Így nyerjük meg a VB-t

2010.06.01. 12:00 sixx

A csoportkörre kár szót vesztegetni, a nyomorult kolonisták száját pont úgy elkenjük, mint az algírokét meg a szlovénokét, nem lehet kérdés, hogy kilenc ponttal megyünk tovább, mégiscsak mi találtuk fel ezt a sportot, nehogymár. A második helyen nagy meglepetésre az USA fog végezni, nem, mintha osztana-szorozna a dolog, mert a következő körben úgyis elhullanak.

Ekkorra Joe Cole visszasérül már, Roo a harmadik csoportmeccsen letölti a két elsőn kapott sárgákért járó büntetést, Lampard után Gerrardról is kiderül, hogy nyomás alatt nem tud tizenegyest lőni, így két kihagyott büntető után a harmadikat már nem a legtöbbre taksált középpályásokra, hanem Glen Johnsonra bízza Capello.

Carragher a második kispados meccs után összepakol és hazamegy, Ashley Cole az Algéria meccs előtt jelenti be, hogy mivel a Spurs többet fizet, mint a Chelsea, egy kerülettel odébb áll. Terry megdugja Crouch nejét (lásd első képünkön), és majdnem Rio Ferdinandot is, de ő gyorsabban fut, mint a pálcikaember asszonya. 

A nyolcaddöntőben Ghána az ellenfél, de csak öt percig, amikor is Crouch fejesével megszerezzük a vezetést és a győzelmet is. Capello a hatodik percben lehozza Rooney-t, és a reptérről visszaédesgetett Carraghert állítja a helyére, a taktika beválik, a ghánai támadók nem mernek a 16-os közelébe sem jönni. Az utolsó percben szöglethez jutunk, Gerrard beívelését a csereként beállt Leighton Baines ki akarja rúgni a stadionból, de a lövés lecsúszik a lábáról, 2-0.

A negyeddöntőben a demoralizált francia válogatott kerül elénk, Rooney mesterhármasával nyerünk, bár a vezetést Henry szerzi meg a galloknak, amikor két tenyérrel üt be egy bedobást a kapuba. A tiltakozó védőink közül a bíró találomra Terry-t állítja ki, mert Carraghernek egy szavát sem érti, de mintha előző este Terry-t látta volna kiugrani a neje szállodai szobájának ablakán.

Az elődöntő előtt Joe Cole játékra jelentkezik, de a bemelegítés alatt eltöri a lábát. Gareth Barry megpróbál felállni a kispadról és szalagszakadást szenved, Capello pedig kénytelen strandpapucsban és melegítőalsóban megjelenni a sajtótájékoztatón, mert a szálloda mosodájában fegyveresek rabolták ki előző este, és elvitték az öltönyeit és a cipőjét. A meccsen a brazilok szambáznak, cseleznek, a közönségnek játszanak, mi fogcsikorgatva csúszunk-mászunk és a 90. percben előretörő Carrick bombájával megszerezzük a győzelmet. 

A döntőben az a spanyol válogatott vár ránk, ami eddig még csak gólt sem kapott, nincs sérültje se eltiltottja, és a legegyenletesebben szoláriumozott középpályásokkal bír. Fernando Torresre Capello Carraghert állítja rá, ami jó húzásnak bizonyul, El Nino egy értelmes megmozdulással nem véteti magát észre. Elöl Crouch és Rooney egy-egy góllal köszön be a második félidőben, ami elég a sikerhez: 1966 után ismét világbajnokok vagyunk. Miközben a csapat a gyepen ünnepel, Terry az öltözőben megdugja Rio állítólagos szeretőjét (második kép) és Ashley Cole csaját (na vajon?), de még ez is belefér.

27 komment

Címkék: a jövőbe látunk

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr522047282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Biertje 2010.06.01. 12:33:42

Az egymás csajának való megdugását könnyű a srácokról elképzelni. A többit kevésbé. A nyolcban kiesnek, ahogy az lenni szokott. Túl sok az angolokénál jobb csapat. Ráadásul Capello hibát hibára fog halmozni a taktikában. Nem kívánom nekik, de szerintem így lesz.

Alikam 2010.06.01. 13:06:48

A Rooney? Az egy buzi...

Gerrard4President 2010.06.01. 13:16:41

Lampardot nem írnám le ennyire, nagyon jó szezont fut idén (sajnos). bár a 11eseket még gyakorolniuk kell valóban.
Nem biztos hogy pont így lesz, de a vb-t valóban Anglia nyeri idén :)

Rob67 2010.06.01. 13:25:55

@Alikam: A szexuális irányultsága nem befolyásolja a góllövésben...
Plnzt pedig errefelé nem fizetnek ki gagyi teljesítményre, csak nagy kaliberű szórakoztatásra.
Amellett meg akár buzi is lehet.
De hogy is jötte ez fel?

t.o.d. 2010.06.01. 13:39:11

Nem hiszem, hogy a döntőben csak kettőt lövünk a spanyoloknak... A 16 között viszont a németek várnak ránk, akik Olic nélkül nem bírnak az angolokkal, Crouchy és Bent góljaival verjük őket, Basti szabdrúgásból kapufáig jut, pont, ahogy Lahm, csak ő labda nélkül. A franciák Scarface megpattanó szabadrúgásából szereznek vezetést, WR10 mesterhármasa szerintem is stimmel. Az elődöntőben a brazilokat verő hollandokkal találkozunk, és bár Robben itt is kilövi egyszer a hosszút, Terry fejese, és Rooney 83. percben szerzett gólja miatt ez kevés lesz. A döntőben aztán 4-et hintünk az arcos spanyoloknak, ebből kettőt Bent Heskey passzából. :-)

OFF sixx, ha a Metallica-kritikádat nem veszem figyelembe, akár írhatnál is blogot... ON

t.o.d. 2010.06.01. 13:41:03

@t.o.d.: ja, és a civilben érkező Bridge dugja végi az unatkozó feleségeket/barátnőket, ami után Capello kinevezi csékának.

kzolika 2010.06.01. 13:48:01

Sixx, b+, ekkora csöcsökkel a képernyőn hogy olvassak a munkahelyemen?!

RobinGood 2010.06.01. 14:20:53

Hehe ez jó, csak az a baj, hogy ekkora mákkal csak az olaszok nyerhetnek VB-t :-)
De lesz@rom, ha így nyernek az angolkák akkor nyerjenek így. Csak nyerjenek.

rizla 2010.06.01. 14:46:41

zseniális a koncepció, aminek köszönhetően sikerült három pinát belerakni egy posztba, elismerésem

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.06.01. 15:42:28

a post igazi realista műalkotás, csak ott bicsaklik meg és tesz egy a sci-fi világába tartozó utazást, mikor a spanyolokat vizionálja a döntőbe.

rio ferdinand állítólagos szeretőjéről meg túl keveset tudunk.

EasyFriend 2010.06.01. 15:45:11

Itt nincsenek random szereplők, szóval kellett valami kreatív keret a nőciknek. :-) Egyébként szerintem is pontosan így fog történni minden!

Salvatore Bonanno 2010.06.01. 16:00:45

@izomtibor: Szerintem a képen minden lényeges információ ott van. :-)

koda 2010.06.01. 16:22:10

gratulálok, ez ismét csillagos ötös :D Remélem be is jön!

Pacho · http://pacho.blog.hu 2010.06.01. 17:24:02

Nem nyeritek meg a VB-t. A döntőben Kamerun lever titeket!

Hajrá Kamerun!

N.Zoli 2010.06.01. 17:52:20

A meccsek alatt szurkoloi fuvoszenekar jatsza majd folvaltva A nagy szokes es az Olasz melo temajat, a dontot megtekinti II. Erzsebet es Charles herceg a diszpaholybol es Mick Jagger felmeztelenul, szurkolok kozt elvegyulve.

kutyacica 2010.06.01. 18:15:31

na sixx, ez kurva jo lett, koszi szepen!!

most megyek es veszek egy reggeli hidegzuhanyt arra, hogy ez tenyleg Crouchy noje.

kifejezettem elvezem ahogy kezd gyulekezni az "ellenszurkolo tabor". Minel elorebb leszunk a vb-n (ahogy fogynak a csapatok es novekszik a legyozottek tabora), annal jobb lesz ez :) "show me a hated team and I'll show you a successful team."

"kicsit" komolykodva Szerbia szerintem le fogja lepni Ghana-t.

GapingSoul · http://www.justanother.hu 2010.06.01. 18:31:42

Nagyon jól sikerült post az első mondattól az utolsóig!

EasyFriend 2010.06.01. 20:50:12

@kutyacica: Amikor először láttam, hogy ezt a nőt sikerült Crouchnak (aki, valljuk be, nem egy Adonisz) összeszednie, letettem a hajam.

kutyacica 2010.06.01. 21:14:01

@EasyFriend: amen. De legyunk jo indulatuak, biztosan a szemelyisegevel fogta meg :)

N.Zoli 2010.06.01. 23:11:35

Angliaban rengeteg magas, vekonydongaju fiatalember el. Az alacsony kopcos ritkabb. Peter Crouch majdhogynem atlagos testalkatu, atlagos arcberendezessel:) Mellette jol fizetett elsportolo celebrity. Az ilyennek eleg megallnia valahol es maris csajozik, megha nem akar akkor is. Sok sportolonak van modell csaja, peldaul a rugbys Ciprianinak Kelly Brook, pedig egy tizessel fiatalabb a csajnal.
En birom a Crouchot, ugy nez ki, mint akinek rogton torik a sipcsontja, amint valaki gancsolja, de nem olyan torekeny fajta, megy mint a tank, ollozik es szereti a showelemeket, jokedelyu. Egyszer lattam egy magazinban, sulyzokkal mutatott be kondigyakorlatokat fotosorozaton, vicces volt.

Az Independent website-jan lehet szavazni, hogy ki nyeri a vb-t. A lehetosegek a kovetkezok: Brazilia, Spanyolorszag, Anglia, mas.
A William Hillnel egyarant 6/1-es oddsa van Anglianak es Argentinanak is a vb gyozelemre. Ezeknel kisebb oddsa csak Spanyolorszagnak es Brazilianak van.
Come on England!

kutyacica 2010.06.01. 23:28:35

@N.Zoli

a wikipedia nehany eves adata szerint az atlagmagassag 5ft 10in, ami minden csak nem kiemelkedoen magas, ezzel sima kozepmezonyben tanyazik Nagy Britannia vilag szerte.

Sulyra vonatkozoan 2002-es adatot talaltam, a BBC szerint a britek atlagosan nehezebbek mint a tobbi europai nemzet. (news.bbc.co.uk/2/hi/health/2220923.stm)

egy frisebb, 2010-es adat szerint pedig az atlag brit 82kg es 170cm (blogs.monografias.com/sistema-limbico-neurociencias/2010/02/28/the-average-briton-either-male-or-female-at-high-risk-of-disease/

google is a bitch :)

N.Zoli 2010.06.02. 00:18:16

@kutyacica: 5ft 10 in az 178 cm, ami annyira nem alacsony. A brit adatokat biztos az ir koboldok rontjak le. Fokuszaljunk Angliara.:)