A Chelsea középpályása az első Dél-Afrikában tartott sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy továbbra is bízik saját magában, és szeretné elvállalni a tizenegyesek végrehajtását, már ha a csapat kap majd ilyet. Ez persze a dolog egyik fele, mármint az önbizalom, kell hozzá a másik, a mester is, aki majd szépen eldönti, ki álljon a labda mögé. 

Lampard szerint messzemenő következtetést a japán elleni meccsből levonni nem kell, báér azt elismerte, hogy az első félidőben elég tré játékot mutatott a csapat. "A második 45 percben sokkal jobban játszottunk, voltak helyzeteink is, éás szereztünk két gólt is, igaz öngólokat, de erről aztán végképp nem mi tehetünk.

Gyorsabban, pontosabban, erőszakosabban kell futballoznunk a VB alatt. A felkészülési meccseken a keret kipróbálása volt a cél, nem voltunk összeszokva, így nem lehetett kiugróan jó eredményt elérni. A nyitómeccsünkig viszont összekapjuk magunkat, ezt garantálhatom."

Úgy legyen, Frank, úgy legyen. Én már megtettem a végső győzelmet 10 000 forinttal, ki ne basszatok velem.

10 komment

Címkék: lampard 11 es

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr732056780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheSt!g 2010.06.05. 10:27:49

Éán az angolok helyéáben nem lennéák nyugodt, ha mondjuk egy mindent eldöntő büntetőhőz Lampard áéllna oda. Mondjuk az is igaz, hogy akkor ki máés, Gerrard se lenne megnyugtatóbb megoldáés. (;))

_Szom Ki-Van · http://csollima.blog.hu/ 2010.06.05. 10:49:28

Mindenesetre mi pártoljuk a Dinamo London játékosának elhatározását!

Beyonder 2010.06.05. 12:07:32

Messi mester megmondja a frankót:

Lionel Messi claims Wayne Rooney is the perfect candidate that can lead England to World Cup victory, because he is fearless.

“Wayne Rooney has to be England’s penalty taker. For me, there is no other choice.”

“Frank Lampard and Steven Gerrard are world-class players who, in the Premier League, you would expect to score 99 out of 100 penalties, but the difference with Rooney is that he plays with no fear.”

“I have played against him and he doesn’t let any occasion get to him - not the fans, not the players, nothing. When he is on the pitch it is just him and the ball – and it’s that attitude which must make him England’s No.1 penalty taker. His no-fear attitude can make him unstoppable this summer.”

kutyacica 2010.06.05. 17:48:21

Capello tudtommal a Japan meccs utan ugy nyilatkozott, tovabbra is Lamps lovi a buntetoket, de ez persze nem feltetlen jelent sokat, az is valtoztathat a helyzeten h stevieg csk lett. Szvsz en is Rooney-val lovetnem, de ez talan elfogultsag.

lt aldo raine 2010.06.05. 20:08:54

elmúlt két tizijét kihagyta, a nagy számok törvénye szerint a kövi 198-at be kell rúgnia. de én is rooval lövetném a tiziket.

gloryMU 2010.06.05. 20:54:53

Jól emlékszem hogy a portugálok ellen is kihagyta Lampard 2006-ban? Asszem egyedül Hargreaves rúgta be. Rúgja Roo szerintem is, de bennem is van elfogultság.

Woland 2010.06.05. 22:09:57

en Gerrard-nak adnam a tiziket, nagyon magabiztosan es jo szazalekkal operal. nem is tudom hirtelen felidezni mikor lattam utoljara tizit rontani. mig Lampard eseteben gondolkodas nelkul is emlekszem 3-4 esetre.

a csatarok kozul csak Rooney kerulhet szoba, ebben egyetertek az elottem kommentelokkel.

gloryMU 2010.06.06. 03:00:31

Steve G is kihagyta portugálok ellen, utánanéztem. Persze mindenki hibázhat, emiatt nem írnom le Gerrardot. De Rooneynak örülnék a legjobban.

England win The Ashes! 2010.06.07. 00:14:22

Na ne már! Lampard a kupadöntőn is kihagyott egy tizit, lassan seedorfi magasságokba kerül büntetőügyileg.

N.Zoli 2010.06.07. 01:04:54

Az elet nem kivansagmusor (sajna). Nekem mindegy ki lovi, csak a labda a haloban landoljon. Ha tizenegyes parbajokig eljutnak, akkor tobben is loni fognak. Soha nem felejtem el a '98-as angol-argentint, mikor Beckhamnek meg a meccs elejen jutott melegviz a tusoloban, aztan emberhatranyban eljutottak a hosszabbitasig, majd a tizenegyesparbajt megnyertek a marhapasztorok. Akkor serkentek ki az elso osz hajszalaim.