Costa Rica, csoportmeccs, Belo Horizonte

Bemutatták az angol válogatott VB mezeit. A hazai szerelés tiszta fehér lesz, egyrészt mert a FIFA arra kérte a csapatokat, hogy lehetőség szerint egyszínű mezekben játsszanak (a HD-tévék képminőségének ez állítólag jót tesz), másrészt pedig a tervezők szándékosan az 1970-es VB-n viselt angol mezt akarták megidézni (a V-nyakot az 1954-es VB-mez ihlette). A Nike dizájnerei emellett az angol lovagok páncélingjére is utalni akartak, erre szolgál a hajszálcsíkos vállrész és az aranyról ezüstszínűre cserélt címer, amely a fényben elvileg fémesen csillog majd.        

Az idegenbeli vörös-fehér mez a hagyományosabb 1966-os dizájnt követi. Elől, a hajszálcsíkok közt a Szent György kereszt is látható, mármint bizonyos távolságból, optikai illúzióról van ugyanis szó, közelről nem lehet észrevenni.

Érdekes, hogy az új mezeket, többek közt, az a Wilshere mutatta be, aki lábtörése miatt nagy valószínűséggel ott sem lesz a VB-n. Barkley jelenléte is meglepő: megérdemelné a brazíliai repülőjegyet, de 3 válogatottsággal a háta mögött stabil kerettagnak azért nehezen mondható. Vagy ezek szerint mégis?   

Kedden megismétlődött a péntek. Mintha ugyanazt a meccset láttuk volna, mint a múlt héten a montenegrói válogatott ellen. Lewandowskiék leginkább az ikszért jöttek, de azért kontrából próbálkoztak becsülettel. Hodgson csak két helyen változtatott a csapaton, az eltiltott Walker helyén Smalling kezdett, Lampardot pedig Carrick váltotta. A papíron 4-2-3-1-es felállás a gyakorlatban inkább klasszikus 4-4-2-nek tűnt, Welbeckkel a balszélen, ami hazai pályán, Lengyelország ellen még elmegy, de Brazíliában, a komolyabb ellenfelekkel szemben remélhetőleg nem ezt erőlteti majd Roy bácsi. A válogatottban sokat mellőzött Carrick szerepeltetése örvendetes fejlemény, még akkor is, ha ezzel Gerrardot nem sikerült felszabadítani - pont olyan hátravonva játszott, mint szokott, ráadásul meglepően a pontatlanul. De ahogy kedden, úgy most is meglett a nagy labdabirtoklása eredménye, a fejpántját vesztett Rooney betalált fejjel. Ennek örömére kissé visszavett a csapat a második félidőben, alaposan ráijesztve ezzel a szurkolókra, merthogy akár 1db. lengyel gól is elég lett volna ahhoz, hogy csak a 2. hely és a pótselejtező jusson. Gerrard végül bekotort még egyet, javítva némileg a saját teljesítményén és nem mellesleg hivatalossá téve ezzel a kijutást.

A lényeg röviden: az utolsó játéknap előtt az angol válogatott első helyen áll a csoportjában, 1 ponttal megelőzve az ukránokat. A pótselejtező tehát minimum megvan, de ha kedden sikerült a Wembley-ben legyőzni a lengyeleket (ők most Ukrajnától kaptak ki 1:0-ra), akkor teljesül az, ami már a sorozat elején is alapelvárás volt – a különösebb komplikációktól mentes kijutás a VB-re.

Aki csak az eredményt vagy az összefoglalót látja a mai (tegnapi) meccsről, és azt feltételezi, hogy könnyed, átmozgató edzésnek felelt meg a mérkőzés, az téved. Montenegro a tisztes helytállás reményében érkezett, ezért le is parkolták a buszt a kapujuk elé, ami az első félidőben megoldhatatlan problémát okozott az impotens angol csapatnak. Hiába kezdett Hodgson három vérbeli csatárral (Welbeck, Rooney, Sturridge), a Gerrard-Lampard kettősnek (Wilshere a padon vesztegelt) fogalma sem volt róla, hogyan törjék fel a montenegrói bunkert, leszámítva persze a 30-40-ről megeresztett jobb-híján lövéseket. A második félidőben aztán a montenegrói csapat megtette azt a szívességet, hogy feljebb merészkedtek, így Anglia előtt is több tér nyílt, amivel főleg a Walker-Townsend oldal élt. A nagy akarásnak meg is lett az eredménye, Welbeck kapusról kipattanó lövése után Rooney kotort pár méterről, majd (szintén Welbeck közreműködésével) született egy öngól, utána az újonc Townsend köszönte meg a behívóját egy bombával, végül pedig Sturridge harcolt ki magának egy (véleményes) tizenegyest, amit be is lőtt.