Van egy ország, ahol álmomban jártam amely időtlen idők óta a legnagyobb futballnemzetek közé tartozik. A nép imádja a focit, hétvégenként tömve vannak a lelátók, a klubjaik állandóan ott vannak a legjobb 4 között a BL-ben. A válogatottjuk mégis csupán egyszer tudta megnyerni az egyik nemzetközi kupát, valamikor a hatvanas években.

Ismerős?

Anglia mellett sokáig Spanyolország volt a VB-k és EB-k ügyeletes lúzercsapata, akik mindig nagy reményekkel érkeztek, és mindig pofára esve távoztak. Két éve aztán megdőlt ez a sztereotípia, Aragonés-ék írtak egy új forgatókönyvet, olyat, amiben már happy end is van, tegnap pedig kiderült, hogy működik a dolog hosszútávon is. Hogy mi változott? A spanyol szurkolók szerint:


A játékosok az Eb-győzelem óta hisznek magukban, és a  válogatottnál nem az egyének számítanak, csak a csapat.

A korábban a nagy tornákra mindig esélyesként érkező, aztán üres kézzel távozó spanyoloknál a fejekben volt a legnagyobb változás, a játékosok elhitték, hogy nyerhetnek, bíznak magukban, és tudják, mire képesek.


Nyilván naivitás lenne azt hinni, hogy az angol csapattal csak fejben vannak problémák, de láthattuk az elmúlt években / évtizedekben, mondjuk a büntetőpárbajoknál, hogy sokszor egyáltalán nem a képességekkel volt a probléma. Hogy a mostani esetnél maradjunk: vajon miért esett szét a vébére a selejtezők alatt hibátlanul játszó csapat? Hogyan lehetséges, hogy a keret minden tagja egyszerre felejt el futballozni? Valószínűleg már maguk a játékosok is hisznek az angol átokban, nekik kellene tanulniuk a spanyol példából. A spanyoloknak sikerült az átkot megtörni, előbb-utóbb Rooney-éknak is sikerülni fog. Kivárjuk.

3 komment

Címkék: vb jegyzet spanyolok kesergő

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr182146893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garizim 2010.07.13. 00:37:33

Ne haragudj, de ez egy naív kérdés. Miért esett szét a csapat? Gondolj Terry és Bridge konfliktusára. És ez csak egy példa. Gyakorlatilag saját maguk verték szét a csapategységet. A spanyoloknál jó volt a csapategység, a korábbi katalán- spanyol szembenállás Raul kihagyásával megszünt. A hollandok is kihagyták a szokásos csapaton belüli konfliktusokat, pedig korábban még fehér-fekete konfliktus is volt náluk...

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.07.13. 09:40:22

@garizim: A Terry-Bridge konfliktuson kívül milyen játékosok közötti feszültség volt még? (Én mondjuk eleve nem vettem volna el Terry-től a kapitányságot, jót tett volna Capello csapaton belüli tekintélyének, ha kiáll a játékosa mellett, úgy ahogy Mourinho szokta.)
süti beállítások módosítása