Öregember nem vénember

2010.06.02. 12:28 sixx

Az angol újságok persze kiemelt helyen foglalkoznak a tegnapi kerethirdetéssel, kiemelve a kutyakomédiát ami megelőzte (eredetileg déli 12 órakor kellett volna bejelenteni a 23 nevet, aztán délután négy lett belőle), és Walcott mellőzését, amivel kapcsolatban meglepően egységes és toleráns a sajtó: ha Capello így látja jónak, akkor igaza van, írják a brit lapok.

A Guardian azt emeli ki a 23 utazó játékos kapcsán, hogy ilyen öreg kerete még egyetlen világeseményen nem volt az angoloknak, de egyben ennyire tapasztalt sem: az átlagéletkor 28,7 év, ami nem sokkal, de több, mint az 1954-es csapaté a maga 28,4-es átlagával - igaz azt annak idején a 39 éves Sir Stanley Matthews tornázta fel ilyen magasra. A 23 játékos összes 900 alkalommal volt válogatott, azaz fejenként 39,1-szer, ez jóval több, mint az 1990-es eddigi rekord (32,2). 

Az egykori válogatott szélső, Chris Waddle több újságnak is azt nyilatkozta, hogy Walcott azért maradt ki a keretből, mert nincs esze a focihoz: "Az Arsenalnál fantasztikus játékosokkal játszik együtt, mégsem tudta a helyét megszilárdítani a csapatban. Bármennyit nézem a játékát, egyszerűen nincs agya ehhez a sporthoz. Nem ért a futball nyelvén, ez van."

Sir Geoff Hurst szerint Walcott nem képes egyenletes teljesítményt nyújtani egy-egy sorozatterhelés alatt, és ettől nagyon tartanak a szövetségi kapitányok. Theo a hírt golfozs közben kapta Capellótól, aki minden kimaradt játékost saját maga hívott fel, hogy ne másodkézből tudják meg a rossz hírt. Az első csaldottság után Walcott igazi profihoz méltó nyilatozatban vette tudomásul a döntést, sok sikert kívánt Capello csapatának a VB-n és kijelentette, hogy ha a kapitánynak a jövőben szüksége lesz rá, természetesen rendelkezésére áll majd.

17 komment

Címkék: lapszemle capello keret

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr812050258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloryMU 2010.06.02. 12:39:17

Érdekes, hogy mennyire bíznak az angolok Capelloban, emberünk bármit tesz az angol sajtó helyeselve bólogat. Egyébként amit elmondtak Walcattról az ugyanúgy igaz Lennonra is, gyorsnak gyors, szélen elhúz bead, de ezenkívül semmi esze sztem neki se. Walcatt meg higgadtan fogadta a hírt, bár mást nem is lehet mondani.
Jó lesz ez :P

gloryMU 2010.06.02. 12:42:23

Walcott* és ráadásul kétszer is elírtam :$

gyengetölcsér · http://hidegskocia.blogspot.com 2010.06.02. 12:50:27

Azt olvastam, hogy Capello azt kérte Walcottól, hogy a szélen fusson el, ehelyett állandóan befele ment. A japán meccs szünetében meg is kapta a magáét a kapitánytól, mégsem változtatott a 2. félidőben.
Máshol meg azt, hogy Crouch-csal gyakorolta a beadásokat, és az istennek nem tudta a pálcikaember irányába rúgni a labdát. Gyorsnak lenni nem elég, passzolni is tudni kéne.

FaberK_ 2010.06.02. 13:26:36

Csatlakozz az angol csapathoz az index fórum Foci VB 2010 Góltotó topikjában ( forum.index.hu/Article/showArticle?t=9110465 )!
Az alap tippjáték mellett a kialakult csapatokkal lejátszuk a magunk foci VB-jét. Részletek a topikban!

Walmer 2010.06.02. 13:44:33

@gloryMU: szerintem az nem feltétlen gond, ha az angol sajtó nem szedi szét már a vébé előtt. kap ő majd eleget, az első kevésbé sikeres meccs után.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.02. 13:57:47

@gloryMU: Azért a selejtezőben mutatott teljesítmény több, mint lecsendesíthette a sajtót - főleg, az utóbbi két kapitány "remeklése" után.
Ami meg a személyes bejelentést illeti: Capello jó pszichológus is - vagy alkalmaz egyet:). A válogatottnak erre is szüksége van - gatyába kell rázni őket, és kiosztani, aki szarul játszik, legyen az Gerrard, Walcott, Rooney - mindegy.

sixx · http://comment.blog.hu 2010.06.02. 14:00:56

az egyik sajtótermékben, aminek a nevét nem vagyok hajlandó leírni, a főcím az volt, hogy capello azért nem vitte el theót, mert nem azt csinálta, amit mondott neki. nem ismerem a részleteket, mert nem olvasom azt a mocskot.

Walmer 2010.06.02. 15:04:21

leírom helyettetek: The Sun.
Állítólag a brit tudósok kedvenc lapja.

gloryMU 2010.06.02. 15:09:35

@Walmer: Én sem azt mondtam, hogy gond, félreértés ne essék. Annyit akartam mondani, hogy mennyire bíznak az angolok Capelloban, és a válogatott sikerében, hiszen 66 nem tegnap volt.
Abban meg egyetértek veled, hogy szétszedik őt is ha leszerepel a csapat.

N.Zoli 2010.06.02. 15:15:20

A fent emlitett napilap Lions Kingnek nevezte Capellot:)Kulon melleklet foglalkozott a vb kerettel.

Szergő 2010.06.02. 16:31:56

@Vészmadár: "kiosztani, aki szarul játszik, legyen az Gerrard, Walcott, Rooney - mindegy."

aha,Gerrard...

Beyonder 2010.06.02. 23:32:21

Theo-nak még jól jöhet, hogy most pofára esett. Nagyon korán elkezdték sztárolni (anyád, Erikson!), ami valószínűleg nem tett neki jót.

Ha már ész: Adam Johnsonnak pont annyi esze van, mint Lennonnak, SWP-nek és Walcottnak együttvéve, és mégse vitte ki őt az olasz. Pláne, hogy SWP és Lennon kábé ugyanazt tudja, Johnson viszont ballábas, az egyetlen a támadók közül...

Ráday Anti 2010.06.04. 03:07:22

A világbajnokság blogja, hírekkel, cikekkel, érdekes írásokkal és sok minden mással. Előtérben többek között az angol foci
Csekkold le itt:
blog.vb2010.info/

t.o.d. 2010.06.04. 11:07:10

@gloryMU: A nickedből ítélve az lenne a szégyen, ha Valencia nevét írnád el...
Grory MU, come on England! :-)

gloryMU 2010.06.04. 13:23:49

@t.o.d.: Azért illett volna tudni leírnom Walcott nevét is :)