aoc.jpg86%-os labdabirtoklás, 17 szöglet, 37 lövés - ebből 16 kapura tartó. A statisztika alapján inkább San Marino amatőr válogatottja lehetne büszke rá, hogy csak öt gólt kapott. Nem mintha bármilyen következtetés levonására alkalmat adna egy ilyen bulimeccs, de tény, hogy kissé sokáig (35 percig) tartott, amíg sikerült berúgni az első gólt - és azt is 11-esből. Rooney kapitányként debütált, és az alkalomhoz illően játszott: visszavont csatárként kontrollálta a támadásokat, jól szervezkedett, és nem mellesleg duplázott. Az összjáték működött, már csak azért is, mert mellette még 3 MU-játékos szerepelt a kezdőben: Welbeck jókor volt jó helyen (és bebizonyította, hogy a svédek elleni sarkazós góljának semmi köze nem volt a szerencséhez), Carrick feltűnés nélkül dolgozott, ahogy szokott (ez nem biztos, hogy dicséret), Cleverley pedig talán most játszott a legjobban a válogatottban - 2 és 165 labdaérintés; a legtöbb, amit a statisztikák angol válogatott meccsen valaha rögzítettek. Hartnak és a középhátvédeknek ez alatt gyakorlatilag semmi dolguk nem volt, a szélsőhátvédek ellenben sokat segíthettek volna a San Marinó-i védelem feltörésében. Baines be is mutatott pár felfutást és betörést, Kyle Walker viszont nemhogy nem tudta kihasználni Glen Johnson eltiltását, de kifejezetten kilógott a csapatból, néha még a labda lekezelése se ment neki. Kár, mert így továbbra is Johnson marad az első számú jobb hátvéd. A következő meccs kedden lesz, Lengyelország ellen, idegenben. Ha nem is ilyen simán, de ott is győzni kell.

Osztályzás:

Hart (0) - Walker (4), Jagielka (6), Cahill (6), Baines (6.5) - Walcott (Lennon - 6), Carrick (6), Cleverley (7), Chamberlain (6.5) - Welbeck (6.5), Rooney (7)


СМ - А footyroom.com by footyroom

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény összefoglaló vb selejtező

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr244846006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása