A világbajnokságon a francia válogatott ugyanolyan csúfosan leégett, mint az angol, az új kapitány, Laurent Blanc ezért megtette az egyetlen logikus lépést: nyomott egy restartot. Nem dobta ki teljesen a régi keretet (bár többen a vébén fellázadó játékosok közül még büntiben vannak), viszont láthatóan más szisztémában, „spanyolosabb” stílusban játszanak. Nem állt még teljesen össze a csapat, de jó úton járnak. Capello ehhez képest (a látottak alapján) úgy gondolja, nincs szükség gyökeres változásokra, elég egy-két helyen frissíteni a keretet. A mai (tegnapi) meccs világosan megmutatta, melyikük jár jó úton. 

Lehet persze a sérülésekkel takarózni, vagy arra hivatkozni, hogy ez csak egy barátságos meccs, de a lényegen ez nem változtat: a meccs nagy részében úgy játszott a francia csapat az angollal, mint macska az egérrel. A kommentátorok kivételesen nem beszéltek butaságokat: a két csapat, sőt a két mentalitás közti különbséget leginkább a középpályák összevetésével lehet illusztrálni. A franciák bátran cseleztek, képesek voltak arra a bravúrra, hogy kettőnél többször érjenek a labdába egymás után (lásd az első gólt), míg az angolok tanácstalanul kergették őket, aztán jobbhíján 40 méteres ívelésekkel próbálták Carrollt megjátszani.

 Természetesen nem Capello hibája, hogy nincs az angol középpályások közt egyetlen Xavi-kaliberű játékmester (nem véletlen, hogy megpróbálta Scholes-t visszacsalogatni), és arról sem tehet, hogy Gerrardnak ma látványosan nem volt kedve kihajtania magát, az viszont több mint jellemző, hogy a másik olaszhoz, Mancinihez hasonlóan, a mindig veszélyes Adam Johnson helyett inkább a darabos mozgású, de megbízható droidot, Milnert játszatja, akinek még senki nem merte megmondani, hogy az ő gyorsaságával hanyagolnia kellene a megkerülős cseleket. Barry sosem volt egy kreatív spíler, az ifjú Henderson csak 5 méteres alibipasszokra vállalkozott, Walcottról megint kiderült, hogy egydimenziós játékos, Gerrard hozzáállásáról pedig már volt szó (más kérdés, hogy még így is neki volt a legtöbb helyzete), így aztán semmi meglepő nem volt a játék alakulásában.

Egyedül az újonc Andy Carroll dicsérhető, aki szorgalmasan lefejelgette a felrúgott labdákat, de Richards sem mozgott rosszul (pláne Jagielkához képest), Adam Johnsonról pedig tudtuk, hogy sérülten is hasznosabb, mint SWP és Milner együttvéve. A semminél valamivel ez is több. 

 

 

3 komment

Címkék: összefoglaló capello barátságos

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr382456267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SPEED 2010.11.18. 11:28:05

Az alapvető tévedés ott van, hogy Milnert nem szélsőként kell játszatni, hanem mondjuk Barry posztján, hátrébb és beljebb.

Szerencsére nem láttam ezt a szenvedést, de az, hogy Capello úgy képzeli el a fiatalítást, hogy behívja a klubjában csak kispados Gibbset és Smallingot, miközben a hónapok óta kurva jól játszó Matt Jarvis esélyt se kap, már sok mindent elárult.

t.o.d. 2010.11.18. 11:43:03

Lassan kiderül, hogy van hely a világon, ahol Capello célfutballja nemcsak a látványt, de az eredményességet is agyonvágja. Ez Anglia. :-(

Integető hajbókoló lufiember 2010.11.19. 14:09:21

Tanulságos meccs volt, ezt meg kell hagyni, nekem kicsit visszahozta a rögbimeccsek hangulatát a tömött Wembley és a kergetődző kék-fehér mezek. :)

Felfoghatatlan amúgy látni Capello-t hogy darálja be a kudarc, a bulvársajtó, nehéz lesz ennek a válogatottnak beindulnia. Szerintem a kulcs a csapatszellemben kellene, hogy legyen, nem a fiatalításban, de ezt csak a testvérblog írója mondja. :)

Sok sikert a folytatáshoz!