Úgy kellett a két friss sérülés a csapatnak, mint üveges tótnak a hanyattesés: a Leighton Baines helyére behívott, illetve az ő posztján Japán ellen bizonyítható Warnock bokája kificamodott a legutóbbi edzésen, és lesántikált a gyepről, míg Gerrard állítólag meghúzódott, de ezt megerősíteni a Guardian nem tudta, csak annyit írtak, hogy valaki látott már olyan embert, aki hallotta az unokahúgától, aki Gerrard feleségének a fodrsza, hogy.

Van azért pozitívum is: Darren Bent például felépült, így pályára léphet a szamurájivadékok ellen, mint ahogy Terry és Lampard is ott lesz a kezdőben, ha minden igaz. Ledley Kingre ezúttal nem szémít Capello még csereként sem, és Joe Cole játéka is kétséges. A mester mellesleg még mindig bízik Gareth Barry felépülésében, és az utolsó utáni pillanatig halogatja a keretszűkítést. 

4 komment

Címkék: edzőtábor sérülés keret felkészülési meccs

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr982037611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Walmer 2010.05.28. 15:14:58

remélem King kihagyása annyit jelent, hogy viszi a vébére.
Joe Cole egy kurva nagy talány lesz. 100 évig volt sérült, alig játszott az idényben, formája enyhén szólva is kétséges. ha lenne egy normális jobb bunkónk Glenn Johnson ideális megoldás lenne középpálya jobb oldalán. Jól cselez, gyors, gólveszélyes, védekezni nem nagyon tud, erre valaki annak idején védőt akart csinálni belőle. Sikerült neki, csak azt nem értem akkor védekezni miért nem tanították meg.

14Gus88 2010.05.28. 18:44:37

@Walmer:
Hát Joe Cole tényleg alig játszott és még úgyis csak csereként a legtöbbször.

kutyacica 2010.05.28. 18:48:42

varom a vasarnapot nagyon, kivancsi vagyok Darren Bent mit alakit, meg persze J. Cole szinten, mar ha beall. A masik meg, hogy nyilvan Capello is latta mekkora toketlenek voltunk kp-jan ezen az 1 meccsen, remelem 7vegeig feltalaja hogyan jatszunk Barry nelkul, mert ez a serules semmi joval nem kecsegtet, a eurosporton mar azt olvastam, leghamarabb Algeria ellen jatszhatna.

Alione 2010.05.29. 15:44:32

nincs gond, elég ha roo, a robot, rio, meg lamps jólvan és akkor végre minden a helyére kerül.
gerri úgyis csak a mesteri hazaadásokhoz ért...