Míg mi a tévé / kivetítő előtt ittuk a sört és rágtuk a sósmogyorót, egy olvasónk (Attila, alias Sziki) inkább kiruccant a festői Kijevbe harmadmagával, hogy élőben tekintse meg a Svédország-Anglia derbit. Találkozott 150 Ft-os sörökkel, vicces kedvű britekkel, a derbit pedig természetesen az angol szurkolótábor sűrűjéből izgulta végig. Élménybeszámoló.
Élünk, fáradtak vagyunk mind a hárman, tegnap reggel érkeztünk haza. Viszont egy soha vissza nem térő lehetőséget kapva az élettől, ellátogathattunk Kijevbe, és jó pár ezer angol szurkoló gyűrűjében megtekinthettük a Svédország-Anglia találkozót. Mondanom sem kell, nem akármilyen élmény volt, de ne szaladjunk ennyire előre.
Az utazásunk kemény volt és hosszú, 16 óra brusztolós és fárasztó vonatozás. Csapról (Chopról), ahonnan a vonat elindult, annyit lehet elmondani, hogy a kóbor kutyák szabad bejárással rendelkeznek a boltokba és a '80-as években éreztük magunkat. A vonaton lejmoló kalauzok, de csodás tájak fogadtak minket.
Na de térjünk vissza az EB-re. Mi sokak legnagyobb megrökönyödésére, az UEFA hivatalos oldaláról szereztük meg a 30 eurós jegyünket, amiben benne volt még a postaköltség is még pluszban, ami a három fő részére kitett még egy jegyet. Azaz 120 eurónkba került mindennel együtt a 3 jegy.
Kijevbe érve sem fogadott minket túl sok meglepetés. Magyarra átszámolva 65 Ft-os, bedobós metrójegy, 200 Ft-os Bond cigi és 150 Ft-os jó sörök. Borzasztó sok önkéntes és huszonéves fiatal rendőrök tucatja. Óriási mértékű kedvességről, baráti fogadtatásról tudok beszámolni. Semmi problémánk nem volt, milliónyi közös fotót készítettünk svédekkel, angolokkal, ukránokkal és mindenki mással. Elég feltűnő jelenségnek mutatkoztunk, folyamatosan angol mezben, óriási ENGLAND sapkában és volt egy Andy Carrollunk is.
Az én drága jó barátom ugyanis meghasonulásig hasonlít Andy Carrollra. Az angolok megállás nélkül fotózkodni akartak velünk, illetve bármelyik pillanatban elkezdték énekelni a Fanzone-ban (szurkolók számára kialakított hely, lezárt utcák, 144 m2-es kivetítők, stb.) vagy a stadionban és környékén a One Andy Carroll, illetve ha viccesebbre váltottak, akkor a Two Andy Carroll kezdetű nótát. Mindenesetre mi nagyon élveztük és örömmel csatlakoztunk minden bohóckodáshoz. A Fanzone-ban 25 hrivnyáért mérték a Carlsberget, ami igen drága, kb. 750 forint, de volt 15 hrivnyás ukrán sör is. Mivel egy ismerősnél szálltunk meg, a költségeink igen csekélyek voltak ilyen téren, de sok angol zászlót láttunk a Fanzone melletti erkélyeken, na arról aligha lehetett volna ezt elmondani. Szép élmény volt a Fanzone-ban, amikor a mérkőzések közötti szünetben, megjelent egy Puskás Ferencről egy összeállított videó is.
A stadion környéke borzasztó nagy, a meccs előtt természetesen ez is le volt zárva. Az angolok konkrétan elfoglaltak egy egész pubot, ahol kirakták a zászlóikat és végtelen boldog sörözésbe és nótázásba kezdtek. Alig értünk oda és természetesen már szólt a One Andy Carroll is. Majd a Ten German Bombers in the Air is, míg el nem fogynak a bombázók. Az angoloknak természetesen több sem kellett, Sol Campbellt is elküldték a rigmusokban és megüzenték, hogy ők odamennek, ahová csak akarnak. "Fuck off Sol Campbell, we'll do we want." (Cambell az EB előtt azt tanácsolta a szurkolóknak, hogy ne is induljanak el, mert Ukrajna olyan veszélyes hely, hogy koporsóban fognak hazajönni. – a szerk.)
A helyünk nem odaszólt ahol az angolok ültek, de minket ez cseppet sem érdekelt, odamentünk. Ott sok ismerős arccal is találkoztunk, akik barátsággal fogadtak minket és énekelgettünk tovább. Nagyon jól láttunk ennyire lentről (kábé a szögletzászló szintjéről) is mindent. A szervezők szépen lepakolták az angol zászlókat a földre, csodás látvány volt. Egyébként persze mindenki állt a széken, vagy ahol éppen sikerült neki. Az egész nagyon közelinek tűnt, az első félidőben többször fel kellett tekintgetnünk a kivetítőre, hogy "Ugye elég távol járnak még a svédek?" Minden alkalommal nyugtázhattunk, hogy igen. Parker bombáját és Andy Carroll gólját olyan tisztán láttam, hogy ennél szebbet nem is gondoltam, hogy fogok aznap este. A tömeg megbolydult.
A második félidőben hideg zuhanyként ért minket a két gól. Éppen Ashley Young hátát nézegettem a szögletnél és némileg szomorúan próbáltam konstatálni, hogy kemény lesz ez még, mire annyit láttam, hogy a labda kipattan, majd a hálóban köt ki. Na, ekkor estem le a székről én is. Egy-két kolléga be is rohant előttem a futópályára. Nem sok sikerrel. A rigmusok pedig nem maradtak abba. Az angol szurkolók többször is sikeresen állították le a hullámzást és kellő fuck offozással illették az ezzel próbálkozókat, amin rajtuk kívül szerintem kevesen szórakoztak jól. Én is utálom a hullámzást, meccset akarok nézni.
Főleg, ha ilyen gólt is tudunk lőni...Nem is tudom leírni a pillanatot, ahogy az az orrunk előtt megtörtént. Csak tátottam a számat és borzasztóan büszke voltam Danny Welbeckre, mint Manchester United szurkoló. Láttunk már tőle hasonló gólt, így egyáltalán nem lepett meg, hogy ilyenre is képes.
A lefújás pillanatában pedig elindult az önfeledt ünneplés. Úgy vártunk a sípszót, mint a messiást. Bár előtte Gerrard kimaxolhatta volna a meccset, de nem tette. Fuckozott is keményen a mellettem Tony Blair maszkban pózoló 50-es kolléga. A meccset követően bizony nagyon nehezen indultunk haza. Természetesen ment is az éneklés, hogy mennyire nincs kedve hazamenni az angol szurkolóknak, akik nagyon jól viselkedtek.
Borzasztóan várom a folytatást, nagyon remélem, hogy nem okoznak csalódást a srácok. Rooney visszatérése is természetesen kellő optimizmussal tölt el. Bízom benne, hogy nagyon elszánt és jó formában van. A védelmen viszont nem ártana valamit még kicsit hegeszteni, bosszantó gólokat kaptunk.
Óriási élmény volt ez az egész, sokat tudnék még mesélni, meg fogok is még, ahol tehetem.
Come on England!
