Az angol U21-es válogatott hozta tegnap a kötelezőt, helyenként egész jó játékkal legyőzték az izlandi válogatottat. Kiemelendő: Alex Oxlade-Chamberlain, aki néha ugyan meglehetősen önző, de akkor verte meg az emberét, amikor akarta; Martin Kelly, aki középső védő ellenére középcsatáros gólt rúgott; és Gary Gardner, aki 2 perc alatt kétszer talált be.

Szólj hozzá!

Címkék: utánpótlás eb selejtező u21

A lényeg: Anglia első helyen jutott ki a 2012-es EB-re. Négy évvel ezelőtt ez a bravúr nem sikerült, így a mai játék ellenére van ok az örömre. Hogy mi lesz júniusban, kikből fog állni a kezdő az első meccsen, az egyelőre rejtély, pláne, hogy Rooney, hála mai agyrohamának, éppen az eltiltását fogja tölteni. (Reménykedjünk benne, hogy csak egy meccset kell kihagynia.)
 
A Montenegro elleni selejtező előtt az angol sajtó az „ellenséges atmoszférától” rettegett, de Terry-ék nem piszkították össze a háromoroszlános gatyát félelmükben, az első félidő nagy részében ugyanis az angol válogatott irányította a játékot. Walcott beadásából előbb Young, majd Young passzából Bent szerzett gólt, ami után a csapat egyből csökkentett módba kapcsolt. A félidő utolsó percében összebénázott szépítő gól után nyilvánvaló volt, hogy Montenegró vérszemet kapva fog rohamozni, de arra, hogy Terry-ék ehhez ilyen mértékben asszisztálnak, nem nagyon lehetett számítani. A támadásokat szinte mindig sikerült az utolsó pillanatban lekapcsolni, de a labdakihozatal, sőt, még a szimpla labdatartás sem ment. Lehet mindezt az időjárásra vagy a birkalegelőt idéző pályára fogni, de a méterekre elpattanó labdákat, a pontatlan passzokat nem menti semmi. 

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény videó összefoglaló eb selejtező

Könnyedén, egy Oxlade-Chamberlain mesterhármassal győzött az angol U21-es válogatott Izland ellen az EB-selejtező sorozat tegnapi mérkőzésén. A támadók közül Nathan Delfouneso és Martyn Waghorn is sérülést szenvedett, ezért Stuart Pearce azt fontolgatja, hogy amennyiben Capello nem ad lehetőséget Welbecknek a nagyválogatottban, "kölcsönveszi" őt a hétfői Norvégia elleni meccsre.

Szólj hozzá!

Címkék: videó összefoglaló eb selejtező u21

Kihirdette Capello a pénteki Montenegro elleni EB-selejtezőre készülő válogatott keretét, amelyből a sérülése után a hétvégén visszatérő Rio Ferdinand kimaradt, ahogy a 6 hónap után elvileg megint egészséges Steven Gerrard is. Vannak visszatérők is: Micah Richards, akiért Capello valamiért nem nagyon rajong, illetve a hétvégén ismét gólt szerző Bobby Zamora újra a keretben. Ashley Young a MU legutóbbi meccsét kihagyta bokasérülés miatt, most mégis meghívót kapott.
A kijutáshoz elég lenne a döntetlen is, de az olasz mester természetesen fogadkozik, hogy a csapat mindenképpen győzelemre játszik majd. 

Kapusok - Scott Carson, Joe Hart, David Stockdale
Védők - Leighton Baines, Gary Cahill, Ashley Cole, Phil Jagielka, Phil Jones, Micah Richards, John Terry, Kyle Walker
Középpályások - Gareth Barry, Stewart Downing, Adam Johnson, Frank Lampard, James Milner, Scott Parker, Theo Walcott, Ashley Young
Támadók - Darren Bent, Andy Carroll, Wayne Rooney, Danny Welbeck, Bobby Zamora

Szólj hozzá!

Címkék: hír keret eb selejtező

Helyenként csikorgott a gépezet, írtam a Bulgária elleni meccs után. Így utólag kiderült, hogy kissé szigorú voltam: a négy nappal ezelőtti játék űrfoci volt a mostani Wales ellen bemutatott szenvedéshez képest. Csak Robert Earnshaw orbitális balfaszságának (egy méterrel lőtt az üres kapu felé) köszönhető, hogy nem döntetlen lett a vége. A három pont ugyan megvan, így már kábé 99%, hogy az angol válogatott az első helyen jut ki az EB-re, de ha ott is ilyen produkciót nyújtanak, akkor kár is kiutazni. 

A helyzet persze ennyire nem súlyos. Annyi történt mindössze, hogy Capello a „nyert csapaton ne változtass”-elvét félredobva, egy másik kezdővel állt ki. Walcott sérülés miatt került ki, helyette Milner kezdett, Parkert pedig Lampard váltotta, és ugyan külön-külön egyik sem rossz futballista, hárman együtt nem éppen a legdinamikusabb, legfluidabb középpályát alkotják. Magyarán: a játék se gyors, se kreatív nem volt, ráadásképpen Lampard nem tudta átvenni Young helyét középen (ő most baloldalra került), túlságosan mélyről indult, Rooney így csak szenvedett elől, egyedül. Márpedig ha a babaarcú Wayne frusztrált, az a legritkább esetben tesz jót a játékának. Hiába kezdett egy idő után visszajárni labdákért, nem sokra ment velük. Még szerencse, hogy szélsőkkel bőven el van látva a válogatott, jómagam ugyan Adam Johnsont favorizálnám a jobboldalon, de Downing is rengeteget fejlődött az utóbbi időben – most egy gólpasszal sikerült megkínálnia a másik szélsőt, Youngot, akinek jót tett a Manchesterbe költözés.

2 komment

Címkék: videó összefoglaló eb selejtező

süti beállítások módosítása