Egy rendes szurkoló örül a csapata győzelmének és szomorkodik, ha kikapnak, jelen szituációban mégsem temet maga alá a letargia azért mert a hollandok 3:2-re nyertek a Wembley-ben. Mégpedig azért nem, mert ezzel a vereséggel csökkent némileg Stuart Pearce esélye arra, hogy megkapja az EB idejére vagy akár „végleg” is a kapitányi posztot. Az U21-es válogatottnál végzett munkássága alapján erre még nem áll készen. Másfelől így talán szerényebb elvárásokkal fut neki a csapat (és a média) az Európa Bajnokságnak.
Éppen ezért felesleges is túl sok karaktert elpazarolni erre a meccsre. Nem tudhatjuk, hogy az új kapitány milyen játékosokat és felállást fog preferálni, mindesetre a mai meccsből, ha látta, és remélhetőleg látta, egy-két dolgot leszűrhetett. Például azt, hogy a Barry-Parker kettős ugyan védekezésben elég masszív, de támadásban, elszigetelve a csatártól és a szélsőktől, meglehetősen impotensek, pláne úgy, hogy Gerrard szinte alig találkozik a labdával. (Talán, ha Barry helyén Carrick kapna szerepet…) Kiderült továbbá, hogy a hosszú száműzetés után visszatérő Richards-ra lehet számítani, illetve, hogy Cahill akár csatárként is bevethető. Plusz: Baines nem Ashley Cole, Jones ellenben hátvéd létére kreatívabban passzol, mint Barry. Továbbra sem tudni, ki helyettesítheti leghatékonyabban Rooney-t – Welbecknek nem sok esélye volt helyzetbe kerülni, az agilisebbnek tűnő Strurridge pedig egyelőre beszorult a szélső-szerepkörbe, a klubjában és a válogatottban egyaránt.
Ezek persze mind részletkérdések. Felállás, taktika nem sokat számít, ha nincs csapategység és nincs meg a hit és az önbizalom a játékosokban. A második félidőben, a gyorsan beszedett két gól után nagyon úgy tűnt, hogy nem egy csapat, hanem csak 11 megzavarodott játékos van a pályán.
