Engerland

Van egy ország, ahol álmomban jártam amely időtlen idők óta a legnagyobb futballnemzetek közé tartozik. A nép imádja a focit, hétvégenként tömve vannak a lelátók, a klubjaik állandóan ott vannak a legjobb 4 között a BL-ben. A válogatottjuk mégis csupán egyszer tudta megnyerni az egyik nemzetközi kupát, valamikor a hatvanas években.

Ismerős?

Anglia mellett sokáig Spanyolország volt a VB-k és EB-k ügyeletes lúzercsapata, akik mindig nagy reményekkel érkeztek, és mindig pofára esve távoztak. Két éve aztán megdőlt ez a sztereotípia, Aragonés-ék írtak egy új forgatókönyvet, olyat, amiben már happy end is van, tegnap pedig kiderült, hogy működik a dolog hosszútávon is. Hogy mi változott? A spanyol szurkolók szerint:

A játékosok az Eb-győzelem óta hisznek magukban, és a  válogatottnál nem az egyének számítanak, csak a csapat.

A korábban a nagy tornákra mindig esélyesként érkező, aztán üres kézzel távozó spanyoloknál a fejekben volt a legnagyobb változás, a játékosok elhitték, hogy nyerhetnek, bíznak magukban, és tudják, mire képesek.

Nyilván naivitás lenne azt hinni, hogy az angol csapattal csak fejben vannak problémák, de láthattuk az elmúlt években / évtizedekben, mondjuk a büntetőpárbajoknál, hogy sokszor egyáltalán nem a képességekkel volt a probléma. Hogy a mostani esetnél maradjunk: vajon miért esett szét a vébére a selejtezők alatt hibátlanul játszó csapat? Hogyan lehetséges, hogy a keret minden tagja egyszerre felejt el futballozni? Valószínűleg már maguk a játékosok is hisznek az angol átokban, nekik kellene tanulniuk a spanyol példából. A spanyoloknak sikerült az átkot megtörni, előbb-utóbb Rooney-éknak is sikerülni fog. Kivárjuk.

A kiesés után, nem meglepő módon, mindenki az okokat kutatja, és bár szórakoztatóak a szakértők, újságírók spekuláció is (rengeteg "Hogyan mentsük meg a válogatottat" típusú okosság született az elmúlt két hétben) az érintettek véleménye nyilván fontosabb. Joe Cole szerint az angol válogatott képtelen úgy megtartani és járatni  a labdát, mint a többi csapat. És nem csak a németek elleni meccsről van szó. "Majdnem minden csapat, ahol eddig játszottam, a válogatottat is beleértve, minél gyorsabban el akarja juttatni a labdát az elől lévőkhöz. Nemzetközi szinten ez nem működik. Technika kell, labdabirtoklás, passz, mozgás. (...) Lehet, hogy most fizetjük meg az árát, hogy miénk a világ legjobb bajnoksága. Lehet, hogy át kéne gondolni, hogy tanítjuk a gyerekeket focizni. "
Cole nyilván nem találta ezzel fel a melegvizet, de nem csak ő van ezen a véleményen. Utolsó mondatához hasonlót javasolt a Daily Telegraph szakírója is, aki Özil és Barry "párharcának" példáján illusztrálja, hogy miért  is kellene (némi kockázatot is vállalva) több teret adni az olyan kreatív játékosoknak, mint például Joe Cole.

Nem teljesen ide kapcsolódik, de fontos link: remek Bobby Charlton-interjú Rooney-ról, Capelloról, Alf Ramsey-ről, és a régi idők angol focijáról.

Capello marad. A BBC tudósítója szerint az FA illetékesei egyhangú döntést hoztak. Már Roy Hodgson Liverpoolos kinevezése is jelezte pár napja, hogy nem lesz változás, ő lett volna ugyanis az első számú jelölt a kapitányi posztra, Eriksson és Capello után pedig nem akart senki egy újabb külföldit. A bennfentesek szerint persze a pénz is szerepet játszott: Don Fabio 10 milliós kompenzációra tarthatna igényt kirúgása esetén, hála annak, hogy a vébé előtt kivettek a szerződéséből egy záradékot. (Más kérdés, hogy e nélkül is járna neki kábé 6 millió.) A hivatalos verzió szerint persze a döntésnek semmi köze a pénzhez, az FA bízik benne, hogy Capello „tanulni fog első nemzetközi tornájának tapasztalataiból, és ez kétségtelenül erősebbé tesz minket a 2012-es Európa Bajnokságon.” Don Fabio mindenesetre azt nyilatkozta, hogy készen áll új emberek bevetésével új lendületet adni a csapatnak. Neveket nem mondott, a BBC elemzője Jack Wilshere, Jack Rodwell, Adam Johnson és Joe Hart nevét említi, mint olyanokét, akikről Capello korábban elismerően nyilatkozott. Szerinte (mármint a BBC-s kolléga szerint) bennük kéne az angol Özileket és Müllereket megtalálni, más kérdés (ezt már én teszem hozzá), hogy Özilék játszanak a saját csapataikban, míg az angol fiatalok általában csak statiszták a klubjaikban.
 

A vébé számunkra véget ért, a blog viszont, az előzetes tervekkel szemben, nem fog két évre tetszhalott állapotba kerülni. Pofára estünk, valóban, de a szurkoló (közhely következik) akkor is szurkoló marad, ha éppen szar neki szurkolónak lennie. Ősszel kezdődnek a 2012-es EB selejtezői, a mostani blamázst nyilván nem lehet elfelejteni, de nem tehetünk mást, mint hogy bízunk a jobb folytatásban. A blogon lesznek továbbra is beharangozók, meccs utáni értékelések, lapszemlék, hírek, de igyekszünk a különféle korosztályos vébékre is odafigyelni, hátha már most kiszúrjuk a jövő Upsonjait és Barryjeit Gascoigne-jait és Linekerjeit. (A tovább után még több csalódott szurkoló, via skysport.)

Three Lions on a shirt,
Jules Rimet still gleaming,
Thirty 44 years of hurt,
Never stopped me dreaming. 

A rendkívül megterhelő gyászmunkát szakítsuk meg egy kis baromsággal: a Daily Mail újságírója komoly oknyomozó munkával arra jutott, hogy Wayne Rooney, a bibliai Sámsonhoz hasonlóan, a szőrzetében hordozza az erejét, nem csoda tehát, hogy legyantázott mellkassal nem ment neki a játék.