Eddig is sejtettem, hogy a Tv2 jó külsejű, szögletes állal és kockahassal, illetve jó csöcsökkel rendelkező műsorvezetői tulajdonképpen szellemi fogyatékosok, és csak azért vannak a tévében, hogy az esélyegyenlőségnek is adjanak egyet arrafelé, de a mai reggel mindenen túltett, amit eddig láttam.

Fülöp Márton volt a Mokka vendége, aki kölcsönben a kisebbik manchesteri csapat, a City kapuját védhette két három meccsen, de persze az agyhalott szerkesztőnek és a kesztyűbábként funkcionáló két szerencsétlen műsorvezetőnek a hírből csak a Manchester maradt meg, meg az, hogy az valami ismert csapat, ott volt az a Ronaldo nevű balettáncos, meg ilyen kupákat is nyertek sokat.

 

Most, hogy szombaton BL-döntőt közvetít a tévé, menten elő is kellett venni Mártont egy kis színes stúdióbeszélgetésre, aminek már a legelején érződik, hogy a jó külsejű, és a pornóiparban minden bizonnyal nagy karrierre számítható szőke riportercsajnak fogalma sincs arról, hogy Manchester az egy város, és abban van két csapat, a City meg a United. Rá is kérdezett Fülöpre, hogy oszt a csapattársak nem sírtak, hogy nem jutottak idén BL-döntőbe? 

Nem ragozom, mert minek. Dilettáns, felkészületlen, tudatlan banda dolgozik az adónál, a legjobb az lenne, ha maradnának a saját kis belterjes celebviláguknál, készítsenek celebhiradót, celebszakácsműsort, meg a faszom tudja milyen hitvány műsorokat, de a labdarúgásról, ha lehet, akkor soha a büdös életbe' ne beszéljenek.

54 komment

Címkék: tv tv2 barmok

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr712015215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_karmapolice_ 2010.05.19. 13:06:46

MEGALOL. szegény Fülöp...

jasszgeri 2010.05.19. 13:08:02

"Fülöp Márton volt a Mokka vendége, aki kölcsönben a kisebbik manchesteri csapat, a City kapuját védhette két meccsen"

három meccs volt. na most ki a cikibb?

kew1n 2010.05.19. 13:09:13

a mokka ma teljes onszopatast rendez ahogy latom a felhozatalt :)

sixx · http://comment.blog.hu 2010.05.19. 13:10:55

@jasszgeri: jogos, de a kettő nem ugyanaz, baszod.

Zoli 29 2010.05.19. 13:11:16

A cikkel csak egyetérteni tudok.

SimiTomi 2010.05.19. 13:13:46

Igazi sötétség honol a stúdióban.

Logan Grimnar 2010.05.19. 13:18:41

Őszintén, mit vársz a tv2-től? A műsorvezető csajok a szereposztó díványon szerzik az állást, a fickók szintén... :-))))

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.05.19. 13:23:00

Tényleg jobb lenne, ha pornózna a csaj.

AMDFan 2010.05.19. 13:23:21

A fickó legalább tudta hogy a csaj hülyeséget mondott, mert utána nagyon kiemelte, hogy majd PÁR ÉV MÚLVA a BL DÖNTŐ közelébe is juthat a City :)

brusi53 2010.05.19. 13:30:01

Nagyon gyenge és szánalmas a tv2 reggeli müsora, a kérdések, a riport alanyok mint szinvolalatlan.Általába a megalázás a céljuk, inkább söpörnének a saját portájukon,müsorvezetök a munkatársukat csábitják el, ez egy rohadt banda. Igaza volt Vonának, felégetni öket, és sóval behinteni a terepet, hogy még hirmagjukse maradjon.

AMDFan 2010.05.19. 13:31:53

Egyébként az egész riport felépítése szánalmas volt. Belehozták a TAVALY ELŐTTI BL döntőt a Uniteddel, az idei BL döntőt, meg a Manchester Cityt. Ki lehetett az a baromarcú aki összeállíta ezt a blokkot...

peter parker 2010.05.19. 13:36:10

sixx:óriási melényúlás egy hangzatos címért, és nem az első.
a jány valszeg arra gondolt hogy a jövő évi BL-be nem jutottak,..mint ahogy marci is erre válaszolt.

shame on you bulvárindex!

sixx · http://comment.blog.hu 2010.05.19. 13:39:10

@peter parker: akkor nézd meg még egyszer, kispofám, és ne csak ugass a vakvilágba.

AMDFan 2010.05.19. 13:40:55

@peter parker: Mindegy mire gondolt, azt mondta: BL döntő. Én meg arra gondoltam, hogy milliárdos leszek mégsem vagyok az :) Kit érdekel mire gondolt...

SimiTomi 2010.05.19. 13:44:55

@peter parker: Ezt te hogy látod bele a dologba? Mert én sehogy.

Acclivius 2010.05.19. 13:52:41

Szánalom a köbön!

A riporter faszi (bocs nevet nem tudok) buta mint a tök. Fájdalmas! A csajt ne bántsátok, szerintem is bizonyíthat még a pornóiparban... :-)

gt203 2010.05.19. 13:55:05

a szöke luvnyának tényleg pornóban a helye! bár ha meglátnám azt a semmitmondó üres tekintetet amit itt mutat...

Fanyuvo 2010.05.19. 14:14:17

Ez nem a Maya Gold?
Vagy legalábbis nagyon hasonlít rá :)

ToMorgan 2010.05.19. 14:16:47

Hehehehe, bolhabol elefant.
A luvnya tenyleg elkurta a "BL dontot", de azert nem volt annyira veszes. Marci vette a lapot es kisegitette.
A luvnyan sunaznam, a TV2 meg egy szar de azert tul van lihegve ez a dolog.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2010.05.19. 14:20:20

Kárász legalább tudta, hogy valami arab befektetők vannak a csapatnál, de ez az interjú akkor is gáz...

Thrasher 2010.05.19. 14:25:51

hoppá, ki ez a csaj?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.05.19. 14:27:00

Hát én is láttam. Egyszerűen nem értettem a szitut. AZt hogy a csaj agyhalott azt igen, de hogy Fülöp Marci miért nem javította ki?! Hiszen az ostoba kérdések egyértelműen a Unitedről szóltak. Ezért nem szabadna a TV2-nek focival foglalkozni, primitívek hozzá.

Artie 2010.05.19. 14:29:33

@brusi53: hirmagjuk? Még jó, hogy te magyar vagy, így téged nem irtana ki Vona.

Pedig jobban járnánk, hidd el.

Nehéz a nyelvünk, mi?

Thrasher 2010.05.19. 14:42:17

@kis_kiraly:
köszkösz.
remélem, nyomja majd a TV2 a csajt valami fotózás erejéig, kár lenne nem kiverni rá.

Brain$torming 2010.05.19. 14:50:26

Srácok, a Mokka már jópárszor szopatta önmagát kiváló műsorvezetőkkel.
Ez is csak egy a sorban, messze még a vége.

sunázósün 2010.05.19. 15:01:18

@sixx: a főoldalon csiszolj egy kicsit a szövegen, mert az is kurva gáz.
ha nem te követted el, akkor rúgd tökön, akit illet.

Micimedwe 2010.05.19. 15:14:55

A Mokkánál már csak sixx gyengébb, mint az közismert.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.05.19. 15:16:49

@Micimedwe: jaj, egy germán drukker véleménye nehogy mérvadó legyen már, mi lesz veletek Ballack nélkül, kispofám?

Sierpe (törölt) 2010.05.19. 15:18:33

Fülöp tényleg arra válaszolt, hogy a BL-be nem jutás csalódás volt-e, ezért nem javította ki. Szerintem eszébe sem jutott, hogy a csaj nem tudja, hogy ez nem az a Manchester

Bloodscalp 2010.05.19. 15:21:01

@Thrasher: ez is egy vélemény:)

mondjuk örülhettünk hogy tudták hogy kapus...

Sierpe (törölt) 2010.05.19. 15:21:29

Kicsit nekem is fura, de pl a VB-t is szokták VB döntőnek nevezni, előtte van a selejtező, a torna meg a döntő. Szóval nem hülyeség azért amit peter parker írt, de én is valószínűbbnek tarom ebben az esetbe, hogy a csaj hülye :)

Salvatore Bonanno 2010.05.19. 15:43:01

@peter parker: A csajnak egyetlen értelmes gondolata nem volt a témában. Azért nem volt olyan nyilvánvaló az égés (de, az volt), mert mind Fülöp, mind Kárász érzékelte a kérdés baromságát és jól reagáltak rá.

Shesh Besh 2010.05.19. 15:45:18

Ez nagyon kemény!!
Kész vagyok! Teljesen egyértelmű, hogy fogalma sincsen mit beszél!
"de a labdarúgásról, ha lehet, akkor soha a büdös életbe' ne beszéljenek." ezzel maximálisan egyetértek.

De nem ez volt a legdurvább ettől a csajtól. Emlékszem max 1 éve lehetett, Overdose tulajával, meg 1-2 lovásszal csinált helyszíni interjút. Élő! 5 perc megfeszített, erőltetett beszélgetés után képes volt a következő kérdést feltenni:
- De a lovon nem ül senki verseny közben, ugye?
-????? (ember totál lefagyott)
- A lovon...
- HÁT DEHOGYNEM, A ZSOKÉ!!!

Kész, sakk, matt. Nem hittem el.
TV2 vs. sport
ennyi

ridegfarkas 2010.05.19. 16:04:16

A tv2 egy kupac szar,ez nyilvánvaló tény.Ezek a "riporterek" meg fosszigetek a nagykupacon belül.

csárli hárper 2010.05.19. 16:04:50

mosóporostv, már csak legyintek, na de a Kőbán Ritának is nagy nehézséget okozott annó a Diósgyőri Eto...

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2010.05.19. 16:48:48

"amikor igazából a kapusokon van a hangsúly meg a világ szeme az amikor tizenegyesekre kerül a sor." igen! addig meg az összes játékos mellé lövi sz összes helyzetet???

szarfej 2010.05.19. 17:15:52

láttam félálomban, egyből kinyílt a csipám amikor keverték a szezont a faszommal

kborzy 2010.05.19. 17:36:04

Csak 1 dolgot mondjatok amit a TV2 nem szar el.
Minden reggel látom 6:30 kor a híradót meg utána ezt a csodát ameddig el nem indulok melózni. (nem vagyok hülye csak kell valami háttérzaj) viszont amikor néha oda oda nézek és fel is fogok valamit akkor általában sikítani tudnék a felkészületlenség és a hozzá nem értés miatt.
Emberek nem kell mindenhez érteniük de akkor legalább ne tegyenek úgy mintha.
Fájdalom az egész.
A legnagyobb bajom azonban nem is ez, hanem az, hogy a többi se jobb.

hunTomato 2010.05.19. 17:38:36

a ropcsit má ismerem a gyuribás interjú óta!

kerdesek05 2010.05.19. 17:44:52

Tatár Csilla
26 éves. tavaly végzett a BKFen.
Az ERTÉELES Gönczi Gábor felesége.
friss diplomás 26 éves. műsorvezető.
ennél lejjebb úgy sem juthat:)

kerdesek05 2010.05.19. 17:45:59

Az kérdés:
BESZÉDHIBÁS, FELKÉSZÜLETLEN CSAJOK CSIPOGNAK A TVKBEN.
KÉREM SZÉPEN EZ ALAPKÖVETELMÉNY?

hunTomato 2010.05.19. 17:54:47

@kerdesek05: köszi a választ nem álszetnkedésből de életemben nem hallottam erről a nőről pedig néztem már retek klubbot meg csiga 2-őt is , most hogy megmondtad a nevét utánanéztem. Kéremszépen még a wikipédián is van róla szócikk!
Most én szégyeljem magam a tudatlanságom miatt, vagy az aki billentyűt ragadott a nőért?

petya.bacsi 2010.05.19. 17:58:45

@kerdesek05: de, elvégez még egy médiaiskolát, és akkor tutira képben lesz. Az adott tévének még szerintem van is ilyen képzése... :)

jpmjpm 2010.05.19. 21:29:11

Azért a műsorvezető suna az interjú végén jól kivágta magát azzal a kérdéssel, hogy:"Mit gondolsz a két csapat kapusáról? Kivel nézed a szombati meccset?". Itt már képben volt.

És egyébként talán nem az ő hibája, hogy az interjú alá toltak egy felveztő videót a Man.U-ról. Simán gondolhatta az elején, hogy Fülöp abban a menchesteri csapatban véd.

kicsibuta 2010.05.20. 17:47:46

@Fanyuvo: Bazz, tényleg hasonlít! :D

birdito 2010.05.20. 22:23:15

A cikket nem értem. Amennyire lehettek, képbe voltak a műsorvezetők. Talán inkább a zsebben turkálást kellett volna fikázni, ha már a fikázás a divat.

GGG77 2010.05.20. 23:24:08

Na, most ebben az esetben Kárász kicsit kimentette Tatár Csillát, aki jobban járt volna, ha kávézik egyet míg Kárász elbeszélget Fülöppel. Sőt, Tatár akkor járna a legjobban, ha elhagyná a tévés pályát és nem égetné tovább magát.
Nem, a pornó nem jó, ahhoz túlságosan savanyú, rideg jelenség.

GGG77 2010.05.20. 23:25:54

Ja, csak hogy igazságosak legyünk, ezért a produkcióért a szerkesztőnek is egy nagy tarkón vágás jár.
süti beállítások módosítása