Jamie és a csodaszurkolók

2010.05.27. 10:02 sixx

Jamie Carragher, a Liverpool középhátvédje és alkalmi jobboldali védője, aki pályafutását nem mellesleg csatárként kezdte, és élete első felnőtt meccsén a Liverpoolban baloldali középpályásként mutatkozott be, azt bírta nyilatkozni az angol bulvárlapoknak, hogy megdöbbent, milyen szívesen fogadták az angol szurkolók a Wembley-ben a Mexikó elleni felkészülési meccsen.

Azt vártam, hogy folyamatosan fütyülni fognak. Eleve Londonban volt ugye a meccs, ahol minket, liverpooli játékosokat nem kedvelnek, én meg ráadásul egyszer már nemet is mondtam a válogatottságra, szóval minden adott volt ahhoz, hogy fújolás közepette lépjek pályára. Nagyon meghatott az, hogy a szurkolók tapssal és biztatással fogadtak, amit ezúton is köszönök.

A Liverpool 32 éves védője mellesleg nem is játszott rosszul, és nagy valószínűséggel benne lesz a 23-as keretben, de kezdőként Capello minden bizonnyal a Rio Ferdinand-John Terry duónak szavaz majd bizalmat. Ez azért pikáns egy kicsit, mert Carra három éve pont azért mondta le a válogatottságot, mert nem akart leülni a kispadra. Úgy látszik, belátta, hogy nincs az az isten, hogy 36 évesen a keret közelébe kerüljön, és ez az utolsó lehetősége egy VB-részvételre. Capello hívására mellesleg azzal a feltétellel mondott igent, hogy ha miatta az olasz nem tesz ki valakit a csapatból, aki végigküzdötte a selejtezőket.

Jó ember ez a Carra, érdemes elolvasni életrajzi könyvét (megrendelhető innen, nincs kétezer forint és házhoz hozzák) érthető, miért ezt éneklik a Liverpool szurkolói, amikor a pályára lép:

5 komment

Címkék: védők

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr132034949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andorka 2010.05.27. 10:28:53

Hm, és pont a Puskás Öcsi népstadionjában lett először angol válogatott (a felnőttek között)... De rég is volt.

Ronal-d'oh! 2010.05.27. 10:32:15

@andorka: mint Messi?:)

Konkrétan sokat nem tudok Carráról (inkább lelkes, mint ügyes szvsz), mert nem sűrűn nézek Liverpool meccseket, de azért az csak jelent valamit, ha már hosszú évek óta benne van a csapatban, illetve a válogatottban is számítanak rá.

normaluser 2010.05.27. 21:46:19

Megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy (nagyon) nem a Pool-nak szurkolok a PL-ben és ezért azt kell mondjam: Le a kalappal Carra! Még mindig nagyon jó védő. Viszont azt várni, hogy Rio helyett berakják a kezdőbe azt a plátói szerelemhez tudnám hasonlítani. A Man United kapta a legkevesebb gólt a PL-ben és ebben Rio-nak is nagy szerepe volt!

Beyonder 2010.05.27. 22:06:37

@normaluser: Rio ebben az idényben speciel alig játszott.

normaluser 2010.05.28. 13:46:47

@Beyonder: Már két éve tré a háta, de bajnoki idény végére nagyjából rendbe jött. Nem 100% -os, viszont nincs meccshiánya, mert nem kellett nagy szüneteket tartania a sérülésével. Érdemes azt a tizenpár meccs eredményeit megnézni bekapott gólok tekintetében, amikor pályára lépett.