Bocs a címbeli szójátékért, de ez van: a mutatott játék alapján kijelenthető, hogy Anglia válogatottjának annyi keresnivalója van a világbajnokságon, mint kereszténydemokrata képviselőnek a melegfelvonuláson. Elképzelés és akarat nélküli játékot nyújtott a csapat ma este, néhány kivételtől eltekintve siralmas, kilátástalan teljesítménnyel.

Egyszerűen hihetetlen, hogy felállt védelemmel szemben ennyire tanácstalan tud lenni egy angol válogatott. Az algériaiak a remekül megszervezett védelem mellett megszállták a középpályát, eszük ágában nem volt támadni, de ha nem erre készült Capello, akkor meg ő nem való egy ilyen ország válogatottjának a kispadjára. Lampard és Gerrard ismét csődöt mondott egymás mellett - igaz, Stevie G a balszélre volt szánva, de többet volt bent középen, mint a vonal mellett, ahol így Ashley Cole rohangált fel s alá - míg bírta.

A másik oldalon ugyan volt játékos mindkét félidőben (a szemöldökborotválás világbajnoka, Lennon, majd SWP), de azon kívül, hogy egyszer-egyszer meghúzták a jobbszélt, semmi érdemlegeset nem nyújtottak - a mögéjük érkező Johnsonból meg felkészültek az algériaiak, és amikor megindult befelé, azonnal ott termett egy védő, és blokkolta a kísérletet. Barry sok labdát szerzett, de hiába, a kombinatív játékban ráadásul még nem tudott érdemben részt venni. 

A csatárok közül Rooney frusztrációjánál csak Heskey idétlensége volt nagyobb, egyikőjük sem tudott mit kezdeni a masszív arab védősorral - de ismétlem, erre lehetett számítani. Az egyetlen csapatrész, ahol bajunk nem volt, az a védelem, sőt, a lassúnak bélyegzett Carragher ismét bebizonyította, hogy helyezkedni nála jobban angol védő nem sok tud, mindig odaért, ahová kellett, pedig nála hatszor gyorsabb játékosokat kellett leszerelnie. James magabiztos volt, már ami a játékostársak lecseszését illeti, mert védenivalója nem volt.

Az egyetlen pozotívum a mezünk, mert annál szebb valóban nincs a mezőnyben. Ezzel persze még nem lehet vébét nyerni. És akkor osztályozzunk:

James (0) - Cole (5), Terry (5), Carragher (7), Johnson (5) - Gerrard (4), Barry (5), Lampard (4), Lennon (3) - Rooney (4), Heskey (4). Cserék: SWP (4), Defoe (-), Crouch (-)

82 komment

Címkék: vs algéria

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr952092680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistie 2010.06.18. 22:57:39

SWP 5? Jóformán momentuma nem volt..

kutyacica 2010.06.18. 22:59:28

ajjaj, nehez most pozitivnak lenni!

elore felhivom a figyelmet arra, mielott a sajtobol olvassatok a johirt, hogy 1990-ben is ket dontetlennek kezdtunk, tehat "minden rendben". not.

hinni akarok benne mindig, hogy jo lesz ez, es most az egyszer azert rohadt frusztralo ez, mert lattam ugyanezt a tarsasagot osszel kinyirni egymas utan egy rakas csapatot, ugyanezzel a felallassal tuzzel, atuto erovel, akarassal jatszani. hol van az a csapat?? Nem ertem, nem ertem, nem ertem.

Ja.. es meg a vb legszebb mezet is lesoroztem a vegere, a budos kurva eletbe :(

Btw, maganvelemeny: rohadjon meg az osszes ember aki a sajat csapatat kifutyuli, ezt soha, soha nem tudtam megerteni.

Szoval most inkabb sopankodok egy ideig, aztan osszekaparom magam mire jon a kovetkezo meccs.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.18. 22:59:53

@Pistie: jogos, nem vagyok magamnál az idegességtől.

ShanklyGates 2010.06.18. 23:02:06

Nem értettem a félidei Carragher-szapulást, de úgy látszik mégis egy meccset láttunk.

kutyacica 2010.06.18. 23:03:25

hol van az a csapat amelyik kijutott erre a vb-re? nem ertem, nem ertem.

a vedelem tenyleg fasza volt. a tobbi edeskeves, nem akarok inkabb elemezni, okoskodni se, megyek keseregni h kifujjam magam a kovetkezo meccsre.

egy maganvelemeny: megrohadhat aki a sajat csapatat kifutyuli.

es a vegere meg a vb legfaszabb mezet is lesoroztem :((

djemba 2010.06.18. 23:04:25

szerintem gerrard nem volt annyira szar, rajta meg a két szélsővédőn még éreztem, hogy akarnak
kérdem én
rendben, hogy nem tudnak egymás mellett játszani, de frank lampard hogy a büdös picsába nem lő át egy betömörült védelem ellen gerrarddal karöltve?
rúni lő át, akinek a kipattanóra kéne menni?
heskey saját 16-osánál szerel, miközben rá kéne lőni a labdát fel?
miért 2 csatár? rooneynak nincs tere, nem kap labdát, így nem tud lendületből indulni, márpedig akkor a legjobb
carrick? miért nem szerez anglia több labdát a középpályán. tekintve, h algéria nem vmi magabiztos, és a legveszélyesebb szituk mind a mélyen az algír térfélen szerzett labdákból voltak.
miért nem ütköztek többet testtel?
a védelem egyébként tényleg oké. miközben a kp-nak kéne melózni, ők hozzák a meccseket eddig. és ez nem azért baj, mert kiesnek, továbbmennek, szlovénia meg kiesik, oszt csókolom, de így akarnak egy németország, argentína ágon négy közé menni?
ezzel a játékkal?
maradona jobb edző mint capello?
ne máááááááááááááááááár
FORMAJAVULÁST AKARAUNK!!!
ja de persze ne felejtsük el, hogy a franciák így álltak 4éve, pontosan így. 2 szar meccs, akarat volt, de semmi ötlet, aztán továbbvergődtek vhogy, és kész

kutyacica 2010.06.18. 23:04:40

bazmeg blogmotor :( sixx tetszes szerint kitorolheted valamelyiket. v mindet. aaaaaaaa. picsaba, leiszom magam, az a jo megoldas rajottem.

Pistie 2010.06.18. 23:04:55

@sixx: Én is így vagyok vele. Egy Algéria így kibekkelje a meccset.. hihetetlen. De azért bennem erősen felmerül hogy a "hozott anyagon" felül itt már Capello is hibás.

garizim 2010.06.18. 23:05:27

Össze kell szedni magukat, mert lesz kinek szurkolni.

darksidexx 2010.06.18. 23:07:19

Na végre emberek. Felpattant a szemetek. Látjátok erről beszéltem eddig... Ez az angol csapat sehol sincs. Persze múltkor, amikor kérdezgettem, hogy mégis kitől várjátok a csodát ki lettem tiltva...meg la lettem hurrogva, hogy egy f*sz vagyok. Pedig én csak erről beszéltem. Nulla kreativítás, nulla csapat, nulla játékosokkal. Egyszerűen nincs köztük klasszis. Ennyi. De sajnos csapatként sem jól működnek... Jah és nem nem az edző a hibás. Ebből az állományból ezt lehet kihozni. Csak angliában sztárolják őket...na meg ti:) Na de pl. a franciáknál a domenec a balf*sz. Ő nem tud összehozni egy ütőképes csapatot, pedig azt a csapatot jóval jobb játékosok alkotják, mint az angolt. De nézzük maradonát. Szerintem ő sem jól csinálja. De annyi klasszis játékosa van, hogy gyengébb edzői teljesítménnyel is hozzák a meccseket. Ja és nem higuian gondolok...ő egy ratyi.

ShanklyGates 2010.06.18. 23:09:28

Nézzük a pozitívumokat:
- James nem kapott potyagólt!
- Milner nem játszott!
- remélem SWP se fog többet!
- ilyen kilátástalan játékkal sem kaptunk ki
- pár számmal kisebb arc a továbbiakban

garizim 2010.06.18. 23:09:46

@darksidexx: Menj inkább a francia oldalra! Örülünk, hogy itt voltál.

darksidexx 2010.06.18. 23:18:16

@garizim: Ne érts félre. Nem csípem a franciákat... Csak Zizuval és Youri Djorkaeff-el voltak ütőképes csapat...

sixx, téged kérdezlek: most őszintén...nincs igazam az angolokkal kapcsolatban?

garizim 2010.06.18. 23:23:22

@darksidexx: Én viszont még reménykedem az olasz-szindrómában: szarul kezdünk, szarul játszunk, aztán világbajnokok leszünk.

szbszig 2010.06.18. 23:27:35

A címbeli szójáték nem rosszabb, mint Somos kollégától a "nem Wayne-nek való vidék" kezdetű szösszenet valamikor a meccsen... :D

Pistie 2010.06.18. 23:32:05

@darksidexx: "Egyszerűen nincs köztük klasszis. Ennyi. De sajnos csapatként sem jól működnek... Jah és nem nem az edző a hibás. Ebből az állományból ezt lehet kihozni. Csak angliában sztárolják őket...na meg ti:) "

Elmondom neked, hogy az egész világon a vb esélyeseiként tartják számon Angliát. Nem csak mi, és nem csak az angol drukkerek. És még abszolút oda is érhetnek, ez csak a porhintés remélhetőleg... :)

És az angoloknál olyan klasszisok vannak, akik gyakorlatilag akármelyik válogatottban meghatározó emberek lennének. A franciáknak is erős a kerete, de igazából lóf*sz ehhez az angol kerethez képest.

Egyébként meg ha nem tűnt volna fel, ez a fórum az angolokról szól, nem kell szeretni őket, de ilyen baromságot beírni, hogy nulla játékosok, az azért nagy fokú sötétségre vall.

darksidexx 2010.06.18. 23:53:50

@Pistie: Oké bocsáss meg. Nem nullák. Persze ez relatív..mihez képest. Na de ebbe ne menjünk bele:) De lásd kivel van dolgod megváltoztatom. Mindegyikőjük középszerű játékos. Nincs kiemelkedő közülük. Az meg hogy beférnének bármlyik válogatottba...na ez egy nagyon jó vicc. Egy ilyen középszerűbe biztos, de oda meg minek. Sajnos mivel nincs közöttük kreatív játékos, ami alapvetően jellemző még mindig az angol focira, szóval ez miatt egy argentín vagy brazil csapatba semmiképpen sem... Ja és nem az angol bajnokságról beszélek. Az ok. Az színvonalas... de mint már írtam, csak azóta mióta tele van külföldi focistákkal akik színt visznek a játékukba. Ezzel rajtatok fanatikusokon kívül minden szakértő egyetért, úgyhogy nem nyissunk vitát. Én simán elismerem, ha az én csapatomat éppen gyengébb játékosok alkotják. Nem értem miért kell álomba ringatni magad. Ez az angl csapat ennyi. Sixx is elismerte és még sokan mások is. De te még nem láttad be...mind1, majd rájössz. az a szerencséjük, hogy nem kerültek össze argentínával, vagy akár mexikóval. Mert nagyon kikaptak volna tőlük... De mondom én nem fikázok. Egyszerűen mint kívülálló mondom ezt ésmivel én nem vagyok angol fanatikus szurkoló ezért én lehet jobban látom a helyzetet, mint te.Egyébként abban sincs igazad, hogy gyengébbek a franciák. Nem nem gyengébbek. Sokkal jobbak egyénileg mint az angolok...

Iniesta homokozik 2010.06.18. 23:56:31

Rooney szerint B csapattal verték volna Algériát, hehehe

a meccs végén pedig a kiutazó angol fanokat alázta meg, elképesztően nagy tapló ez a gyerek

a teljesítménye pedig az agyi kapacitásához hasonlóan hígfos volt

Capello nem tudom tényleg jobb-e mondjuk Eriksson-nál, mert ezért kár kijutni a Vb-re, elvenni a lehetőséget a horvátoktól, akik pár varázslatos meccset hoztak össze a 08-as EB-n

az komoly, hogy Vb előtt hosszabbítottak Capello-val?
hát ez magyaros volt, kb. mint Koeman-nal hosszabbítani a sorsdöntő meccsek előtt, ahol végig szoptunk persze

Poha 2010.06.18. 23:56:48

Ez bazmeg ez bunda volt. Ilyen szarul egyszeruen nem jatszhat Anglia :-(((
Az ellen kapujanal szinte minden labda melle ment. Durvan melle. Kozeben sem volt az egymasnak passzolashoz. Egyenes helyzetben sem. Ezt nem hiszem el. Es mi a viharert nem lehet Crouchot hamarabb behozni?!? Es miert kell Lampardot es Gerrardot ismet egyutt behozni?!? Megerdemelt vesztes! :-( Igy inkabb essenek ki! Mindig is nekik fogok szurkolni, de ez ubergaz teljesitmeny volt.

dzzzzz 2010.06.18. 23:57:46

@darksidexx: az angoloknak nincsenek klasszisai, de az angol csapatok mégis egy-egy angol válogatott játékos köré építik az egész játékukat, hiába vannak más nemzetekből kiváló játékosai? Hogy is van ez?

garizim 2010.06.18. 23:58:06

@darksidexx: na és melyik a te csapatod?

jo.e 2010.06.19. 00:00:38

Hát ez nulla volt. (Bár "hát" -tal nem kezdünk támadást :), ahogy ezt tegnap Egri V. -tól megtudtuk - elképesztő az a fickó)
Rooney a labdát nem tudta átvenni rendesen. Lampard nem lőtt. Megvan Gerrard jobboldali beadása amit Lampardnak szánt? Otthon ezt 20-ból 20x rálövi és ebből 15 gól. Nem értem, nem értem. Mi lehet? Fáradtság, fásultság? Nekem még az USA meccs után az jutott eszembe, h. R.-t lehet h. pihentetni kéne, ezt az Algériát nélküle is simán lenyomjuk. De ki adta volna be Crouch-nak? Na mindegy mostmá' megyünk előre, Szlovéniát megütjük!
Még hogy nincsenek klasszisok...
(Nekem 1ébként a szerbek meze tetszik legjobban)

dzzzzz 2010.06.19. 00:03:20

@jo.e: Gerrard ebből a helyzetből ebben a szezonban otthon 20-ból 7-szer lőtte volna rá és 3-szor lett volna gól, nagyon gyenge szezonja volt, így nincs igazán önbizalma.

Pistie 2010.06.19. 00:04:06

@darksidexx: Azért ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy a franciák egyénileg jobbak :) Konkrétan melyikőjükre gondolsz? Azt aláírom, hogy vannak ott olyanok, akik jók egyénileg. De akkor mért nem tudják ezt megmutatni? Csapatként egy nagy 0. Bár ez Domenech hibája. Kűzdeni tudás 0. Ez meg az ő hibájuk. De igaz, ez a fórum nem róluk szól. Viszont, ha az angolokat fikázod és a franciákat isteníted had emlékeztesselek a selejtezőkre: a franciáknak a vb-n sem lenne a helyük! Tehát itt szerintem le is zárhatjuk ezt a kérdést. És én reménykedem benne hogy tovább jutnak az angolok, mert akkor megcsaphatjuk a túlsztárolt Argentínát vagy Brazilokat.

darksidexx 2010.06.19. 00:07:21

@originalBalintos: na jó. Mondj egy angol klasszis játékost és mondok 3 jobbat ugyanazon a poszton, de persze más országokból.

jo.e 2010.06.19. 00:11:31

@originalBalintos: Ebben igazad van. Ezt a szezonját biztosan kihagyja majd a visszaemlékezéseiből.

WeAreEngerland 2010.06.19. 00:12:54

Sziasztok most írok ide először. Én úgy látom az angolok USA ellen úgy kezdtek ahogy vártuk gyors szép ismétlem SZÉP gól ötletes támadás végén. Az olyan volt mint a selejtező éreztem az erőt az angolokon is látam Capellon is hogy igen B*MEG ez az új angol vállogatott. Ezek után jött a kapus baki és minden összetört az a tipikus EPIC FAIL helyzet...

Ma én úgy láttam nem bíznak magukban. Ott van Gerard Lampard mint két játékos iszonyatosan nagy lövő és szokta is lőni rendesen a PL be de most mért nem?? Lampard is a 80 perc körül mikor már Defoe bent volt szépen megcsinál két lépést ott a folyosó nem ő tovább tolja amiből aztán Defoe lőt egy jó szart is ...

Mért nem bíztok magatokban??? W.R. nem is beszélek hihetetlen csalódás de legalább küzdött futott de ááá nem tudom ez nagyon nagyon kevés ha Capello tökös lenne meghúzná hogy W.R oldalt elöl Hes. mellet Def. és mögöttük Lampard osztana ha nem jön össze második félidőbe Def. megy bal szél és helyére előre a colos és Lampi helyére Ger. van itt lehetőség de egyszerűen ilyen betokosodott gondolkozással és felállással nem lehet...

garizim 2010.06.19. 00:13:21

@darksidexx: te olyan angolutálatban szenvedsz, mint amilyen franciautálatban én. Saját magamról tudom, hogy franciákkal kapcsolatban senki nem tud meggyőzni. ('98-ban majdnem sírva fakadtam...) Szóval szerintem téged sem fog meggyőzni senki. Felesleges is ideírnod.

dzzzzz 2010.06.19. 00:14:45

@darksidexx: mondj egy bármilyen játékost és mondok nála 3 jobbat ugyanazon a poszton
nem hiszem hogy az határozza meg egy játékos klasszisát, hogy lehet-e vele az én apukám erősebb mint a tiédet játszani

jo.e 2010.06.19. 00:20:17

Hagyjuk is a franciákat, mert elhányom magam. 1et azért még had' idézzek kedvenc riporteremtől: "a gall kakas nem látszik ki a sombrero alól" :) Mi legalább nem zakóztunk le sem itt a vb sem Mexico ellen az előkészületin. Akárhogy is, de ezek tények!
darksidexx: ha tényleg mindenkinél van jobb, akkor elmondhatjuk, hogy Anglia - Világválogatott : 0 - 11. Hurrá! Sose legyen nagyobb örömöd!

WeAreEngerland 2010.06.19. 00:20:50

szarjuk már le az itt kommentelő franciákat biztos hallot a francia blog mint a csapatuk

Az angol csapat többre hivatott ENNYI ha vért kell izzadni akkor is meglesz a csoport második hely a P*CSÁBA már nem ezért vártuk ennyit!!!!!

NEM TUDOM ELHINNI HOGY ENNYI ENNYIRE FUTJA CSAK DE TÉNYLEG EZZZZ ALGÉRIA nem hiszem el kb sírva fakadok

kutyacica 2010.06.19. 00:27:16

na jo, leguritottam ra 3 sort. Ez az eddigi legrosszabb teljesitmeny volt Capello alatt, pont. Ebbol nem kovetkezik hogy nem tudunk nagyon jok lenni, szoval fuck the haters (c)CraigyFerg. A jatekosok tudjak, hogy jobbak ennel. Capello is. Mi is, mert lattuk a meccseket az elmult ket evben.

Igen, ez egy hatalmas szar teljesitmeny volt. De ez nem jelenti, hogy szerdan ne tudnank vegre-valahara kiengedni azt a rohadt szellemet a palackbol.

Semmi emberfelettit vagy meglepot nem kell csinalni, egyszeruen ugy kell jatszanunk ahogy tudunk es akkor tovabb jutunk es elkezdhetunk menetelni.

Innen csak felfele vezet az ut fiuk. Get movin!

atlbilbaoo 2010.06.19. 00:29:02

Remélem a csigazabálókkal együtt kiestek!
Nagy nulla ez, nem csapat!
Nem is illettek mást, ebből a könnyű csoportból sem bírtok továbbjutni.

jo.e 2010.06.19. 00:33:33

@WeAreEngerland: Milyen 2. hely? 1.!!! :)
Mi is kell hozzá? Jobban a megverni szlovénokat mint az amik Algériát, ugye?

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.19. 00:36:21

Nem hiszem, hogy a játékosokról szólna a történet. De nézzük mik vannak benne a pakliban:

Anglia bejuthat ha nyer Szlovénia ellen. Ebben az esetben Szlovéniát biztosan megelőzi, a másik mérkőzés eredménye mindegy.

Anglia számára a döntetlen nem igazán jó, mert...

Ha az USA nyer, akkor több pontjuk lesz, Anglia kiesik.
Ha Algéria nyer, akkor több pontjuk lesz, Anglia kiesik.
Ha az USA - Algéria döntetlen akkor az USAval pontegyenlőség, a döntetlenek miatt a gólkülönbség is azonos, akkor nehéz a több rúgott gólt összehozni mint az USAnak... Ha nincs sok gól, Anglia kiesik.

Ha Anglia veszít, kiesik. Márpedig ha Anglia kapcsán is meg nem adott szabályos gól, stb. módszerrel segíti a FIFA a Szlovéneket akkor kemény ellenfelek lesznek.

USA szemszögéből: Ha USA nyer, és Anglia is nyer akkor a gólkülönbség lesz fontos szempont. Ha USA nyer, Anglia nem nyer, akkor USA bejut. Ha USA döntetlent játszik, és Anglia is döntetlent játszik, arról már beszéltünk, minden más esetben USA kiesik.

Algéria: Ha USA is, és Anglia is kikap akkor van esélyük.

Szlovénia csak akkor esik ki, ha USA és Anglia is nyer...

kutyacica 2010.06.19. 00:37:05

@jo.e: egyel gollal jobban kell, mert ugyanaz a golkulonbsegunk de ok tobbet lottek.

garizim 2010.06.19. 00:38:07

@jo.e: A selejtezők Angliája képes erre. Az Algéria elleni Anglia nem. Úgyhogy utóbbit gyorsan felejtsük el!

jo.e 2010.06.19. 00:41:05

@kutyacica: Igen én is ezt mondom. Akkor mind2en tudunk számolni :)
@52: Ha nem verjük meg a szlovénokat, ne is jussunk tovább ! 3 döntetlennel az olaszokon kívül senki sem tud továbbjutni.

ShanklyGates 2010.06.19. 00:44:06

még egy utolsó +

Eddig a nyolcaddöntőkben jött a reality check, most meg már a csoportban megvan. Így is simán tovább lehet jutni, a legjobbkor pukkant ki a hypelufi. Anglia döntőbe verekszi magát, Capello ismeri a '82-es olasz kottát.

Beyonder 2010.06.19. 00:45:11

@WeAreEngerland: igazad lehet, az a kurva Green-gól fogta meg az egész társaságot, az első meccsen teljesen rendben volt a játék. Pszichológus kéne ide, nem (csak)Capello.

N.Zoli 2010.06.19. 00:48:02

Nem voltak rosszak az algirok sem.

Megegyszer hajra es bizzunk a matekszerencseben!
www.youtube.com/watch?v=FO1RT8HoBrM&NR=1

Woland 2010.06.19. 00:50:45

@sixx:

haha, azert ez a blogbejegyzes is hozza az angolok mai szinvonalat. persze ertheto az ertekeleseknel fellepett agymenes.

De azert Carragher 7? :))))))))))) ezzel csak idegesitesz mindenkit, aki nem annyira elfogult Carragherrel szemben mint az edesanyja.

Oriasi mazli, hogy kisargittatta magat Jamieboy. Meg egy ilyen, a tamadast nagyjabol hanyagolo Algeria ellen is a szivbaj kerulgetett miatta. Komolyan aggodtam volna a szlovenek ellen ha o lofral kozepen.

A ket valamirevalo angol helyzet - Lampard lapos lovese 13 meterrol az elso felidoben es a Rooney elol kicsusztatott beadas - eppen Lennon munkajanak volt a hozadeka. De azert tenyleg biztos mindenki mas jobb volt. :)

A tovabbjutas meglesz, egy-ket golos gyozelem a szlovenek ellen oszt jovan.

kutyacica 2010.06.19. 00:54:18

@jo.e: jo de azert en be vagyok mar rugva plusz sose tudtam szamolni :) de azert ebben meglehetosen biztos vagyok most.

garizimmel egyet ertek, tudunk ugy jatszani ahogy kell ide, nem kell szepitgetni Capello hogy jo volt ez meg "i saw the English spirit" mint USA ellen, meg kell adni a jatekosoknak ami jar es gatyaba razni oket. konyorgom, mindannyian nezunk PL-t, minden evben latjuk ahogy a kedvenceink neha leszopnak siralomhaz jatekkal, aztan a jovo heten kinyirjak a kovetkezo ellenfelet. ez kell most ide. meg tudjuk csinalni, ez nem kerdes. c'mon!

leptem bulizni - ez egy jo parti lesz mert akik mennek azok kivetel nelkul amerikaiak, nemetek, franciak illetve en, szoval ez ilyen egyutt siros pialas lesz asszem. lol.

szerdan nyerunk, fuck the haters!

Shark06 2010.06.19. 01:04:16

Nem talalok szavakat. Ennyire elkepzeles nelkuli jatekot reg nem lattam. Kezd elfogyni a turelmem capello fele is. Ma is egy hulye pocs volt.

1. A lennon-hoz valo ragaszkodasa szanalmas. Csereje, SWP az 1.90-es algeriai vedok ellen. remek huzas. Mindketten futobolondok jatekinteligencia nelkul. A beadasok rendre szart se ernek. Az elso vedot talaljak el mindketten. Konkluzio:
JOE COLE, te hulye olasz barom.

2. Lampard utoljara 2004-ben jatszott jol angol mezben. capello azt mondta, hogy forma alapjan valaszt. Talan emlekeztetni kene erre.

3. Carragher=szar+meg egy kocsog arulo is, aki megmondta, hogy a pool-lal vesziteni rosszabb, mint a valogatottal. Miert nem jatszik Dawson? Remek formaban van es algeria + szlovenia ellen kellett volna vizbe dobni, es megnezni, hogy birja a nyomast. A Judasnal csak jobb lehet.

4. Heskey: szeretem a donkey-t, de mar reg nincs helye a valogatottban. Gerrardnak vagy Joe Cole-nak kene Rooney mogott jatszania es befejezni az agyatlan ivelgetos focit.

5. Rooney: a szurkoloknak valo beugatas helyett inkabb nyujtani kene valamit a palyan vegre. Azt mondtad, hogy ez lehet eleted nagy vb-je! Hat rajta, es kussolj!!!

England Forever!!!

brian78 2010.06.19. 01:13:01

Tényleg nehéz ezt a teljesítményt, illetve annak hiányát kommentálni...

Érthetetlen, hogy klubcsapatjaikban meghatározó teljesítményt nyújtó játékosok annyit nyújtanak a válogatottban, mint egy földbe szúrt fakaró (Lampard, Terry, Lennon, akárki).

Nyilván meg lehet verni a szlovéneket, bár én ebbe már nem vagyok biztos, de ezek után minek? Az első valamire való csapat bucira ver.

Jöjjön Dawson, Joe Cole, Carrick (de ha lehet a 2007-9-es, ne a mostani), bárki, csak ez a lelketlen és ötlettelen játék ne legyen.

Come on you Engerland!

lupetto 2010.06.19. 01:36:11

Olyan édes, ahogy Capellót szídjátok. Ő eddig mindenkivel mindent megnyert kb, ahol edző volt, nem benne van a hiba. Fáradtnak tűnik a csapat inkább, plusz a szokásos angol betegség.. kicsit erősebb válogatott nyakába egyből mérhetetlen győzelmi esélyeket akasztan a brit média, amit a szurkolók otthon és külföldön újra és újra bekajálnak, a játékosok meg az elvárt kivételes képességek híján csak összerogynak a súly alatt. Sokkal kifizetődőbb lenne szerényebben, negyed ennyi hype mellett készülgetni és sokkal tovább juthatnátok minden egyes tornán.Aztán meg majd a kiesés után lehet szídni a mindig szerencsés olaszokat, meg focizni nem is tudó, csak güriző németeket, meg az igazságtalanul továbbment akárkiket.. Több szerencsét a folytatáshoz

h4ns 2010.06.19. 01:41:15

defoe rooney
lampard lennon millner carrick
cole terry king/dawson warnock
hart

ez a nyero angol csapat, nem valami kibaszott celebvalagotott, mit keres 3 jatekos a kezdoben a PL 7. helyerol????

es konyorgom young miert nem valogatott?

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.19. 07:41:05

@Woland: szerintem ő volt a mezőny legjobbja angol oldalról, de te biztos másképp láttad.

stars7726 2010.06.19. 08:03:49

Lehet,hogy az angolokat vb esélyesként tartják számon,csak nem ilyen játékkal,és teljesítménnyel.pusztán a "nagy nevek" már nem elég a jó játékhoz.lehet,hogy a .PL. kurva erős bajnokság,lehet,sőt biztos.csak nem az angol játékosok miatt.hanem a rengeteg külföldi okán.lehet szidni a kapitányt,lehet.csak sajnos az angol csapat a szokásos vb szintjét hozza.több,mint 20 éve szurkolok nekik,volt ahová még ki is utaztam miattuk.elkeserítő látni,hogy a heti 100e fontot kereső sztárok szenvednek algéria,meg usa ellen.elképzelés nélküli futballt játszanak.és vki mmondja meg hol vannak az angol fiatalok,hol az utánpótlás?mert,hogy ezt a szerencsétlen Heskeyt erőltetik minden világversenyen...ez az abszolút kétségbeesés jele.sajnálom.

mrs. white 2010.06.19. 08:39:31

A foci viszonylag egyszerű játék. Soha nem az nyer aki papíron jobb játékosokból áll, hanem aki tesz a győzelemért. Felszántja a pályát fut amíg hordágyon viszik le. Számomra az a furcsa, hogy ezek a játékosok bl-ben bajnokságban képesek 2-3 gólos hátrányból iszonyatos energiáket mozgósítva a sírból visszahozni a meccseket. Tegnap azt láttam, hogy az algériai játékos 50 m sprint után, nem vitatkozik a bíróval nem szidja a társát, hanem mint az őrült sprintel vissza védekezni. Ezeket csak hasonló elszántsággal lehetett volna megverni. Talán ha bekapnak egy gólt az felébreszti őket. Armstrong az egyik touron elesett egy néző miatt. Utána elmondta, olyan adrelint löketet kapott, hogy 35 km/h átlaggal ment fel a hegyre, úgy hagyta el a többieket mint ha motorbiciklivel ment volna. Ez kellett volna az angoloknak is, egy időben kapott nagy pofon. Lehet hogy a szlovénia elleni késő lesz.

Pistie 2010.06.19. 08:39:52

Aludtam rá egyet, és arra jutottam, hogy kár ezen aggódni. Nem most kell jól játszani, hanem majd a döntőben. A spanyolok is kikaptak egy noname Svájc ellen, aki a legutóbbi EB-re is csak azért jutott ki mert ők rendezték.. olaszok is hozták a szokásos fost, már a németeknek is van egy bukó, stb. No para, Szlovéniát megverjük 1 kamu tizivel, aztán az egyenes kiesésben oktatjuk Argentínát :D

Tóth Ágas 2010.06.19. 08:45:04

szenzációs, milyen jól beszélnek magyarul az angol drukkerek!

mrs. white 2010.06.19. 08:45:51

@Pistie: Ha csak az eredményeket nézném azt mondom igazad van de a spanyolok akár rúghattak volna 5 gólt, a németek 10 emberrel verhették volna a szerbekeket. Itt a játék kiábrándító nem az eredmény. Az egyetlen remény, hogy az olaszok tipikusan igy szoktak szenvedve eljutni a döntőig. Más kérdés hogy pont ezért nem tartom sokra az Ő eredményeiket szemben pl brazíliával. Valamint a magyar aranycsapatot többre tartják, híresebbek mindenhol mint az őket döntőben elverő németeket. Az örökkévalósághoz nem ilyen játék vezet.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.19. 08:46:11

@Tóth Ágas: magyarázd már el nekem, miért baj az, hogy az angol válogatottnak szurkolunk? turul és felesleges magyarkodás nélkül, észérvekkel.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.19. 08:48:29

@mrs. white: leszarom az örökkévalóságot, meg a szájhagyományt, én a statisztikákat szeretem. egy győzelem meg akkor is győzelem, ha az odáig vezető út ronda, rögös, és 1-0-ás kínszenvedésekkel van kikövezve.

kombany12 2010.06.19. 09:08:46

@Pistie:

"aztán az egyenes kiesésben oktatjuk Argentínát"

önbizalom az van.. ahoz képest hogy pár napja még diego volt mindeki számára az idióta meg a gyenge argentin csapat.. mostmár dicsőség lenne a vb favorit angoloknak oktatni őket?:)

és aki irta hogy angliának nincs klasszis játékosa annak teljesen igaza van.. az otthoni bajnokságban ezek a játékosok sztárok de egy vb-n ez nem elég.. itt a kis csapatok is nyerni akarnak és attól hogy angliával találják szembe magukat nem fognak beszarni... anglia van túlsztárolva .. pontosan azért mert egy angliai ujságban megjelenő sztárolást a külföldi lapok is átvesznek... és világszerte harsogják hogy anglia mekkora király csapat... ird és mond 2 darab játékosa van a szigetországnak gerard és lampard aki találna magának munkát külföldön... rooney pedig abszolúlt a túlsztárolás esete... ez a világbajnokság itt focizni is kell nem csak hajtani mert ha nem teszed lefociznak...

kombany12 2010.06.19. 09:13:37

@sixx:

"egy győzelem meg akkor is győzelem, ha az odáig vezető út ronda"

én szivesebben nézek meg egy csapatnak 7 olyan meccsét ahol szépen fociznak és mondjuk kikapnak a döntőben mintsem hogy olyan bohócbajnokok legyenek mint eb-n görögország vagy vb-n legutóbb az olaszok.. szép és tudatos játékkal nyerni az igazi bajnokok sajátossága... pl tavaly barcelona..

fran7 2010.06.19. 09:17:30

Az a baj szerintem, hogy ott tévedtek az angol szurkolók és talán Capello is, hogy azt hitték, hogy csak a Green potya akasztotta meg őket, az első meccsen. Nem volt igaz. Az angol ellentámadások veszélyesek voltak ugyan, de szerintem az amerikaiak végig nyomtak. Vagy legalábbis dominálni akartak.
A németeknél is ez volt a baj az 5. percben mentek 1-gyel, majd a 15. percben kettővel, s ez elhitette velük, hogy jók legalábbis jobbak mint valójában. Egy győzelem után nem szabad világbajnoki címről beszélni. Csak a vb-döntőn.

Beyonder 2010.06.19. 10:12:33

A szlovének ellen meg kéne kockáztatni egy J. Cole, Carrick, Gerrard, Barry, Lennon középpályát, Rooney-val elől. Barry csak a védekezéssel foglalkozhatna, mert a támadás nagyon nem ment neki, Carricknek az jobban fekszik, SG meg Roo mögött játszhatna.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.19. 10:17:01

Ugyan már, elég a siránkozásból. Ki ne szenvedne (spanyol, francia, olasz) Nézzük a dolgok jó oldalát! Van egy masszív védelem, amit nehéz áttörni. A kétballábas Heskey helyett Defoet kéne kezdetni, látványosan ügyesebb, és Crouchnak is több időt adni. Nem mondom, egyik sem egy Messi, dehát ez van, nem gólzápor kell, hanem egy-egy gólocska. Én nem tudom elképzelni, hogy ne verjék meg a szlovénokat, utána pedig megjön az önbizalom. Az elődöntő a minimum! Goo for England!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.19. 10:21:08

@fran7: Teljesen 1etértek. Már a meccs után is írtam, mennyire káros ez a kapushecc. Ilyen minden kapus játékában benne van, hihetetlen faszság ezt túlspilázni. Sajnos Capello engedett a nyomásnak, és lecserélte Greent, ami egy borzasztó lépés. Álljon be bárki így egy kapuba: kap egy potyát és vége a karrierjének. Persze könnyű mindent a kapusra fogni, miközben ha belegondolunk, csak már 2 és 1 gól elég lett volna a 6 ponthoz!

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.06.19. 10:22:09

@fran7: Teljesen 1etértek. Már a meccs után is írtam, mennyire káros ez a kapushecc. Ilyen minden kapus játékában benne van, hihetetlen faszság ezt túlspilázni. Sajnos Capello engedett a nyomásnak, és lecserélte Greent, ami egy borzasztó lépés. Álljon be bárki így egy kapuba: kap egy potyát és vége a karrierjének. Persze könnyű mindent a kapusra fogni, miközben ha belegondolunk, csak már 2 és 1 gól elég lett volna a 6 ponthoz!

fraulein praxa 2010.06.19. 11:20:50

nahát sixx, te ekkora angol-fan vagy?..:-)

nagyon szeretem az angolokat, az első focisták akiket megjegyeztem 10 évesen shearer, gascoigne, mcmanaman és fowler voltak, még '96-ból. soha nem szurkoltam senki másnak, és nem is fogok. de amit tegnap láttam... annyira remélem, hogy csak valami áramszünet volt ez náluk, és rendbejönnek, rossz volt ezt látni. végre arányleg könnyű csoportba kerültünk, nem állandóan a szivatás, err e megcsináljuk mi saját magunknak a halálcsopit. meg kell verni szlovéniát, mert sajna nekik a döntetlen is jó lesz (usa sztem leveri algériát és nagyon bízom benne, hogy leveri, mert hánynom kell a "játékuktól"). nem kell 4-5 góllal, csak 2-vel mondjuk... olyan jó lenne.

Ronal-d'oh! 2010.06.19. 11:44:22

Rossz vicc volt a tegnapi. A kapu felé se mertek fordulni még a szélső védők se, Lampard-Gerrard szánalmasan gyenge együtt, de igazából mindenki, Heskeyt meg zavarják már el a bús picsába, egy idióta melák balfék, semmi több.

14Gus88 2010.06.19. 12:28:31

Ez valami szánalom így nem lehet vb-t nyerni :(

darksidexx 2010.06.19. 13:00:05

@kombany12: na végre még valaki aki teljesen jól látja a dolgokat az angol játékosok túlsztárolásával kapcsolatban.

Más: nem értem mi a problémátok a két állítólag világklasszis überfasza középpályás Gerrard és Lampard együtt játszatásával. De miért van az, hogy pl. annak idején rivaldo és ronaldinho nem zavarta egymást a pályán...vagy a
barcelonában xavi és iniesta...stb. Sorolhatnám, de minek. Nem értem a problémát ezzel kapcsolatban.
Capellot meg tényleg felesleges szidni bárkinek is. Erre van egy mondás, amire most biztos sokan meg fogtok rám orrolni, pedig ez a helyzet: szarból nem lehet várat építeni...

normaluser 2010.06.19. 13:15:09

@darksidexx: Nincs kedved megnézni a többi blogot? Megsúgom, hogy a spanyolok nagyon szarul kezdtek és már a németek is túl vannak egy vereségen, benézhetnél már hozzájuk is. Mi már értjük a lényegét a hozzászólásaidnak, a többi blogban nagyobb funra lelsz ;)

Pistie 2010.06.19. 13:33:23

@darksidexx: Ne haragdj, de fingod sincs az angol válogatottról, a játékosairól, de talán még a fociról sem, ha nem érted mi a gond Lamps és Gerrard együtt játszatásával.
Egyébként, az "állítólag überfasza" Lampard ebben a szezonban több gólt lőtt mint David Villa, Fernando Torres, vagy Luis Fabiano. Pedig ők mind csatárok, akkor a középpályások felsorolásába nem is kezdek bele. Ja és ez csak a PL-ben lőtt gólokat számolva. Mellesleg meglepődnék ha mondanál olyan klubcsapatot, ahova mondjuk Ashley Cole nem férne be.. Vagy ha Gerrardot leigazolja a Margit, akkor biztos padozni viszi, nem?

darksidexx 2010.06.19. 13:42:11

@Pistie: Gerrard-nak pár meccset adok a madridnál. Káká sokkal jobb játékos, mégis mellőzik...

Pistie 2010.06.19. 15:12:07

@darksidexx: Káká a brazil lufi. Már kipukkadt. Murinhoval lehet újra jobb lesz, de sosem lesz már olyan mint volt.

darksidexx 2010.06.19. 15:24:56

@Pistie: alapvető tehetségbeli különbségről beszélek. Gerrard sosem lesz olyan jó, mert nincsenek olyan adottságai, mint Kákának... Ahogy Rooney sem lesz olyan csatár soha, mint amilyen Ronaldo Nazario De Lima volt...

garizim 2010.06.19. 16:50:51

@darksidexx: Figyelj öreg! Még mindig nem kaptam választ arra, melyik a te csapatod. elég gusztustalan csávó az, akinek nincs csapata, csak abban élvezkedik, hogy mást ócsárolhat. Pláne, ha nem is ért hozzá...

darksidexx 2010.06.19. 17:54:48

@garizim: ezt inkább hgyjuk, hogy ki nem ért hozzá és kérlek te se mínősíts én sem teszem veled. Te elvakult angol drukker vagy ennyi. Az igazság meg nálam van. Nekem nincs konkkér csapatom a vb-n, de mivel a szép kreatív támadófocit szeretem ezért a következő 3 csapat közül bármelyiknél szívesen látnám a vb trófeát: argentína, brazília, mexikó

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.19. 17:57:01

@darksidexx: azért ez az igazság nálam van dolog elég erős elsőre. neked is van véleményed, meg neki is, sőt, nekem is, tudod, olyan ez, mint a segglyuk, mindenkinek van.

garizim 2010.06.19. 18:51:40

@darksidexx: sajnálom, minősítésemet nem tudom visszavonni. Meglehetősen undorító dolog, amit ezen a blogon csinálsz.

darksidexx 2010.06.19. 19:01:29

@sixx: Tényleg gusztustalan? Ha te azt mondod igen és teljes mértékben hülyeségeket beszélek, akkor többet nem írok...

52 · http://52nap.blog.hu 2010.06.20. 13:09:04

@garizim: A "Győzzön a jobb", a "Jó show-t szeretnénk látni", és hasonló alapon minden mérkőzésen az éppen akkor szimpatikusabbnak szurkoló semleges nézők megnyerése, hogy ne ellened, hanem melletted álljanak, fontos dolog lélektanilag. Viszont nekik könnyen lesz éles véleményük a csapatról.

Más kérdés, hogy a jelzős szerkezetek nélkül is működik a dolog. Ha azt mondom, a szlovéneket nehéz lesz ezzel a játékkal megverni, ha Anglia nem változik, akkor Szlovénia - USA lesz a továbbjutó, amit nehéz lesz otthon megmagyarázni... Az jelzős szerkezetek nélkül is lesújtó vélemény.

A gond az, hogy ezt ti is tudjátok, és ez a vélemény tökmindegy, hogy semleges nézőtől, az angol csapat szurkolóitól jön, esetleg USA drukkertől.

A jó csapat olyan, hogy az ellenség szurkolóit is tudja szórakoztatni, a későbbi "semleges" meccseken maga mellé állítani. Erre az angol csapat jelenleg képtelen, ezt magának köszönheti, és ez tükröződik a neked nem tetsző kommentekben is.

A füttyöt, a semlegesektől jövő csúnya kommentet tessék lenyelni. Az ellenfél szurkolói az egyetlenek akiknek nem illik fütyülni.

krj 2010.06.21. 13:16:20

anglia már évek-évtizedek óta értékelhetetlen teljesítményt nyújt, hasonlóan a magyar futballhoz, csak kicsit nagyobb hátszéllel és több pénzzel. ebből a társaságból még capello is csak ennyit tudott kihozni, vagy szabotázs az egész...:-) a 66-os vébét is csak bírói tévedésből nyerték, meg azért, mert otthon voltak. a játék hazája...bahhh

Walmer 2010.06.21. 13:28:24

@52: "A jó csapat olyan, hogy az ellenség szurkolóit is tudja szórakoztatni, a későbbi "semleges" meccseken maga mellé állítani."

ez a tetszetős elmélet ott bukik meg, hogy a "jó csapat", mint olyan definiálhatatlan.
Nálam meg az a jó csapat, amelyik leveri az ellenfeleit és le se szarja mit gondolnak róla.
Én az életben nem tudnék olyan csapatnak szurkolni, aki éppen legyőzte az angol válogatottat.

krj 2010.06.21. 14:22:59

@Walmer: és ha a magyar volna az? :-)
süti beállítások módosítása