Helyenként csikorgott a gépezet, írtam a Bulgária elleni meccs után. Így utólag kiderült, hogy kissé szigorú voltam: a négy nappal ezelőtti játék űrfoci volt a mostani Wales ellen bemutatott szenvedéshez képest. Csak Robert Earnshaw orbitális balfaszságának (egy méterrel lőtt az üres kapu felé) köszönhető, hogy nem döntetlen lett a vége. A három pont ugyan megvan, így már kábé 99%, hogy az angol válogatott az első helyen jut ki az EB-re, de ha ott is ilyen produkciót nyújtanak, akkor kár is kiutazni. 

A helyzet persze ennyire nem súlyos. Annyi történt mindössze, hogy Capello a „nyert csapaton ne változtass”-elvét félredobva, egy másik kezdővel állt ki. Walcott sérülés miatt került ki, helyette Milner kezdett, Parkert pedig Lampard váltotta, és ugyan külön-külön egyik sem rossz futballista, hárman együtt nem éppen a legdinamikusabb, legfluidabb középpályát alkotják. Magyarán: a játék se gyors, se kreatív nem volt, ráadásképpen Lampard nem tudta átvenni Young helyét középen (ő most baloldalra került), túlságosan mélyről indult, Rooney így csak szenvedett elől, egyedül. Márpedig ha a babaarcú Wayne frusztrált, az a legritkább esetben tesz jót a játékának. Hiába kezdett egy idő után visszajárni labdákért, nem sokra ment velük. Még szerencse, hogy szélsőkkel bőven el van látva a válogatott, jómagam ugyan Adam Johnsont favorizálnám a jobboldalon, de Downing is rengeteget fejlődött az utóbbi időben – most egy gólpasszal sikerült megkínálnia a másik szélsőt, Youngot, akinek jót tett a Manchesterbe költözés.