Az ukránok elleni horrormeccs után az angol U21-es válogatottnak mindenképpen győznie kellett volna a csehek ellen, hogy bejusson az elődöntőbe. Pearce végre rászánta magát, hogy felfrissítse a középpályát, igaz, a múltkori teljesítmény után ez volt a minimum. Megtette, amit már a spanyolok elleni meccs után meg kellett volna tennie: kihagyta Mancienne-t a kezdőből. Az egyik fék kiiktatása után viszont a másikat, biztos, ami biztos alapon bennhagyta: elképzelhető, hogy Henderson személyében a Liverpool egy Essienbe oltott Fabregas-t igazolt (khm), de hogy a játékos nincs éppen top formában, az kiderülhetett volna már az eddigiekből. Pearce mentségére: Rodwell se sziporkázott az előző meccseken. Maradt Muamba a másik középső középpályás szerepére, aki viszont semmivel sem tudott több kreativitás vinni a játékba, mint az előbb említettek. A jobbszélen szerencsére Danny Rose helyett a jóval agilisabb Sinclair kezdett, és ez már elég is volt ahhoz, hogy az első félidőben, a hasonlóan lelkes Welbeckkel és Sturiddge-gyel együtt többször megizzasszák a cseheket. Mivel nekik a döntetlen tökéletes eredmény lett volna, nagyon nem is erőltették a támadásokat, csak miután Welbeck Sturiddge beadásából fejelt egy nem csúnya gólt a 76. percben. Pearce a félidőben a jobboldalon kezdő Cleverley-t középre küldte, Sturiddge-t kivonta szélre, később pedig Hendersont Lansbury-ra cserélte, aminek meg is lett az eredménye. Kár, hogy a gól után szinte azonnal tökön szúrta magát és az egész csapatot is, azzal, hogy egy cserével megbontotta a működő formációt. Cleverley-t valószínűleg még Welbeck gólja előtt akarta lehozni (némileg jogosan), hogy Albrightonnal lendületet vigyen a jobbszélre, a vezetés megszerzése után viszont felesleges kockázatnak tűnt egy védekezésre nem annyira alkalmas szélsőt behozni, mondjuk Rodwell helyett. A cseh egyenlítő gólban jó adag szerencse is volt az addig magabiztosnak tűnő védelem kapkodása és Fielding felesleges kimozdulása mellett, de elég olcsó kifogás lenne ezzel takarózni. (Az új cséká, Phil Jones szerencsére nem is a „jobbak voltunk, győzelmet érdemeltünk volna”-szólammal próbálkozott a meccs után.)
 

 
Pearce nyugodtan hivatkozhat arra (meg is tette), hogy már az EB-re való kijutás is nagy tett volt, tekintve, hogy Németország, Hollandia, Olaszország vagy Franciaország még erre sem volt képes. Mondhatja azt is, hogy a játékosok (állítólagos) kreativitásbéli hiányosságairól nem ő tehet, hiszen készen kapja őket, ami valóban igaz. A probléma csak az, hogy Pearce még tovább súlyosbította a helyzetet azzal, hogy a kreatívabb játékosokat vagy a padra ültette (Lansbury, Albrighton) vagy nem a megfelelő pozícióban játszatta (Cleverley), és túl későn próbált meg változtatni. A továbbjutás nem ezen a meccsen, hanem az ukránok elleni túlbiztosított, gyáva taktikán ment el.

A kiesésnek azért lehet pozitív hozadéka is: Pearce esélyei, hogy Capello távozása után átvegye a stafétát, egy hangyafallosznyit csökkentek. Munkája persze továbbra is lesz, az FA fejesei újabb két éves szerződést kínáltak neki, ahogy hazaér már írhatja is alá. Juhé.
 

2 komment

Címkék: vélemény videó összefoglaló u21

A bejegyzés trackback címe:

https://engerland.blog.hu/api/trackback/id/tr112999117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GapingSoul · http://www.justanother.hu 2011.06.21. 15:40:53

Jones és Walker qrva jó volt, Henderson viszont tényleg borzalmas, de úgy tudom, nem védekező kp, meg aztán nem is nagyon volt kinek passzolnia. Kíváncsi leszek hogy Kenny mit hoz ki belőle, mert ez azért baromi kevés lesz 20 milláért.

Pierce meg egy idióta az FA-vel együtt, mintha a magyar válogatottat láttam volna, menekült a labdától mindenki. Új szerződést neki, ezaz.

GapingSoul · http://www.justanother.hu 2011.06.21. 15:42:23

Nah még le se tudom rendesen írni a nevét. Hail yeah.
süti beállítások módosítása