HART – Egyelőre nem véd csúcsformában, saját magához képest legalábbis bizonytalanabbnak tűnik, ettől függetlenül hozta most is azt az átlagot, amire az elődei, Seamannel bezárólag nem voltak képesek. A passzain, kirúgásain lenne még mit csiszolni, csak 39%-ban sikerült csapattársat találnia. – 7

JOHNSON – Továbbra sem vagyok nyugodt, ha az ellenfél támadása az ő oldalán fut, és egy az egyben áll szemben a csatárral, de most lehozta különösebb baki nélkül a meccset. A támadásokban illene többet vállalnia. – 6

TERRY – Az ex-kapitány csúszott-mászott, ahogy az egy ex-kapitánytól elvárható, sikerült még egy góltól is megmentenie a csapatot. (Igen, átment a gólvonalon, de egyrészt leshelyzet előzte meg, másrészt bejött az, amit a videóbíró-ellenes tábor hangoztat: hosszú távon az ordas nagy bírói hibák kiegyenlítik egymást.) A három meccs közül most nyújtotta a legjobb teljesítményt. – 7

LESCOTT – Mutatói közel azonosak Terry-ével, de mintha kevésbé lett volna mozgékony. Egy fontos mentése azért akadt: amikor az egyik ukrán támadó elfektette a fél védelmet, csak ő tudott talpon maradni. – 6.5

COLE – Végre adott egy kis ízelítőt a támadó skilljeiből, miközben a védőmunkáját is becsülettel ellátta. Youngnak azért be kellett párszor segítenie. – 6

MILNER – Továbbra sem szélső. Ha igazak a hírek, mi szerint Walcott nem volt 100%-os állapotban, akkor érthető a szerepeltetése, bár ilyenkor még jobban felhorkad az egyszeri szurkerben a kérdés: miért nem Milner nyaral valamelyik trópusi szigeten Adam Johnson helyett? Hart után ő passzolt a legrosszabbul (69%) és mindössze 27 alkalommal ért labdába. – 5

PARKER – Újra űzhette kedvenc sportját: belevetődött mindenbe. Különösen megkapó volt, amikor négykézláb üldözte az ellent, és a guruló labdába próbált fejelni. Nem tudom, meddig bírja még ezt a tempót, de nagyon nagy szükségünk van rá. – 7

gerrard.jpg

GERRARD – A kapitány megmutatta, milyen kiváló futballista volt fénykorában. A harmadik meccsén a harmadik gólpasszát adta (na jó, ehhez most kellettek a balfék ukrán védők), jól és hatékonyan védekezett, ráadásul a sokat kritizált hollywoodi passzai is többnyire jó helyre mentek. Ő ért a legtöbbször labdába (73), és passzolt a legpontosabban (91%). – 8

YOUNG – Most volt a legkevésbé halovány a 3 meccs közül, végre a trademark tekerésével is megpróbálkozott, de egyelőre messze van a Unitedes formájától. – 6

ROONEY – Az első félidőben, rá nem jellemző módon, a „Bambi a reflektorfényben”-című műsorszámot mutatta be, bizonytalanul mozgott, a labdák elpattantak tőle – kiderült, hogy edzésmunkával a meccshiányt nem lehet kompenzálni. A második félidőben viszont már kezdett magára találni, egyre több hasznos megoldást mutatott be, a gólról nem is beszélve. Utóbbi miatt jár a fél pont. Ami biztos: ennél csak jobb lesz. –  6.5

WELBECK – A 87 perc is kevés volt hozzá, hogy kapura lőjön, ellenben ő volt az angol válogatott leglabdabiztosabb játékosa (94%-os passzolási mutatója egészen impresszív). Rooney gyengébb első félidőbeli teljesítményét ő szenvedte meg a legjobban: kevés labdát kapott. Carroll sem tudott volna sokkal többet alkotni. (Mármint: kezdőként sem.) Jellemző mozzanat: az első félidőben két kézzel integetet a társaknak, hogy jöjjenek letámadni, mert egyedül hiába cicázik a védőkkel. – 6

ROY HODGSON – Sikerült majdnem eltaktikáznia magát. A csapatot egyértelműen bekkelni küldte fel, csak utána engedte őket letámadni, amikor már kezdett érni az ukrán gól. Milner szerepeltetése is a túlzott óvatosságára vezethető vissza, de tény, hogy az eredmények eddig őt igazolják. – 6

Cserék:

Walcott – Egyszer ért labdába.

Carroll – Továbbra is jól mozog.

AOC – Majdnem szerzett egy gólt.

 



31 komment

Címkék: eb 2012 játékosértékelés

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr804599534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asz0089 2012.06.20. 08:14:24

Mivel Rooney ismét messze nem játszott klasszikus éket, így nálam simán Carroll kezdett volna. És szerintem jobb is lett volna. Emlékezhetünk nem 1-2 beadásra és szögletre, ahol bizony igencsak jól jött volna plusz 10 cm. Amint bejött Carroll, szépen fejelgetett le labdát. Tök mindegy hová. Kirúgásra, kicsit ott pattogott stb. De nem tudták azonnal hozni visszafelé a labdát. Rooney kb. megint ilyen Unitedos pozícióban játszott.
Abszolút le a kalappal a Gerrard-Parker duó előtt. Csúsznak, másznak, lőnek, beadnak. Abszolút respekt.
Nagyon boldog vagyok a csoportelsőség miatt! Bízom benne, hogy Hodgson a meccsből kiindulva, kicsit fentebb tolja Rooneyt és így sokkal hatékonyabbak lehetnek a támadások is, de az ellenfél is kevesebbet fog a kapunk felé kószálni. Mert így, hogy Milner is ott volt, simán lehetett volna ezt csinálni. Így kb. annyi történt, hogy fentebb engedtük az ukránokat, mert sok esetben gyakorlatilag csak a pontrúgásokra hagytunk esélyt magunknak a gólszerzésre. A gólhoz is kellett némi mák.

United82 2012.06.20. 09:03:46

@asz0089:
Roo egyáltalán nem Unitedes pozicióba játszott.
ez sajnos sima 442 volt és egyvonalban volt Welbeckel. A unitedben sokkal hátrébb játszik , tulajdonképpen támadóközéppályást, egyvonalban inkább Valenciával és Youngal van, és sokat segít a középpályásoknak védekezésben és támadásban is. A tegnapi meccsen semmi ilyen feladata nem volt, pedig szerintem pont ez hiányzik az angoloknak egy összekötő kapocs a kpálya és a csatársor között. Ezért sem értem miért kell ez a masszív 442. 4411ben sokkal jobban működne a passzjáték és a Gerrard,Rooney kapcsolat amivel lehetne kreatívabb focit játszani.
Szóval szerintem Rooneyt nem feljebb hanem "lejjebb" kéne tolni. Előretolt egyedüli éket ebben az évben kb egyszer játszott, akkor is borzalmasan.
bár az olaszok ellen pont egy olyan meccs jön amikor nem lesz értelme a támadó kpályás posztnak, sőt a 442nek se...bár sajnos Roy papából nem nézem ki hogy vált...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 09:35:11

" (Igen, átment a gólvonalon, de egyrészt leshelyzet előzte meg, másrészt bejött az, amit a videóbíró-ellenes tábor hangoztat: hosszú távon az ordas nagy bírói hibák kiegyenlítik egymást.)"

Ehhez csak gratulálni tudok!
Aztán mégis mi egyenlítődött ki?

Az eset nem az ellenzők hanem a videobíró követelők érveit támasztotta alá.
Hiába álítasz oda két sügért is, a videobíróra szükség van.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2012.06.20. 09:43:49

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Leírtam azt, amivel Platiniék és Blatterék fognak érvelni, de ettől még egyetértek azzal, hogy kell a videobíró. (Csak nem úgy, hogy állandóan megállítjuk a játékot, hanem úgy, hogy ül egy asszisztens (mondjuk egy már visszavonult tapasztalt bíró) a monitor előtt, és fülesen megsúgja a sporinak, hogy mi a nagy helyzet.)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 10:00:01

@[bs]: Ezt már ezerszer elmondták a pártolók hogy vannak megoldások, nem kell széttörni a játékot (azt a csapatok szokták úgyis). Akár a "challange" módszer is mehetne.
Hidd el Blohin erre kikérte volna!

Hogy Blatteréknek ez miért fáj annyira fel nem fogható...

Styxx 2012.06.20. 10:02:35

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): @[bs]:
"úgy, hogy ül egy asszisztens (mondjuk egy már visszavonult tapasztalt bíró) a monitor előtt, és fülesen megsúgja a sporinak, hogy mi a nagy helyzet."
teljesen egyetértek, sőt, még egy okosteló méretű, kijelzős kütyüre is manapság nem nagy kunszt a videót is átküldeni neki, amit a lapok mellett a zsebében hordhat.
Ez manapság már egy bangladesi megye 3-ban is megoldható. Az érvelés, hogy a világ legcsóróbb szegletén is azonos szabályok legyenek, már 30-40 éves, sőt még régebben sem volt úgy, hiszen pl ifi, csikócsapat meccsén csomószor nincs partjelző, vagy csak egy van és még sem dől össze a világ.

szanalmas 2012.06.20. 10:04:37

5-6-7 pontok, meg 8?! Ember, bazmeg, amit ezek a mozgássérültek csináltak a pályán, az minden volt, csak futball nem, inkább krikettre hasonlított... Te nem elfogult vagy, hanem vak!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 10:09:03

@Styxx: A külön gáz hogy Blohin így is megkapta a "challenge" eredményét...
Aztán osztotta is a bírókat. És nyilván a "bentiek" is tudomást szereztek a frankóról. Az UEFA gyökér megoldása(?) ráadásul csak még szarabb helyzetbe hozta a bírókat. Jelen esetben Kassait, aki voltaképp nem tehetett dologról.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 10:10:51

@szanalmas: Isten hozott!

Szerintem semmi akadálya, hogy egy ennél valamivel tartalmasabb hozzászólásban megírd a TE pontozásodat!

Már alig várjuk!

szanalmas 2012.06.20. 10:14:04

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Az csak az ukránok balfaszságán múlt, hogy nem kaptak az angolok egy hatost, egyébként meg pontoztam, ha nem vetted volna észre. Az angol válogatott egy nagy nulla volt...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 10:21:05

@szanalmas: Ja. Ez már csak ilyen. A balfaszok kiesnek.

Nem vettem észre. Biztos az én hibám.

Az írásodból szerencsére sugárzik az objektivitás, úgyhogy mindenképpen te leszel a mi zsinórmértékünk a jövőben.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2012.06.20. 10:24:18

@szanalmas: egy hatost - muahahahahaha. Kapj már magadhoz, ember. Jók voltak az ukránok, benne volt a meccsben, hogy az angolok beleszaladnak a késbe, és kiesnek, de egy hatos...ugyanmár.

asz0089 2012.06.20. 10:29:09

Ne foglalkozzatok vele...

Artie 2012.06.20. 10:41:55

A videobíróhoz még annyit, hogy tényleg édes mindegy, hány vak idióta áll a pályán, mert ők mindig is el fognak nézni egyértelmű dolgokat is.

De.

Ha már odapakolunk két alapvonali bírót, akkor mi a retkes lófaszért nem a partjelzővel ellentétes oldalon állnak? Egyrészt akkor a tizenhatos mindkét felét látná valaki közelről (bár hogy minek, az kérdéses), másrészt meg pont az ukrán gólnál látszott: még ha a partjelző észre is vehette volna, hogy gól volt, az alapvonali bíró teljesen faszán takarta előle a gólvonalat. A túloldalon állva nem tennék, így talán a két vakhangya közül az egyik észrevette volna a tutit.

Mondom ezt úgy, hogy örülök az angol továbbjutásnak.

szanalmas 2012.06.20. 11:16:55

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine):

Öreg, én kb. 14 évesen kinőttem abból, hogy futballcsapatnak szurkoljak, leülök és megnézek egy meccset néha, és kurvára nem érdekel, hogy ki nyer.
Egyébként ez a meccs gyakorlatilag az orosz-görög meccset hozta el, azzal a különbséggel, hogy a görögök azon a meccsen kb. tízszer jobbak voltak, mint az angolok ezen. Nézd meg újra, és ha találsz 5 percet, amikor az angoloknak közük volt a focihoz, akkor azt tedd el emlékbe!

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2012.06.20. 11:26:48

@Artie: teljesen egyetértek, az lenne a lényeg, hogy nagyobb területet fedjenek le a bírók, így is segítve az egyetlen pályán futó fő játékvezetőt.

azt sem értem, hogy miért a meg nem adott gól a slágertéma, amikor nyilvánvaló lesről engedték el az akciót. a lesállás be nem intése volt a hiba, nem a gól kérdése.

Blohin meg elhúzhat a vérbe ukrán pajtásaival együtt, nem a hóra kell kimenni vesztes meccs után, hanem belátni, hogy szar csapattal felesleges EB-t rendeztetni a kukoricaföldön felépített betonteknőkben.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 11:28:11

@szanalmas: És mibe nőttél bele? Hokicsapatba?

Természetesen a görögök nem voltak tízszer jobbak, legfeljebb a te objektivitásoddal bírók számára.
(Ugyanúgy 1:0 lett, és ugyanúgy lehet az oroszok kiesését a "balfaszságuk" rovására írni.)
Valóban volt pár akciójuk ami szebb volt, az angolokénál. Ennyi.

Focimeccen még a szotyiárusnak is "köze van" a focihoz, úgyhogy az erre vonatkozó megjegyzésed értelmetlen.
Mint a legtöbb egyébként.

Lodovik Trema · http://lodovik.blog.hu 2012.06.20. 11:33:13

A vegen meg osszejon a Nemet-Angol es Spanyol-Portugal elodonto.

Anglia egyebkent tenyleg nem jatszott eddig latvanyos focit (habar Welbeck sarkazos golja nem volt gyenge a svedek ellen), taktikailag eleg szolidak a sracok es ez reszben Hodgson erdeme.

Erdekes taktikai elemzes a meccsrol: www.zonalmarking.net/2012/06/20/england-1-0-ukraine-cagey-game/

Lodovik Trema · http://lodovik.blog.hu 2012.06.20. 11:36:24

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): 'szanalmas' kommentjeire nem erdemes reagalni. Csak azert jott, h elmondja mennyire szarok voltak a fiuk. :)

Woland 2012.06.20. 11:52:48

Eddig elég nagy szerencséje van az angoloknak ezen az EB-n. Hodgson szerintem is túlságosan passzívan kezdette a csapatot - és nem az angolokon múlt, hogy az ukránok nem lőttek egy-két gólt az első félidőben. Ha az idióta alkesz Blohin legalább az egyik tapasztalt csatárt a kezdőben hagyja szerintem szívás lett volna.

Amikor megpróbált támadni az angol válogatott, akkor látszott, hogy sokkal jobb csapat mint ez az ukrán ligaválogatott. Viszont amikor magukra húzták a hazaiakat az a sors kihívása volt maguk ellen (és mákkal úszták csak meg a gólt/gólokat).

Terry jobban játszik mint azt a chelsea-s idénye alapján sejteni lehetett. De én sosem fogok tudni igazán az angoloknak szurkolni amíg ő a csapat tagja...

Kassaiék borzalmasak voltak, különösen a második félidőben. Milevszkijnek az ötösről kihagyott fejesét is elengedték, pedig méteres lesen állt. Meg persze hatalmas les volt a gólvonalas szitunál is. Ha van minőségkontroll az EB-n akkor hazavágják őket mint a szart.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 12:32:45

@Woland: Nem vagyok én olyan biztos abban, hogy a plusz csatár megoldás lett volna.
A svédek fordítottak, végül mégis bukták a meccset. Ne feledd, hogy a plusz csatár átjárhatóbb védelmet von maga után.

Blohint meg minek ócsárolni?

Terry pedig király! ;) (Bár a Chelsea-t nem szeretem.)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 12:35:18

Megjegyzem próbáltam Rooney-t elképzelni Bambi szerepében. Hááááát...
Nem a legsikeresebb Disney-cucc! És akkor még énekkel nem is súlyosbítottam a dolgot...

gastro, missing in action 2012.06.20. 13:49:13

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): lehet, hogy Lampard hasonló VB-s esetére gondolt! 1-1 így most, végre egyszer nem a szopóágon vagyunk! Kassait persze leszarom, inkább a válogatott jusson már ki, de soha többet magyar bíró , az deal lenne :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.20. 14:05:10

@gastro, missing in action: Neeem... Szerintem a "meg nem adott gólt" megelőző "le nem intett les"-re... :D

De én azt gondolom ez nem ilyen dolog. Ugyanis a jelen megoldás fölös vitákat generál.

Amíg Szepesi ordított a partvonal mellől, addig ilyen gond ritkán volt. Te nem is láttad mi történik, ergo elhitted, amit fújt a bíró.
Most ott tartunk hogy a néző, akinek 60 kamera tolja az arcába a tutit, ezerszer jobban "látja" mi történik mint a bíró. Az ismétlések az okosmobilok és egyebek révén pedig az info azonnal ott van az edzőknél, cseréknél, játékosoknál. Egyvalakinél nincs ott: A bíróknál.

Lássuk be ez tarthatatlan! Amíg anno csak a 66-os döntő volt a borzoló meg Maradona kezezése, addig most meccsenként születik 3-4 hajmeresztő itélet.
Talán elég a első meccs görög emberhátrányára utalni, ami két kamusárgából jött össze.

A hibákat nem úgy lehet orvosolni, hogy elég nagyszámú hibát követek el, hogy azok "kiegyenlítsék" egymást! Micsoda ordas nagy baromság e már?

Az UEFA ahelyett, hogy egy bírót hagyott volna a pályán a többit meg video elé zavarta volna, lerakott még két bírót, és betagadta még a challenge lehetőségét is. (Pedighát egy szimulálós fetrengés ezerszer jobban megtöri a játékot, mint három kikérhető bírókontroll!)
Az eredmény látható... És sajnálatos.
Mondom ezt angol drukkerként. Emélkezve arra milyen volt, amikor minket súlytott ilyesmi. És nem érzem úgy hogy ezzel a sors egyenlített volna. Ez a dolog csak elvette a győzelem ízét.

gastro, missing in action 2012.06.20. 14:11:54

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): a videóbírót pártolom én is, de most ez a legkevesebb :D

gastro, missing in action 2012.06.20. 14:12:45

annak csak külön örülök, hogy az ukránok kiestek, nagy bukás lesz nekik anyagilag ez az EB, de ez kijárt már nekik, ha már csalással vették :)

Woland 2012.06.20. 16:43:39

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): nem plusz csatárról beszéltem, hanem másik csatárról - az egyik veteránt (Voronyint, de inkább Sevát) kezdetni kellett volna. az elején rengeteg olyan szitut tudtak kialakítani amiből egy rutinos csatár legalább egy kapuralövést összehoz, de Jarmolenkóék becselezték magukat LEscott karjaiba.

Terry-nek meg semmi keresnivalója Anglia képviseletében. szépen néz majd ki, ha a tárgyalásán bűnösnek találják az EB után. bár mondom, jobban játszik mint azt vártam tőle. (de azt is kétlem, hogy Ferdinand rosszabb lett volna. mindegy Hodgson így döntött. ez van.)

legtöbben szerintem azt várták az EB előtt, hogy Anglia szar játékkal második helyen tovább megy a csoportból, aztán a negyeddöntőben búcsúzik. a csoportelsőséggel javultak a kilátások, de szerintem az olaszok túl kemény diónak bizonyulnak majd. kiváncsi vagyok.

N.Zoli 2012.06.22. 03:19:43

En igen elveznem, ha vernek az angolok az olaszokat. Balotellit a felido elott elkuldenek tusolni es megmutatnank az azzuriknak, hogy valahol szurke az eg, de kemeny a jatek. Az elet sajna nem kivansagmusor.
süti beállítások módosítása