Hétfőn az FA illetékesei elfogadták az úgy nevezett Youth Development Review-t. Első hallásra nehéz ettől a hírtől izgalmi állapotba kerülni, pedig ha minden a tervek szerint alakul, akkor ezzel az angol futball alapjaiban fog megváltozni. Összehasonlításként: a németek 10 évvel ezelőtt valami hasonlóval kezdtek kísérletezni – az eredményt a legutóbbi VB-n már meg is csodálhattuk, egész közelről.

A kiművelt szakértők évek óta mantrázzák (itt a blogon is volt már róla szó), hogy az angol utánpótlás legnagyobb hibája, hogy a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt, magyarul gladiátorokat képez játékosok helyett. A Nick Levett és Gareth Southgate által kidolgozott program pont ezen kíván változtatni, a következő intézkedésekkel:

• A 12 év alatti gyerekek a jövőben nem nagypályán, nagykapura játszanak, ahogyan eddig, hanem az életkoruknak megfelelő méretű pályán és létszámban. Konkrétan:
  • U7 és U8 = 5 v 5
  • U9 és U10 = 7 v 7
  • U11 és U12 = 9 v 9
  • U13+ = 11 v 11
• Az edzők bátorítják a több labdaérintést, a technikai fejlődésre helyezik a hangsúlyt.
• A 12 évesnél fiatalabbak esetében nem készítenek tabellát, és nem publikálják a meccseredményeket. 8 éves korban nem az a fontos, hogy nyernek-e a csapatok vagy sem, pláne, hogy ezen a szinten még gyakoriak a demoralizáló hatású 20-0-ás meccsek.
• A cél, hogy a gyerek élvezze a játékot, ezért a szokásos 8 hónapos helyett 6 hetes hosszúságú, torna jellegű rendszerben bonyolítják le a bajnokságokat, de a tétnélküli mérkőzéseket is támogatják.

„Egy dolog, amit a mi edzőink nem tanítanak meg a gyerekeinknek, amit a külföldi edzők igen, hogy miként passzolják a labdát nyomás alatt... aztán pedig hogyan egyérintőzzenek. (…) Aztán azt se, hogy miként őrizzék meg a labdát nyomás alatt... a külföldi játékosok ezt sokkal jobban csinálják, mint mi. Ez az egyik oka, hogy miért birtokolják mindig többet a labdát." Ezt már Rio Ferdinand nyilatkozta a twitterén, a döntést kommentálva és gyakorlatilag alátámasztva a szakértők véleményét.

Ide kapcsolódik egy másik projekt, a még tavaly ősszel meghirdetett Elite Player Performance Plan, amit a szakma egy része jóval kisebb lelkesedéssel fogadott, mivelhogy ennek köszönhetően a nagyobb klubok (még) könnyebben el tudják szipkázni a kisebbek tehetséges játékosait. A jogos aggodalmakon túl azonban az EPPP is azt szolgálja, hogy a hazai („home grown”) játékosok jobb és hasznosabb képzésben részesüljenek. A lényeg: az angol akadémiák egy 1998-as szabály értelmében csak a közvetlen környezetükből (a klubtól 60 illetve 90 percnyi távolságból) csábíthatták magukhoz a gyerekeket, és csak heti 5-6 órában foglalkozhattak velük. A spanyol, holland vagy a francia kluboknál ez heti 8-10 óra, plusz a hétvégi meccs. És akkor a Barcelona-féle bentlakásos La Masiát még nem is említettük (most már igen.) Az EPPP-nek köszönhetően mindez megváltozik.  

Alan Irvine (Everton): „Az EPPP segíteni fog, mert több időt foglalkozhatunk a fiatalokkal. Tegyük fel, hogy az U10-ben van egy remek góllövő gyerek, de azt mondják az emberek, hogy nem elég gyors, nem elég erős, nincs jövője. Az új rendszerben időt kapunk. Nem küldjük el, mert nem helyezkedik jól. Hanem kivehetjük a többiek közül és külön utasítások alapján gyakorolhat. Mindezt az extra idővel biztosítani lehet. Ha az új szabályok alapján sem fogunk fejlődni, akkor valamit rosszul csinálunk, de már nem lehet kifogás az idő hiánya.”

Nagyjából 10 év múlva kiderül, mennyire sikeres ez a reform. Ha növekszik a PL-ben az angol játékosok aránya, a válogatott repertoárja pedig már nem csak „rúgd és fuss”-taktikából áll, akkor megérte belevágni. Az angol futball hagyományait pedig nem kell félteni, a válogatottból nem lesz 150 centis, metroszexuális labdazsonglőrök gyülekezete, az alapértékek megmaradnak, de muszáj felzárkózni a mezőnyhöz.

A szövegbéli idézeteket a manutdfanatics.hu kiváló összeállításából ollóztam. Érdemes elolvasni az egészet.